Mennyire általános, illetve normális, hogy a nagyszülő lelkiismeret furdalást akar kelteni a gyerekeiben, unokáiban, mert azok szociális otthonban helyezték el?

Egyesre ne hallgass, észosztás megy, de szerintem az életében nem gondozott öreg demens embert.

Mi igen, én majdnem évet ismételtem (suli után lehetetlen volt nagyapám mellett tanulni, hisz folyamat felügyeletet igényelt) apám fogyott vagy 15 kilot, csont és bör volt feszült, munka után hazaért és papát gondozta.

Éjszaka rengetegszer nem aludtunk a randalirozo nagyapám miatt, néha nekiment apának, stb.

Más egy csecsemőt gondozni, mozgatni, mint egy esetleg ellenkezö 80-90 kilos embert.

Ha apa kerülne ilyesmi helyzetbe, szomoruan de intézménybe helyezném, mert a családom is rámenne az ö betegségére.

Munka mellett egyszerűen ezt nem lehet másképp megoldani. Vagy ez vagy 24 órás felügyelet, mindkettő borzasztó sok pénz, amit a szél sajnos nem hord össze.

Valószínű a szívem szakadna meg, de másképp nem megoldható. Sajnos ha demens kezd lenni, lehet nem érti már meg, hogy amit csinál, az érzelmi zsarolás és egy szakképzetlen ember abba tönkremegy, ha napi szinten kell forgasson-mozgasson egy felnőtt embert.

Igazából megértem, hogy miért gondolja így, lehet, hogy őt és a korosztályát még úgy nevelték, hogy az volt az általános, hogy saját maguk gondoskodnak az idős rokonokról. A nagyszüleim is így tették a szüleikkel. Lehet, hogy fiatalabb korában ő is úgy gondolta, hogy a gyerekei, unokái fognak gondoskodni róla.

Viszont a te részedről szerintem felesleges időpazarlás ezen problémázni. Nem bántani akarlak, csak egyszerűen az idős emberek ilyenek, nem rugalmasak, nem igazán tudnak változni, ha ők valamit gondolnak a világról, akkor az úgy van, szerintük minden más hlyeség. Nehéz ezt megérteni és elfogadni egy fiatalnak. Ezzel nem lehet mit csinálni, hiába győzködnéd, veszekednél vele, nem értené meg, hogy már más világ van, mindenki dolgozik/iskolába jár, senki nem teheti meg, hogy mindig mellette van, gondját viseli. Egyedül azt teheted, hogy meghallgatod, elmondod neki, hogy szereted, mellette állsz, akár minden alkalommal, amikor meglátogatod.

Normálisnak normális, hiszen szörnyű lehet, hogy már nem tud gondoskodni magáról, idős létére ki kellett szakadnia az otthonából, egy idegen helyre került, ami nyilván nem tud otthonos lenni és már kb. csak a halált várja.

DE! Amit leírtál, az már egyáltalán nem az a kategória, ami családban megoldható, ezért ne érezd rosszul magad. Viszont látogasd, csak ezeket a megjegyzéseket engedd el a füled mellett, ne is reagálj rájuk!

Szerintem ez gyakori. Nem azért, mert kihaénnem. Gyenge embereket is megtörhet ez a fajtate tehetetlenség és kitaszítottság érzés.

Én mamám az otthonban nagyon hamar leépült és a halálos ágyán ezt mondta anyámnak: "Lányom, ez miattad van."

Anyám olyan rosszul érezte magát, hogy az apját (akit az árokból szedtek össze és vitték az otthonba a szocisok) 74-84 éves koráig úgy ápolta, hogy az a korábbi alkoholizmusa miatt azt sem tudta, hogy ő a lánya vagy hogy mi az unokái vagyunk... papám karmolta anyámat, üvöltözött vele és persze pelenkázni kellett minden nap. Ja, a beszédét már 60 évesen se lehetett érteni, mert verekedésben fejbeverték.

Anyám azt mondta, így vezekelt az anyja haláláért. Nem érdekelte, hogy totál demens, világát nem tudja, de nem akarta őt is bedugni az otthonba.