Mi a véleményetek erről az anyós-nagymama kérdésről?

Ma volt egy konfliktusom az Anyósommal, amiről érdekelnének a vélemények.

Először is szeretném elmondani, hogy bár Anyósom elég sok mindenbe bele akar szólni, de már egész jól "megneveltük";)) az évek során, nem vészes. Imádja a gyerekeinket, családcentrikus, szóval tényleg rendben van.

Van két kisfiunk, 1 és 3 évesek. A Férjem elutazott, nekem pedig muszáj volt elmennem otthonról másfél órára, hát eljött segíteni.

Az is tény, hogy a nagyobbik Fiam elég nehéz eset, s nem éli éppen egyszerű korszakát. Nagyon aranyos, okos, de heves vérmérsékletű, hisztikorszak tombol, sokat ellenkezik. Mint a hasonló korúak. De az igaz, nagyon intenzíven.

Nekünk van egy elvünk a Férjemmel, méghozzá az, hogy soha semmilyen körülmények között, semmilyen formában nem emelünk kezet a gyerekeinkre. Ezt nem is titkoltuk soha senki előtt. Vannak szabályok nálunk, vannak következmények, ha csúnyán viselkedik. De ütni soha. Én haszontalannak tartom. De leginkább arról van szó, hogy én arra tanítom Őt, hogy soha senkit nem szabad bántani. És hiszem, hogy a jó példa által meg is fogja tanulni. Hogy lehetnék hiteles, ha én meg megütöm? Na mindegy, így neveljük a gyerekeket.

És azt is kell tudni, hogy sajnos a Fiam nem veszi komolyan Anyósomat. Legfőbb okát abban látom, hogy ha rászól akkor mindig mondja neki: " ha nem fogadsz szót, ez meg az lesz. Nem jövök többet, nem kapsz ezt-azt, stb." De soha nem tartja be, nem tudja kezelni. Így hamar megtanulta a Fiam, hogy nem kel komolyan venni. Nem is csoda.

Szóval ma hazaértem, s meséli Anyósom, hogy mi történt. A sztori lényegtelen, nem volt vészes annyira, nem fogadott szót többszöri figyelmeztetés ellenére sem. Büszkén meséli Anyósom, hogy bezárta a szobába, s kulcsra zárta az ajtót. Biztos vagyok benne, hogy nagyon kihozta a sodrából, de azért nekem már ez sok volt. Aztán mivel a Fiam magán kívül üvöltött és ugrott neki az ajtónak, verte stb( csoda?), Anyósom megcsapta a fejét. Gondolom nem olyan nagyon, de odacsapott, s akkor állítólag a Fiam valamelyest észhez tért, meglepődött.

Én nagyon kiakadtam, hogy ezt hogy gondolja? Az a véleményem, hogy a "testi fenytés", ilyen egyhe formában is az ember saját tehetetlensége, ötlettelensége, kratívatlansága miatt történik. Mondtam neki, hogy ezt még egyszer nem szeretném, mert nagyon a dolog ellen vagyok, s nagyon sok energiámba kerül úgy nevelni a gyerekeimet, ahogyan szeretném. Erre csak erősködött, hogy de ez kell, és így meg úgy, márpedig kell. Én kifejtettem a véleményemet, hogy megértem, hogy nehéz egy dackorszakos gyerekkel, én nem tudnám... S nem szólok bele, lehet következménye a dolgoknak, ennek ezer módja van...De nem a csapkodás. NEm akarom, hog yazt tanulja meg, ha valami gond van a másikkal, bántani lehet.

Nem arról van szó, hogy a neveletlen kölyök mit művel, de vele semmit nem lehet. Én is szigorú vagyok bizonyos dolgokban, nagyon igyekszem következetesen, jól, szeretve , kötődve nevelni.

Mi a véleményetek a szituról? Igazából nem az érdekelne elsősorban, hogy ki szerint helyes vagy nem helyes megütni egy gyereket, ebben nem is szeretném, ha vita alakulna ki.

Inkább az a kérdés, hogy szerintetek jogos a felháborodásom? Én azt gondolom, hogy Ő az én gyerekem, s ha én nem engedem, hogy bárki megüsse, akkor kötelesek tiszteletben tartani a kérésemet.

Azt is mondta, hogy Ő is megcsapta annak idején is a gyerekeit, mert muszáj nevelni, és mégis nagyon rendes emberek lettek. Csak én másképpen képzelem a szülő-gyerek kapcsolatot. Köszönöm, hogy elolvastátok, hog ykiírhattam magamból!