Mit tehetnék, ha ilyen a nagyanyám?
Először is, mi tudjuk, hogy az elméje nincs jó állapotban. Egy mai sztori, amit ki kell adnom magamból:
Kertes házban élünk (sajnos a nagyanyával egy fedél alatt) vannak cicáink,épp most van egy picike is (pontosabban már nincsen) múlt hétfőn született egykeként, így nagyon erős volt már pár órásan is. Pár nappal ezelőtt már a szeme is kinyílt a kis drágának. Eddig, egy kivételével a közelmúltban az összes kölyökmacska elpusztult. Mára felderült, hogy mégis miért. Erről a kis csöppségről ma szerzett tudomást,eddig nem tudta, hogy hol van. Egész 'véletlen', megyek ki,nézem,nincs sehol a cica. Kérdezem tőle mikor látta,de semmi érdemlegeset nem tudott mondani amivel megmagyarázhatta volna a hollétét. Egy a lényeg: ezt az életrevaló, nagyon erős,szinte 2 hetes macskát is megölte.
Nagyon szörnyű nekem, hiszen bele lehet gondolni,hogy ha nem jön oda akkor amikor én ott tartózkodom a cicákkal,nem lesz baja a kicsinek.
Sokkal jobb lenne ,ha nem kéne vele élni, mert több ok miatt is kibírhatatlan. Most túl hosszú lenne mindet vagy csak még párat kifejteni.
Pluszban rettenetesen sajnálom a jószágot, hiszen felnőhetett volna, teljesen egészséges volt, de a semmiért megölték....
Nálunk keresztfaterék lány macskája, már 5 szülésen van túl és megközelítőleg 10+ kölykön.. sokat meg kellett fojtani rögtön ahogy kibújtak, mert akkor nem érez semmit
Majd ha lelkileg erősödsz megtanulod hogy mennek ezek
20/F
most is így oldjuk meg a macskaszaporulatot.
mama mondása: kiheréltetjük(kiivartalanitjuk a lány) macskát jópénzért, aztán elb@ssza az autó, akkor az csak kidobott pénz.
az egyetlen megoldás, ha nem akarod, hogy ezt tegye a macskákkal, ha megelőzöd: ivartalanítani kell a macskákat, és akkor nem nemzenek utódot.
sajnos tényleg így szokták megelőzni, hogy túl sok macska legyen...
Itt minden válaszadó ilyen messze lakik Pesttől? Nem akarok parasztkodni, de hallottatok már ivartalanításról?!
Ja, hogy nem akartok rá költeni, mert utána úgyis elüti az autó? Akkor ne tartsatok állatot, basszus! Ilyen rohadtul egyszerű! Minek az olyannak állat, aki nem bírja normálisan tartani???! Minek az olyannak állat, aki egy veszettség elleni oltást, meg egy ivartalanítást nem tud kifizetni...??? Nem arról van szó, hogy tejben-vajban kell fürdetni, hanem arról, hogy nem kell feleslegesen kínozni! Beleértve ebbe a születendő kölyköket is.
Az meg mi az a hülyeség, hogy nem fáj neki, ha így vagy úgy csinálják??? Alapvető biológiai ismeretek hol maradtak, hahó!!! Állatok vízbe fullasztása, agyonütése, egyáltalán nem kíméletes! Pont azt érzik, mintha téged csapnának fültövön, örökre tartó következménnyel!
Miért ne tarthatta volna meg a kérdező macskát, ha van pénze etetni, és a család többi része nem ellenezte???! Csak mert a nagyanyja máshogy szocializálódott? Mert ha ti egy állatot fel akartatok nevelni, a nagyi meg nem, akkor a nagyi fogta, odament, és mégis lecsapta, vagy mi...? Az nem számított, hogy ti mit akartatok...? Atya ég, milyen emberek vannak...
Kérdező próbáld meg neki megmagyarázni, hogy neked kellett volna a macska, és többet ne csináljon ilyet... Akár minden nap többször mondd el neki, mást nem tudsz tenni... Sajnálom a cicát.
Kettes vagyok, van macskám ivartalanítva, azért írtam,hogy nem kéne hagynia,hogy ész nélkül szaporodjanak a kiskedvencei. Ha képes lenne kipakoltatni őket,akkor nagyinak sem kellene meggyilkolászni a kölyköket.
Vannak cicáik, gondolom hím is van, az is csak sorra felcsinálja a kóbormacskákat,ezzel is növelve a szaporulatot. Nem kell pesten élni ahhoz,hogy valaki gondolkodjon, de a kérdező és a családja is megtehetné, mert ott is a nagyi az egyetlen akinek van esze,még ha kegyetlen módszert is választ.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!