Szerinted apai nagyim jól mondta?
Ha a szüleim veszekednek nekem abba semmi közöm nincsen. Abba csak neki van köze meg a másik nagyanyámnak ők azok akik bele szólhatnak de én nem..
Anyai nagyi szerint ez nem így működik ahogy apai nagyi mondja.
A szülőnek nincsen köze a felnőtt gyereke magánéletéhez és annak nehézségeihez.
Ha viszont azt gondolja, hogy ez nem így van, akkor ott vannak a gondok.
Abban az esetben, ha kiskorú gyerek is van otthon, akkor neki több köze van ehhez. Értelmes szülő például megpróbálja a konfliktust nem a gyereke előtt csinálni és kettesben megbeszélni. Szüleim is így oldották meg. Mi onnan tudtuk, hogy anyának vagy apának nem tetszett valami, hogy elvonultak beszélni.
Attól, hogy szülsz egy gyereket, nem a tulajdonod. Tipikus fiús anyuka hozzáállás ez (tisztelet a kivételnek). Sok férfinak a felnőtt életébe próbál beleszólni az anyja.
Édesapám is okkal költözött külföldre és alapított családot. Az első feleségét elüldözte az anyja.
A nagyszüleid gondolkodása teljesen hibás. A felnőtt, önálló életet élő gyerekek életébe már nincs beleszólása a szülőknek.
Szép is lenne, ha az összes felmenő rokon beleszólhatna az életünkbe azon a jogon, hogy általuk létezünk.
Remélem a nagyidat is irányította felnőtt korában is az anyja, apja, sőt a nagyanyja, nagyapja is, csak hogy érezze, milyen remek, amikor mindenki megmagyarázza, hogyan kellene élned.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!