Nektek hogy esne az, ha a gyermeketek nagyszülei meg sem köszöntenék az unokájukat a születésnapján?

Az én anyósom ugyan ilyen...

Nekem is nagyon rosszul esik, de én azt csináltam, hogy féltékennyé tettem. Raktam fel az én anyukámról meg a fiamról képeket a Facebookra és mivel látta megirigyelte. Bár csak azért akart ő is pár képet a fiamról, hogy őt is lássák a rokonai vele , de azt már leszartam...

Elég volt a tudat, hogy bántotta milyen jól elvan a fiam az "igazi" mamival:)

A fiam érzi is, hogy nem szereti az öreglány születése óta sír ha nála vagyunk!!!

Persze azt hangoztatja minden újja egyforma, de 3 unokából csak egyet szeret! ( ezt mindenki látja annyira nyilvánvaló )

Első pár hónapban nagyon bántott, azóta meg igyekszem mindig bosszantani egy két jó képpel:))

Hát nem esne túl jól - de azt gondolnám, hogy legalább szívből jövő mulasztás - az jobb mint a bájvigyoros elvárásnak megfelelés.

Még lehet pusztán feledékenységről is szó - lehet son unoka - egyik nap olyan mint a másik - nem jut eszébe.

Annyival lehet segíteni, hogy valamikor a nevezetes nap előt említést teszel róla hogy a gyermekednek szülinapja van.

A többit rájuk bízod - fontos-e érdekes-e nekik.

A másik amit még ehhez mondani tudok, hogy fel kell nőni a másokkal szemben támasztott elvárásokból.

Az a fontos amit te teszel neked azzal van elszámolnivalód - nem azzal amit más (olyan ember akinek tetteiért nem te felelsz) tesz.

Úgy értem, hogy a gyermekeiddel vagy a rádbizott beosztottaiddal szemben persze kell hogy legyenek elvárásaid - de pl. a szüleiddel apósoddal anyósoddal szemben nem. Inkább arra vigyázz, hogy a gyermeked ne sérüljön emiatt - ne ébressz benne elvárást amiben csalódik (pl biztos nagypapától/nagymamától is kapsz valamit).

Sokkalinkább vedd el a dolog élét, hogy ennek ne legyen a gyerekre nézve leértékelő ("nem számítasz nekik") értelmezése - furcsamód a gyermek szempontjából jobb, ha inkább védelmedbe veszed őket - ha nem is érdemlik - ha téged okkal bánt is - álljon meg nálad. Hadd szeresse csak az unoka a naygszülőket tovább olyannak amilyenek.

Ha elkezdesz tuntyologni akkor annak nem lesz vége soha, csak romlik - a javulás esélye nélkül.

Formálisan elérheted tuntyolgással, hogy eleget tesznek az elvárásaidnak, de magadat is becsapod.

Inkább tedd ezt el magadnak és azon gondolkodj - ha érdemes - hogy te tehetnél-e és mit, hogy a nagyszülőknek belső indíttatásuk legyen jobban törődni az unokával.

Kezdve azzal az apró figyelmességgel, hogy megemlíted nekik amikor ideje van. Azt már rájuk kell bíznod, kezdenek-e vele valamit mégpedig azért, hogy amit tesznek azt saját indíttatásból tehessék... mihelyst elvárást sugallsz elveszed a szabadságukat és sérül az őszinte indíttatásuk is. No szóval ne mérgelődj, ne lógasd az orrod hanem azt tedd ami rajtad múlik.

Vess szeretetet (mindennek ellenében) kifogyhatatlanul nem elvárva, hanem csak remélve az aratást, hogy az ajándék lehessen.

Ez a titka.