Rossz ember vagyok, ha nem akarok kettesben találkozni a nagymamámmal?

Sziasztok. Alapvetően semmi bajom a nagymamámmal, de nagyon rosszul érzem magam mert találkozni szeretne kettesben. Igazából kiskoromból jön ez a szorongás, amit ekkor érzek. Nagyon rossz érzés.

Amikor kicsi voltam, mindig kényszerítve voltam a nyaralásra. Tudom, hogy nyafogásnak tűnik, de rühelltem minden pillanatát, pesig nem bántak rosszul velem. Viszont sajnos mai napig csak itthon tudok aludni, wc-zni, stb. Ezek miatt nekem az a 2 hét maga volt a kín. Féltem éjjelente egyedül a sötétben, nagyi pedig nem hagyta, hogy fény legyen. Néha annyira féltem egyedül, hogy be is pisiltem (kb 7,8 évesen). Minden nyáron rettegtem ettől a 2 héttől, féltem abban a szobában, nem tudtam wc-zni gyomoridegem volt. Amúgyis sajnos introvertált ember vagyok, mindig is az voltam amivel nekem nincs bajom, de a körülöttem élők nem nagyon tudják ezt értelmezni. És én szívesen elmegyek a család többi tagjával a nagyihoz, gondoskodom is róluk ahogy tőlem telik, mindig viszek dolgokat stb. De borzalmas rossz embernek hálátlan unokának érzem magam, 24 éves vagyok. Egyszerűen előjön a kiskori szorongás amikor előhozakodik a találkozással. Hogy mondjam ezt el úgy, hogy ne legyen bántó?