Hogyan vegyem rá, hogy nekünk hosszú távon jobb lenne?
Tudom, rossz topikba írom. Együtt vagyok a barátommal lassan 3 éve. Én a szülői házba laktam 18 éves koromig, mikor megismertem a barátom akkor odaköltöztettem hozzánk 4 hónapig. Minden szép volt. Úgy volt, hogy maradhat ameddig szeretne, hosszú távon is minden rendben ment amikor mamám elkezdett cirkuszolni mindenen. Mit főzünk, mennyit nevetünk, mikor érünk haza, reggel mikor kelünk, mikor megyünk fürdeni. Rengeteg veszekedést generált, nap mint nap stresszbe voltunk, minden nap sírva keltem, gyomorgörccsel és elköltöztünk ennek már 2 éve.
Most mamám elhunyt sajnos, rettenetesen hiányzik hiába volt egyfajta természeter. Voltak jó és rossz pillanatok. A szép nagy üres ház üresen maradt. Rengeteg pénz bele lett költve hogy szépen nézzen ki. Tetőcsere, festés, szobafelújítás, járólapozás, nyílászáró cserék.
Most már egyre jobban azt látom, hogy jobb lenne vissza menni mert albérletben vagyunk, ami viszi a pénzt és azt a pénzt félre tudnánk tenni .Úgy alakíthatnánk a házat ahogy szeretnénk de a barátom nem akar vissza menni a régi sérelmek miatt amiket a mama miatt élt át és a rossz emlékek vannak csak meg a fejében. Mondta, hogy együtt maradunk aztán meglátjuk hogy alakul de ő akkor se fog oda visszaköltözni. Én menjek nyugodtan, de ő biztos nem.
Építkezni akar az a nagy álma, vagy venni egy házat de sose lesz annyi pénze. Nagyon sokba van egy építkezés az engedélyekkel együtt minimum 40-50 millió. Házat venni meg felujítani se egyszerű. Ezt a házat meg se kell venni, tehermentes, csak már azért se jön vissza. Pedig ott se zavarna senki, mert anyám nem ott lakik.
Mindenki azt mondta, menjek vissza én, és hagyjam el a barátom mert ha a fejem tetejére állok se fogja a véleményét megváltoztatni. Szerintetek mi lesz így ebből?
Érdekes döntés, hogy régi sérelmek miatt dob ki inkább havi százezret az ablakon. El is képzelem, ahogy megy a folyosón, megáll egy pillanatra és elgondolkodik "hmm ezen a helyen vágta a fejemhez a kedves mama, hogy túl sokat nevetünk..", majd elszomorodik és el van rontva az egész napja. Igaza van, nem élet az ilyen...
Egészen biztos, hogy más oka van annak, hogy nem akar odaköltözni.
Laylah!
Nem? A máséban kell gondolkodni? Ahonnan kitehetnek? Amúgy mikor kezdhetek közösben gondolkodni? 22 évesen? Vagy csak 40 évesen ?
Én azért meg tudom érteni a barátodat, nem biztos, hogy ez csak kifogás.
Gyerekkorom jó részét városban éltük le anyámmal, aztán mikor újraházasodott, kitalálták, hogy nyugis helyre szeretnének költözni, így belekényszerültem egy falusi családi házba, amit szívből gyűlöltem. Utáltam ott lakni, sok rossz emlékem fűződik ahhoz a házhoz. Felnőtt fejjel sem bírnék ki ott egy hétnél többet, annyira nyomaszt az egész, pedig amúgy tényleg szép helyen van, 20 perc sétára a Balatontól, valaki csak álmodhatna ilyen környékről, nekem inkább rémálom lenne, sosem költöznék oda, ha fizetnének sem.
Nem olyan könnyű mindenkinek a régi dolgokon túllépni, és egy olyan házat nézegetni nap mint nap, ahol sok sérelem érte az embert.
Én a helyedben inkább eladnám, a pénz egyik felét kapja anyukád, másikat te, abból talán egy társasházi lakás már kijöhet, aztán pár év múlva lehet gondolkodni valami nagyobban is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!