Hogyan tudnánk kíméletesen elmondani a nagymamámnak, hogy elindítottuk a gondnokság alá vételét?

Az én nagymamám is ilyen volt. A nyakába maradt a családi ház, mi hiába mondtuk neki, hogyha egyedül sok lesz szóljon, mindig minden rendben volt. Aztán sorra jöttek a felszólítások, pláne a gázszolgáltatótól, mert nem is talán hogy nem akarta befizetni, de nem volt miből. Teljesen elúszott, aztán pedig már fel sem fogta, hogy mekkora bajban van.

Teljesen ráment idegileg és lelkileg. Mindennap járt hozzá az önkormányzat által kirendelt szociális emberke. Bevásárolt neki, fizette az asztalra tett számlákat, segített a mindennapokban. Tényleg le a kalappal előtte, erején és feladatkörén felül teljesített a nagymamámnál már.

Aztán eljött az az idő, hogy már 0-24-es felügyeletet igényelt a fizikai leépülés miatt. Mi ezt nem tudtuk neki megadni, mivel 300 km-re élünk tőle. Csak valami speciális autóval tudtuk volna elhozni, ahova betud ülni kerekesszékestől, akkor sem biztos hogy kibírta volna az utat. Aztán itt van a kérdés, itthon mit kezdünk vele? Mindenki dolgozik 8-17-ig. Addig akkor megint csak egyedül lenne, nem megoldás a problémára, viszont huzamosan nem tudunk megélni, ha valamelyikünk kiesik a munkából.

Ekkor jött elő az otthon téma. Nekem csak is jó tapasztalataim vannak ezzel. Amikor bekerült, apu már néhány hónapot nem adott neki, annyira rossz állapotban volt. Ott szépen feltornázták, elfér tolószékkel, jön, megy, eltud menni a wc-ig, van kivel beszélgetni, mindig van valami esemény, történés, amiről lehet pletykálni. Egy teljesen új, egyházi fenntartású otthon, ahol a vallását is gyakorolhatja. Teljesen kivirágzott, újra akar élni, nem csak vegetálva várja a megváltó halált. Már két éve vígan éldegél ott. Amikor az otthonba került, akkor kellett a hivatalos ügyei miatt gondnokság alá vennünk őt, illetve valamiféle rész gondnokság alá vonta az otthon, értelemszerűen, ha történik valami, akkor azonnal cselekedhessenek, ez csupán erről szól.

A nagyim addigra szerencsére már volt olyan állapotban, hogy megértette, hogy neki ez lesz a legjobb és a legkényelmesebb és nekünk is így a legjobb, hogy nem kell mindig felhatalmazást írnia, amiért felvesszük a nyugdíját, vagy intézzük az ott maradt ház dolgait. Nálunk nem csinált belőle nagy ügyet, bár sosem mondtuk ki így neki, hogy hivatalosan a fia lett a "gyámja". Csak a lényegét magyaráztuk el, hogy mostantól mi vesszük fel a nyugdíját, fizetjük ki a tartozásait, az otthont és minden egyebet. Ő ezt az otthonból már nem is tehette volna meg.