Dédnagymama nem fogadja el a kisbabát, lehet ezzel valamit kezdeni?

Bátyáméknak van egy 5 hónapos kisfiuk, bátyámék (még) nincsenek összeházasodva. Tervben volt az esküvő, sőt már az időpontot is lefoglalták, eljegyzés megvolt, de utána "kopogtatott" a baba és elhalasztották az esküvőt, egyelőre nem is tűztek ki új időpontot. A menyasszony nem akart sem terhesen, sem pici babával esküvőt, szóval most jegelve van a téma.

Amúgy nagyon jól kijönnek bátyámmal, már 7 éve együtt vannak, együtt vettek lakást, autót, szépen élnek és egyértelműen közös jövőt terveznek régóta.

A szűk családunk nem vallásos, ott senkinek nem volt problémája azzal, hogy házasságunk kívül született a pici, mindenki imádja. A távoli rokonság is így van vele, mindenki nagyon örült a babának. Kivéve a 78 éves nagymamámat, akinek tehát a dédunokája a pici. Első dédunka, és amúgy mindig emlegette, hogy szeretne már dédunokát (5 felnőtt unokája van). Csak éppen nem házasságon kívül képzelte el. Ő vallásos, igaz nem fanatikus, templomba pl. évente 3-4-szer jár csak, az életmódján, szokásain sem látszik hogy nagyon vallásos lenne, szóval böjtöt se tartja, stb. De ezt a kisbabát nem hajlandó szeretettel elfogadni.

Tudni kell hogy nagymamám a család "feje" aki összetartja a rokonságot (nagypapám már sajnos meghalt), az ő házában szokott összegyűlni a rokonság, nála ünnepelünk mindig, fontos része az életünknek. És amúgy minden másban teljesen normális gondolkodású, szereti a családod, unokáit.

A baba megszületése óta viszont láthatóan ellenséges a picivel, és bátyámékkal szemben. Más városban élnek, 50km a távolság, és az első 2 hónapban nem jött el megnézni a babát, pedig tesómék hívták többször is. És tudni kell, hogy mamám nagyon aktív így 78 évesen is, simán utazgat mindenhova, budapesti barátnőjét (220 km) is gyakran látogatja, szóval nem arról van szó hogy a kora/állapota miatt nem mozdul ki. 2 hónap után tesómék megkérdezték, hogy meglátogathatják-e őt a babával, és mindenféle kifogásokat keresett. Pedig máskor mindig nagyon örült, ha mentünk hozzá. Végül 3 hónaposan látta először a babát, egy nagy családi összejövetelen, és szinte rá se nézett, annyit mondott hogy "jó, aranyos, mint minden baba", de láthatóan próbálta kerülni, és tesómékkal sem nagyon beszélt.

Nagynénémtől (tehát az egyik lányától) tudtuk meg, mert neki kipanaszkodta magát, hogy egyértelműen az a baja, hogy házasságon kívül született a kisfiú és ő ezt így nem tudja elfogadni, meg "milyen gyerek az" aki így születik, nem méltó a családhoz.

Tudom hogy én viszonylag kívülálló vagyok, hiszen csak a nagynénje vagyok a picinek. Viszont nagyon fáj, hogy nagymamám (aki tényleg a család "magja", nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni és minden összejövetelen ott lesz) így nem tud elfogadni egy kisbabát, aki egy 7 éves, tartós, szeretetteljes kapcsolatból normális körülmények közé született. Azt is látom hogy tesóméknak ez mennyire rosszul esik, de nem szóltak még a nagymamánknak.

Az lenne a kérdésem, hogy szerintetek lehet valamit tenni azért, hogy a dédnagymamája megszeresse a babát? Beszélnünk kellene vele? Tesómék továbbra is hívják magukhoz, vagy csak a "kötelező" alkalmakkor (karácsony, születésnap stb) találkozzanak? Próbáljuk közelebb vinni a mamát a kisbabához (kezébe adni, stb), vagy hagyjuk hogy ott vannak egy szobában órákig és rá se néz a gyönyörű, mosolygós dédunokájára?

Volt már valaki hasonló helyzetben? Tudnak változni a mama érzelmei, vagy ilyen korban ez már esélytelen? Vajon ha tesómék majd összeházasodnak, megenyhül? Bár a baba akkor is házasság előtt született...

Köszönök minden tanácsot, véleményt. :)