Ilyenkor mi lenne a legnormálisabb megoldás ?

Ez a legdurvabb betegség amikor a sajat agyad elmegy, es a papanal ez is benne van nem caak a fizikai rész. ..sajnalom hogy így jártatok a papaval.

A hozzátartozók nagyon sokaig próbáljak otthon ápolni az érintettet de sajnos ez hosszú távon nem lehetséges. Hiaba irnak itt sokan módszereket amíg egy demens apolasat nem éli at ez ember addig el sem tudjak képzelni mik vannak. Itt nem használ a sima eszerv. Sőt enyhen bealtatozni sem lehet sokszor. Az kb semmit nem ér.

Ideiglenesen kérjetek segítséget csaladgondozotol, háziorvostol,vagy fogadjatok ápolót legalabb par órára.

Azért az remelem vilagos itt sokaknak h az ápolási díj eleg keveske, es otthonba adni sem egyszerű az érintettet, ha a nyugdíja nem elég ki kell fizetni a különbözetet. A masik meg egy intézmény dolgozói legalabb szakkepzettek, tehat tudjak hogy mit csináljanak, valamint akármilyen nehéz a munka ki tudjak pihenni. A kérdező anyja nem, sőt ebbe bele lehet rokkani. A lelki teher igy is nagy, nem egyszerű látni a hajdan épeszű rokonodat gyakorlatilag mar elnézést de agyatlannak látni.

Mi a mamámat 1 évig ápoltuk, ő Azheimeres volt. Éjjelre elvettük tőle a telefont és mivel mozgásképtelen volt, körbebarikádoztuk neki az ágyat, hogy ne tudjon se legurulni és meglépni se próbáljon.

Én napközben 1x-2x amikor a munkám engedte vigyáztam rá, de baromi embert próbáló feladat volt.

Hiába mondtam papámnak, hogy mindannyian dolgozunk, fogadjunk fel egy ápolót, ő nem akarta (helyette mi voltunk az ápolók, mert az ingyen volt).

Én fél év után beadtam a kulcsot, mert egyrészt beállt a derekam és lehajolni nem bírtam, nemhogy mozgatni meg ilyesmi, plusz ez lelkileg is baromira megviseli az embert.

Ha hajlanak rá a rokonok, akkor mindenképp érdemes otthonba vinni, ahol szakemberektől kap szakszerű ellátást.