A végső búcsú hiányától megbolondulhatok?
Nem tudtam elbúcsúzni a nagymamámtól a covid hisztéria miatt, míg bent volt a kórházban 15 napig, nem lehetett meglátogatni sem. Szoros kötelék volt köztünk, már születésem óta együtt voltunk a családban.
A bő két hét alatt csak beszélni tudtam vele, hogy fel ne adja az életét, meg hogy várjuk haza. Azóta nem hagy nyugodni, nem találom a lelki békét, hogy nem voltam ott mellette a kórházban, és nem foghattam a kezét, mielőtt a Halál elvitte volna.
A búcsú hiánya nagyon fáj, és ezt a temetés sem tudta korrigálni legalább. Úgy érzem soha sem fog elműlni ennek a lelki állapotomnak.
Ti sem tudtatok elbúcsúzni a mamától? De gondolom a legtöbbetek igen. nagyon fáj a lelkem.
30-as
Mióta meghalt, két hónapja lassan, eddig 6x álmodtam a mamával.
Más kommentekhez:
Bírom aki így tudja, mi van a halál után- Biztos azt is tudja, hogy az elsö ember hogy jött létre :) Teremtünk akkor is van. csak ha nincs itt velünk, lelépett, és világokat alkot az egyre folyamatosan táguló univerzumban
2 hónap az még nagyon kevés idő. 1 évet szoktak mondani gyászévnek, de tudok olyanról, ahol 5-6 év és nem egyedüli eset.
Találkoztam már 6 éven túli gyásszal is, de abba már érezhetően belezavarodott az illető: unokabátyám volt feleségének kezeletlen hisztérikus, indok nélküli rohamai (sajnos nem hajlandó orvoshoz fordulni, pedig már bőven krónikus esetnek számít szerintem a viselkedése alapján.)
Ui: megszakítottam a fent említett illetővel a kapcsolatot, mert folyamatosan gyalázott engem és egyik családtagomat minden ok nélkül.
31
Igen, ket honapja 6x almodtal, mert hianyzik.
Majd 1 - 2 honap mulva mar nem fogsz.
Nem kene ezt a temat mar lassan atrakni az ezoteriaba meg az alomfejtesbe?
Majd ok megmagyarazzak neked ezeket az almokat.
34
Csak visszaválaszoltam az elözö válaszolónak, h én is álmodtam vele. Mi ebben most annyira off?! (költöi kérdés)
Továbbra is a búcsúról szólna a topik.
Mi számít búcsúnak? Amikor mamám meghalt, már nem volt tudatánál. Ott voltam mellette amíg kiért a mentő, 20 percig próbáltuk újraéleszteni, sikertelenül.
Én speciel jobban örültem volna annak, ha úgy emlékszem rá, hogy mindig mosolygott és poénkodott, mint úgy, hogy kapkod a levegőért és defibrillátorral próbálja 2 mentős újraéleszteni.
Nem tudtam elbúcsúzni, a mentős megmondta a halál beálltát, aztán kint cigiztem a teraszon amíg vártuk az orvost, utána meg a hullaszállítót. 5 órán keresztül.
Ez 2 éve volt, azóta sem tudtam elfelejteni.
37-es válaszoló!
Őszinte részvétem és nagyon sajnálom a halálesetet! :(
Szörnyű lehetett, hogy otthon halt meg. Nekem is két éves lesz augusztusban egy haláleset...
Ui. nagyon-nagyon együttérzek Veled! Sok erőt, kitartást és ha lehet - megnyugvást a gyászban. (Szívből remélem, hogy vannak, akik támogatnak és azóta egy kicsit rendbejött az életed.)
38! Sajnos sehogy nem könnyű, annak sem akinek a kórházban halt meg egy szerette és annak sem, akinek a szeme láttára. Sehogy nem jó. :(
Az életem rendbejött, de valószínű sosem teszem túl magam rajta, mert a mai napig vannak rémálmaim miatta, bár szerencsére már egyre ritkábban.
Remélem te is javulsz két év után valamennyire.
37-es voltam.
Nálam rosszabb. Még él, de már elvesztettem. Sose tudtam megmondani neki, hogy mi van.
Majd halálunk után beszélgetek vele erről.
Neked meg azt mondom, hogy búcsuzz el most. Kérd meg, hogy figyeljen rád és öntsd ki a szíved. De amúgy érezte biztos, hogy így érzel miután meghalt. Meg biztks életében is tisztában volt a kapcsolatotok szépségével. Ez a fontos, nem a végső búcsú.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!