A végső búcsú hiányától megbolondulhatok?
Nem tudtam elbúcsúzni a nagymamámtól a covid hisztéria miatt, míg bent volt a kórházban 15 napig, nem lehetett meglátogatni sem. Szoros kötelék volt köztünk, már születésem óta együtt voltunk a családban.
A bő két hét alatt csak beszélni tudtam vele, hogy fel ne adja az életét, meg hogy várjuk haza. Azóta nem hagy nyugodni, nem találom a lelki békét, hogy nem voltam ott mellette a kórházban, és nem foghattam a kezét, mielőtt a Halál elvitte volna.
A búcsú hiánya nagyon fáj, és ezt a temetés sem tudta korrigálni legalább. Úgy érzem soha sem fog elműlni ennek a lelki állapotomnak.
Ti sem tudtatok elbúcsúzni a mamától? De gondolom a legtöbbetek igen. nagyon fáj a lelkem.
18 Jogászként nagyon jól tudom mi a klinikai halál.
klinikai halál azt jelenti, hogy a keringés, a légzés, az agyműködés átmenetileg megszűnik, de az agyhalál még nem állt be. Tehát nem, ez nem a tipikus halál. Halál az halál, abból nincs visszatérés, ha tetszik, ha nem.
Ráadásul én pont azt cáfoltam meg, hogy sokan nem számoltak be semmiről. Ez az állítás nem igaz. De mint hozzá tettem, talán el tudod olvasni, ez csak az ágy játéka. Aki semmiről nem számolt be, az nem halucinált. Tehát amit írtál, nem bizonyít semmit. Sajnálom, hogy ezt nem érted, de nem baj.
21
Te aztan egy igazi jogasz lehetsz, ha sikerult a hazipatika.com rol szorol szora kimasolni azt amit te "jogaszkent" itelsz a sajat tudasodnak.
Ha valakit erdekel honnan masolt:
Meg ha sajat fejbol jott ez neked, amit erosen ketlek, tudod ertelmezni a fogalmat? Az atmeneti nem azt jelenti, hogy egy ideig megszunik aztan visszajon magatol.
Az atmeneti csupan azt jelenti, hogy van remeny az eletben maradasert, ez az elso kb. 3 - 5 perces idoszak. Ez a halal elso szakasza.
Mellesleg wikipediarol (amit biztos te nagyon utalsz): "Clinical death is the medical term for cessation of blood circulation and breathing, the two criteria necessary to sustain the lives of human beings and of many other organisms.[1] It occurs when the heart stops beating in a regular rhythm, a condition called cardiac arrest."
Aminek kovetkezmenye az agyi aktivitas 0ra csokkenese max 40 mp mulva.
Szoval egy picit a magyar forditas becsapos lehet neked ezzel az "atmeneti"-vel.
Utana jon a biologiai halal.
Amiket irtal:
"10-es hogy megfejtette az emberiség nagy kérdését, amire az eddig valaha élt legnagyobb lángelmék sem tudták a választ: mi van a halál után"
"Egyébként valójában ha olvasnál, tudnád, hogy pont hogy olyan beszámolók is voltak, hogy mentek a fénybe, látták a testüket, stb."
"ez csak az ágy játéka"
Azert ugye visszaolvasod ilyenkor az elozo kommentjeidet hogy a kamuzas konzisztens maradjon? Utobbi ket kommentedben azt az uzenetet kozvetitetted, hogy szerinted valami azert megis van ott a halal utan.
Ja es kerlek csak ezt ne tagadd, mindenki latja a kommentjeidet, ne egesd tovabb magad.
Most meg hogy linkeltem kredibilis forrasokat, elmagyaraztam neked a tenyeket, elkezded hogy "ez csak az agy jateka" szerinted.
Illetve
"Ráadásul én pont azt cáfoltam meg, hogy sokan nem számoltak be semmiről. Ez az állítás nem igaz."
Szerintem total nem erted mirol beszeltem. Eloszor arrol beszeltem akik mar KLINIKAILAG MEGHALTAK, tehat halal utan, amikor nem volt semmi legzo, sziv- es agyi aktivitas -> ok nem tapasztaltak semmit, csak olyan volt mint egy alom, kiveve hogy nem almodtak semmit (o bevallasuk szerint).
Tehat a klinikai halal meg a biologiai halal kozott a kulonbseg csak annyi hogy ez az allapot nem fordithato vissza, hanem marad.
A masik amiben mondtam hogy vannak hallucinaciok, az a halalozas extrem allapotai voltak, nem a halal utan.
Kerlek ezt a kommentemet is szavazd fel, es most mar ne irj hazugasgot meg baromsagot, plane ha nem tudod mirol beszelsz tovabbra sem.
23 Az a baj, hogy a szövegértésed nem a legjobb "Utobbi ket kommentedben azt az uzenetet kozvetitetted, hogy szerinted valami azert megis van ott a halal utan."
Nem, pont hogy csak azt cáfoltam meg, amiket te írtál, hogy nincs a halál után semmi, mert sokan semmiről nem számoltak be. Ez még nem bizonyítja, mert sokan beszámoltak valamiről, de ez sem bizonyít semmit.
Senki sem tudhatja mi van a halál után.
Azt tudtad, hogy a klinikai halál állapotában is elkövethető az emberölés? Halottat meg lehet ölni?
Számomra a halál az, amikor már nem visszafordítható, azaz a biológiai halál.
Egyébként Istenben hinni nem ugyanaz mint fogtündérben hinni.
Amúgy meg az igazából mindegy, hogy milyen típusú a halál (klinikai vagy bilógiai), a releváns az, hogy azért mert nem számoltak be semmiről, az nem bizonyít semmit. Lehet nem emlékeznek, de az is lehet, hogy valóban nincs semmi. Az sem bizonyít semmit, hogy beszámoltak. -> dopamin is lehet,stb.
Szóv
25
Ez eddig a legertelmesebb hozzaszolasod. Vegre lenyugodtal.
Nekem a hasonló sztorinál álmomban sokszor üzent! Ez lehet az agy kitalàciója is nem mondom. Nekem papámmal volt egy álmom,ahol a szekrénynél kutakodtam. Én voltam csak mellette már. A fia külföldön élt. Odamentem megnézni,mi volt az álom jelentése. Oda volt eldugva a pénz a temetésre. Amit én nem tudtam!
Sajnos a mai napig nyugtalanít a helyzet. Én utoljára azt mondtam neki,hogy szeretlek,rendben leszel.. és a testvére is mellette feküdt a kórházban. Szerintem a te mamád sem ment el magányosan. Hiába mondják,sokat számít,hogy az utolsó hetekben mit élhetett át.
Tudta,hogy te szereted,és melletted lesz fenntről.
Kicsit nyomasztóan hatnak ezek az álmok.
Én pont tegnap jártam álomban a lakásán, és nosztalgiaztam..megfog nyugodni a lelked. Idő kell hozzá. Sokszor át fogod gondolni,hogy szépen ment el, aztán mégse,de ez lehet szükséges ahhoz,hogy te megnyugodj. Nem elengedni kell.
Csak megnyugodni.:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!