Egyre nehezebben megyek a kórházba. Mit tegyek?

Csokkentsd felere a latogatasokat (legalabb). Holnaptol!

Ez az onfelaldozosdi nem vezet sehova, mamadnak sem hasznal annyit, mint hiszi.

A határaidat senki nem fogja meghúzni helyetted, főleg úgy, hogy mindenkinek az a jó, ha nincsenek határaid. Ha magadnak se vagy annyira fontos, hogy megvédd magad, akkor hogy várod, hogy könnyebb lesz?

Megmondod mindenkinek, hogy innentől ez meg ez van, a többiek meg majd szépen feldolgozzák. Simán lehet, hogy kígyót békát mondanak rád, de neked velük se kötelező ám beszélni! Tartsanak hálátlannak, ki a francot érdekel?! Eddig te dolgozták, most az ő körük jön. Nem akarják? Te se. 1-1.

Itt nem segít más, csak az, ha lefekteted az új szabályokat.

Nem ertem ! Szombaton reggel felkelsz elmesz út 1 ora , ott vagy 1 órát, haza út 1 óra. Tehát ha 9 kor elindulsz delre max 1 re otthon vagy. Vasárnap nem mész. Tehát gyakorlatilag szabad az egesz hetveged.

Vagy szombaton nem mész csinálsz amit akarsz, vasarnap délben elindulsz max delutan 4 re otthon vagy.

Egy max 3-4 oras programtol ne legyen mar az egesz hetveged kuka. Ez nevetseges. En elhiszem, hogy fáj , hogy rád van terhelve , de azert heti 1x 3-4 ora nem olyan megterhelo.

#24, nem érted. A kérdezőnek nem a hétvégi 3-4 óra a megterhelő, hanem - részben - az is, hogy amint odaér, szemrehányások és vádaskodások tömege fogadja. Anyám ugyanezt csinálta. Nem azzal fogadott, hogy de jó, hogy látlak, hanem mocskolt: miért csak most jöttem, miért nem veszem magamhoz, miért ez és miért nem az. Néha még befigyelt az is, hogy "öngyilkos lesz".

Már elindulni sem volt kedvem.

A kérdezővel ezt a szopatást/vádaskodást évek óta művelik.

Belefáradt lelkileg.

Kérdező, én huszonéves fiúként ápoltam nagypapámat. Igaz, hogy nem évekig, igazából egy évig volt beteg, és pár hónapig szorult csak mindennapi segítségre, viszont ez mentálisan nagyon megterhelő volt. Előtte csak fűnyírás, kerti teendők, gyógyszer kiváltás, bevásárlás, ilyenek. Én szívvel lélekkel csináltam, és nem bántam meg. Én lettem az örökös is, ezt ő akarta így, több évvel ezelőtt mondták, hogy mivel én járok hozzájuk, már akkor is én segítettem őket, így csináljuk meg a papírt. Az, aki tizenéve rájuk sem nyitotta az ajtót, és még a temetésre sem jött el, a hagyatékin tudta tartani a markát. Nekem ő volt a minden, és neki is én. 🖤 Nagymamámmal már sokkal másabb a helyzet, a papa halála egyáltalán nem hallotta meg, annyi volt a lényeg, hogy feketébe legyen, mert "mit mondanak". Én ezt nehezen viseltem, viselem, szerinte az élet megy tovább, stb, a síron több virág legyen, mint a szomszédén, de ennyi a lényeg. Én megmondom őszintén, nem sűrűn járok a temetőbe. (1-2 hetente, illetve alkalmakkor.) Neki ez sem tetszik. De én úgy gondolom, hogy életében imádtam, az a kőtömb nekem nem pótol semmit. Persze, van olyan, amikor nehéz helyzetbe vagyok, és kimegyek csak úgy spontán. Szóval a mamával nehéz, de ez van.

Szóval, ha nem szeretnéd csinálni, ne csináld. Ezt nem lehet muszájból, mert mentálisan nem fogod bírni, ezáltal neked is rossz lesz, és a mamának is. Sok erőt, és dönts úgy, hogy ne bánd meg.