Lehet h én vagyok a hülye, de miért kérdezi minden 2. ember hogy a nagyszülőt be fpgadja/segitse e stb?

egy 80 éves nagyszülőnél azért a szülő is 50 felett jár már. Nyilván könnyebb az unokának, mint egy talán már betegeskedőnek...

Persze minden család más, erről általánosat mondani nem lehet.

Két nagyszülőt fogadtunk be(apai és anyai részről egyet-egyet), -van tapasztalatom.(már elköltöztek...)

Nem volt könnyű az együttélés, ezt aláírom.

Másrészről viszont az említett két esetben a megözvegyült öreg nem akart a saját gyerekéhez költözni. Jól ismerte őket és azt mondta, inkább neee. :)

Jó kérdés. Szerintem sem az unoka dolga. Persze nyilván nem hagyhatja, hogy az utcára kerüljön, de nem is áldozhatja be érte a saját életét. Teljesen más életszakaszba vannak. Az anyukám gyerekkorukban megpróbálta, együtt éltünk az ő nagymamájával. Aki rendszeresen szerte széjjel hagyta a gyógyszereit (nem keveset) egyszerűen szellemileg már nem volt olyan állapotban 8x évesen, hogy erre figyeljen. Nem lehetett otthagyni vele minket, de be se zárhatta a szobába... Olyan folyamatos figyelmet igényelt, hogy ezt nem lehetett bírni hosszú távon.

Lehet, hogy a nagyszülő gyereke is már 50-es, de sokkal reálisabb, hogy ő fogadja magához az idős rokont, mint az, ahol már gyerekek vannak, és emiatt veszélyes is lehet.

Utalok a nagymamammal elni mert a gyereknevelestol kezdve mindenbe beleszol.

Pl a hajszarito miert van a furdoben tegyem be a szobaba...

Kozel 70 eves, de nem hagyom magara! Olyan hazat vettunk ami nyari konyhas, az lesz megcsinalva az o lakasanak, a nagyhaz meg a mienk...

Sose hagynam magara barmennyire is nehez vele, de utolso eveit ne ugy elje, hogy sehol se turik meg vagy nincs hol elaludnia!!!

Dehogy vagy te hülye. Kicsit ideges lettél a sok ostoba embertől, van ilyen. :)

Az a helyzet, hogy a mai nagymama-nagypapa korosztály nagyon mocskosul bánt a gyerekeivel (akik kb. most 45-50 évesek). Kb. annyit sem törődtek velük, amikor kicsik voltak, mint egy rühös macskával. Ez részben a szoci bűne (mindenféle hülye gyűlések voltak, ahova kötelező volt elmenni), részben a 60-as évek vad lázdó anyukáinak-apukáinak problémáié.

Nos, ha valaki a gyerekével nem törődik, akkor törvényszerű és jogos is, hogy a gyereke előbb-utóbb elfordul tőle. Ez az elfordulás akkor is tart, amikor a papa-mama megvénülve megrokkan.

És itt jön be a képbe az unoka, akivel szintén nem törődtek a szülei (mert ezt látták és ezt kapták a saját szüleiktől), és akik betegesen vágynak BÁRMIFÉLE szeretetre. Mivel a nagyi-unoka viszony kissé más érzelmi színezetű, mint a szülő-gyerek viszony, ezért az unoka "önként" felvállalja a nagyit, titokban vágyva arra, hogy majd most megkapja azt a szeretetet, amit annyit nélkülözött.

Illetve van egy ocsmányabb verzió is (és a kettő általában szövődni szokott): amikor az szülő a gyerekére löki a felelősséget, mert a szülőjét olyannyira utálja, hogy nem hajlandó felvállalni a törődésével járó felelősséget (értsd: velem se törődött, én sem törődök vele).

Nagyon-nagyon csúnyát mondok, de nem ok nélkül: csak az fogadja be a nagyszülőjét, akiT tényleg szeretett a nagyszülője, és akinek van esélye arra, hogy örököl is utána. Különben akkora terhet vesz a nyakába, hogy belegebed, testileg is és lelkileg is. Az egyételmű, hogy a saját életét akár hosszú időre is elkaszálhatja a nagyi pátyolgatása a sírig (lásd: saját párkapcsolat, saját család, saját fészek, gyerek élet stb. lehetősége).