Anyám novemberben halt meg kórházban. Igaz mi keveset jártunk haza, de a nyakláncát és az eljegyzési gyűrűjét is a bátyám lányára hagyta. Ők kicsit többet jártak haza, meg unokahúgom többször elment főzni anyámnak mikor apám dolgozott, meg segítettek takarítani meg nem tudom. Unokahúgom 19 éves, a bátyámnak csak egy gyereke van. Nekem meg van egy 11 éves fiam és egy 8 éves lányom. Ránk semmit nem “hagyott”. Csak az ő tulajdona volt a régi lakás (ahol felnőttünk és ahol most apám él) 2/3-a, így a jog szerint a lakás 1/3-a az enyém, másik bátyámé és a 3. apánké, de semmit nem hagyott ránk. Ma voltunk ott megünnepelni a karácsonyt, és unokahúgomon ott volt anyám nyaklánca. Hogy őszinte legyek, dühömben majdnem kitéptem a nyakából…
Te magad írtad le hogy velük szorosabb volt a viszony, jobban számíthatott rá amikor szüksége volt. Rólatok csak azt írtad hogy keveset jártatok. Ennyiből igen, érthető, hogy rá hagyta ezeket.
Pláne hogy te sem a gyászoddal foglalkozol, hanem az anyagiakkal elsősorban, meg a szomorúság helyett az irigységbe merítkezel inkább. Szóval valószínű nem volt szoros a viszonyotok.
A lakás rád eső részét nem vette el tőled, pedig lehet hogy megtehette volna, szerintem legyen elég ennyi.
2024. jan. 28. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
12/21 anonim válasza:
Egy nyakláncot nem lehet egynél több emberre hagyni. Az kapta, aki anyád szerint megérdemelte, és ez így van jól.
2024. jan. 28. 22:57
Hasznos számodra ez a válasz?
13/21 anonim válasza:
Az értéke miatt vagy dühös vagy emlék volt? Ha az értéke miatt akkor nem jogos a dühöd. Ha emlék volt az a lánc, azért szeretnéd, mert anyukádra emlékeztetne, akkor megértem, hogy rossz érzés máson látni, de fogadd el, hogy ő így akarta. Esetleg maradt valami más emlék, pl fotó, egy sál, stb, amit el tudnál rakni emlékbe?
2024. jan. 28. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?
14/21 anonim válasza:
Pár dolgot nem árt tisztázni. Ha a lakás 2/3-a volt anyukádé, akkor a "jog szerint" - ahogy írod - rohadtul nem 1/3 a tiéd, hanem a 2/3 FELE. Ráadásul apukának a teljes ingatlanons holtig tartó haszonélvezete van.
A vagyonával mindenki úgy rendeklezik még életében, ahogy neki jól esik. Ha anyuka úgy érezte, hogy az az unoka érdemelte meg ezeket az ékeszereket, akkor az az ő döntése - végakarata, ha úgy tetszik -, köteles vagy tiszteletben tartani. Főleg, ha amúgy te tojtál a fejére.
És utóbbi elég valószínű, ha január végén jöttök "karácsonyt" ünnepelni ("Ma voltunk ott megünnepelni a karácsonyt" - írtad ezt tegnap este).
2024. jan. 29. 07:16
Hasznos számodra ez a válasz?
15/21 anonim válasza:
Nem a kérdezőt védve, a 2/3 fele az pont 1/3-ad.
2024. jan. 29. 08:08
Hasznos számodra ez a válasz?
16/21 anonim válasza:
Nem igaz, hogy semmit nem hagyott rád, hagyott egy fél lakást. Ugyanis a házastárs a közösen lakott ingatlanból nem örököl, csak haszonélvezetet kap rá.
2024. jan. 29. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
17/21 anonim válasza:
Szánalmas vagy...
2024. jan. 29. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
18/21 anonim válasza:
Undorító, szánalmas ember vagy! Hányd el magad!
2024. jan. 29. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
19/21 anonim válasza:
Remélem előkerül egy végrendelet, hogy a lakásból sem kapsz semmit. Hányingerem van a hozzád hasonlóktól.
2024. jan. 29. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
20/21 anonim válasza:
Igen, ez teljesen normális dolog volt. De te milyen ember lehetsz? Néztél már tükörbe?
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!