Ahol esetleg a nagyszulok tobbet foglalkoznak az egyik unokaval, mint a masikkal, hogy kezelitek?
Nincs ezen mit "kezelni", nem tudsz mit csinálni.
Tojd le. Örülj neki, hogy nincsenek rátok gyógyulva a nagymamáék, az sokkal rosszabb lenne.
Alapjáraton azt mondom, jó, ha egyenlőségre törekednek a nagyszülők, de ebben az esetben örülnék, hogy vki szereti és törődik az unokatesóval.
Nálunk unokatesóm szülei elváltak és anyuka többször lepasszolta unokatesóm a nagyszülőknek. Őt vitték külföldre is nyaralni, nekünk meg tesómmal megmondták, hogy nem visznek, mert anyu félt minket a leégéstől, pedig csak kicsit piros leszel meg fáj, de nem olyan nagy probléma.
Felnőttem, bár akkor nem esett jól, hogy kimaradok vmiből. Igazából annyi történt, hogy az apai nagyszülőkkel kevésbé tartom a kapcsolatot, mint az anyaiakkal. Néha mondogatják, hogy keveset látnak, de hát nem törik magukat most se értem.
13-as vagyok. Inkább anno volt tüske. Mostanra az zavar, hogy imádják anyukámat szapulni, ami egy tovább növeli a köztünk lévő szakadékot. Tudtommal ugyanis semmi okuk nincs anyukámra fújni.
Persze ettől függetlenül nem esik jól, ha eszembe jut, hogy kimaradtam az utazgatások nagy részéből. (nagyon szeretek utazni)
Szerencsére másik oldalról jó a nagyszülőkkel a viszony . Igazából sose volt másképp, így ez a természetes felállás.
Egy rosszabbul élő unokánál ez természetes.
Az én unokatestvérem hallássérült, ezek mellett szegénységben él, én is támogatom, és a nagyi is, nyilván neki nehezebb élete van, nem veszem el előle a figyelmet.
Nálunk aranyszabály, ami jár az egyik gyerek az jár a másiknak is.
Nincs kivétel és nincs 1 db meglepetés/ajándék. Akkor inkább ne legyen.
Megértették, hogy egyenrangúak a gyerekek/unokák.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!