Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Nagyszülők » Van még valakinek ilyen...

Van még valakinek ilyen rosszindulatú nagyanyja?

Figyelt kérdés

Nagyanyám 80+ éves, de nem kell ám sajnálni, mert igen lelkesen rosszindulatúskodik és kavarja azt a bizonyost.

Kezdjük ott, hogy két gyereke van (egy lánya és egy fia) és a fiát mindig jobban szerette, mint az anyukámat. Anyukám elmondása szerint ez gyerekkorukban is így volt már, elnézőbb volt vele, mindig megvédte, de ez a mai napig így van.

Az unokákkal (vagyis velünk) sem sikerült valami jó viszonyt kialakítani. Engem néhány hónapja egészen konkrétan lekövérezett (pedig ha látnátok, hogy hogy nézek ki…), és a másik unokáját is folyamatosan piszkálja, hogy miért így meg úgy stb. De nem szeretetből, hanem ilyen flegmán, hogy ő ezt jobban tudja, mert már öreg.

Nagybátyám felesége rengeteget segít neki, mert eü-ben dolgozik, de ennek ellenére a telefonban folyamatosan szidja a háta mögött, hogy ő otthon nem csinál semmit és a gyerek (unokatestvérem) is azért ennyire furcsa, mert az anyja neveli, bezzeg a nagybátyám… ő egy szent.

Mindezek mellett 0-24 kavarja a kaksit a saját javára, folyamatosan utalgat, hogy mit szeretne, de megkérni természetesen egy alkalommal se tud senkit.

Társaságban fingik (amikor feláll, sétál, leül), ez hallatszik is. Lehet mondani, hogy jaj öreg meg majd biztos én is ilyen leszek, de valószínűleg nekem lesz majd annyi eszem, hogy egy elnézést ki tudjak nyögni mellé.

Pletykálkodik. Nem áll meg benne egy információ se, megbízhatatlan. Ráadásul mindenbe (!) beleüti az orrát és olyan dolgokba is beleavatkozik, amikhez nulla köze van.



2023. jún. 19. 11:17
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
51%
Te egyébként hány éves vagy?
2023. jún. 20. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:
51%
Van testvéred?
2023. jún. 20. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!