Meghalt a nagyapám, s nagyon rossz. Hogy enyhítsem?

Sajnos ez az, amin csak a múló idő segít. Ez a gyász első fázisa, amikor még fel sem fogja az ember... Aztán jön a többi. (Olvass utána a neten, hogy ne érjen meglepetésként, így keresd: "gyászmunka".)

Tedd, amit jónak érzel, vagyis ami magától jön. Sírj, ha úgy érzed, hogy kell, akár a temetésen, akár otthon, ahol csak rádjön.

Ha nem kell (még) sírnod, az sem baj.

A temetés után pedig szépen lassan idővel el kell engedni őt lélekben. Próbálj a szép időkre emlékezni, amit vele töltöttél. Gondolj arra, hogy nem szenved már, nem fáj neki semmi.

Ami még szükséges, hogy foglald el magad más dolgokkal. Munka, tanulás, barátok, zenehallgatás... bármi, ami eltereli a figyelmedet, gondolataidat. Engedd, hogy az idő enyhítse a rossz érzést.

Részvétem, és kitartást.

"A nagypapának már megkönnyebbülés volt, gondolj erre."

Hát erre nehéz. Fájdalmat tudnak csillapítani, de egy idős ember is ragaszkodik az élethez, csak a fiatalok hiszik, hogy nem. Az "idős" nem külön kaszt, hanem átmenet, és mindenki lesz, aki megéli, és rohadtul nem örülne neki, ha valaki azt mondaná, örüljön, hogy meghalt, és nem szenved.

Részvétem.

Gondolj arra, hogy szép, hosszú élete volt. Gyereke(i), unokája(i), akik szerették, akik mindvégig vele voltak.

A temetés... Túl leszel rajta. És ott senki nem azt fogja figyelni, hogy Te hogy viselkedsz, mennyire vagy kibukva stb., nyugodtan vállald fel, hogy megvisel. Kit nem visel meg, ha elveszít valakit, aki hozzá közel áll? A temetés után pedig idővel majd másabb lesz. Jobb nem, de másabb. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom. Sajnos igen sok tapasztalatom van e téren...