Mennyire általános, illetve normális, hogy a nagyszülő lelkiismeret furdalást akar kelteni a gyerekeiben, unokáiban, mert azok szociális otthonban helyezték el?

Egyik nagyszülőmről van szó.

Jó pár éve agyinfarktust kapott, utána ideköltöztettük hozzánk és mi ápoltuk, önmaga nem lett volna meg, szellemileg is vannak gondjai.

Én levelezőn jártam egyetemre, így tudtam felügyelni egy darabig.

De, amikor már annyira leépült,hogy állandó felügyeletet igényelt, meg ketten alig bírtuk megmozdítani,ha elesett akkor kénytelenek voltunk keresni egy szociális otthont.

Természetesen a környék legjobb otthonában lett elhelyezve, az ápolók figyelnek az idősekre, figyelik,hogy isznak-e elég folyadékot....stb.Az étkeztetés sem hagy kivetnivalót maga után.Meg, ez egy felújított otthon.

Minden héten látogatjuk, viszont amikor ott vagyunk,azzal kezdi,hogy sajnáltatja magát , "látjátok itt vagyok", meg szegény ő.

A gond az vele,hogy ő fiatal korában "kiskirály" volt, ki ha nem én típus, az öregkorára még rosszabb lett.

Én szeretem, de amikor ott vagyok és elkezdi magát sajnáltatni, akkor legszívesebben otthagynám a fenébe és hazamennék.

Egy másik gond,hogy demenciának a jelét mutatja.

Tolószékkel közlekedik egyébként, volt amikor kést fogott egy lakótársára, de volt, amikor ütni kezdett egy másikat.

Aztán legutóbb felcserélte a nappalt az éjszakájával.