Mit gondoltok arról, hogy egy nagymama a saját unokáját se látogatja meg és be se engedi a házába a koronavírus miatt?
Azzal az ürüggyel, hogy ő hallotta a tvben, hogy a fiatalabb korosztály terjeszti a vírust és attól, hogy jól vannak még lehetnek tünetmentes hordozók. 15-16 éves gyerekekről van szó.
Ti mit gondoltok? Ez így rendben van és valóban ilyen gáz a helyzet, hogy ennyire el kell zárkóznunk egymás elől?
Dehát épp most volt róla szó, hogy a fiatalabb generáció csak nagyon csekély részben járul hozzá a terjedéshez.
Szóval nem tudom honnan tájékozódott.
A 15-16 éves gyerek éppen az a korosztály, aki nagy eséllyel tudja terjeszteni a vírust, mert sok mindenkivel találkozik, iskolába jár, közlekedik - szóval van esély arra, hogy megfertöné a nagymamát. Ö meg jogosan fél, mert ha elkapja, nála igen komoly következményei lehetnek.
Viszont éppen, mert a gyerek már elég nagy, bármikor fel tudja hívni a mamát - meg a család többi tagja is -, a kapcsolatot minden gond nélkül fenn lehet vele tartani személyes találkozás nélkül is.
Abból a szempontból rendben van, hogy mindenfelé a vírusról hallani, mindennap közlik, hogy hány ember halt meg, hány új fertőzött. Érthető, hogy fél, hívjátok rendszeresen telefonon, tartsátok a kapcsolatot, azért, mert nem szeretne személyesen találkozni ne kell bántani, sem rábeszélni.
Az hogy mennyire kell tartani a vírustól az más kérdés, mindenki maga dönti el, hogy védekezik, kivel találkozik vagy nem találkozik.
Tekintve, hogy nem látjuk a vírust szabad szemmel és tüneteket sem azonnal okoz, így nem értem miért baj, ha elővigyázatos a nagyi. A saját életét félti.
Te könnyen beszélsz fiatalon, mert ELVI SZINTEN rád nem annyira halálos a fertőzés, de egy idős, legyengült ember szervezete az eddigi statisztikák alapján nem biztos, hogy le tudja győzni.
Az jobb lesz, hogy ha nagyi megfertőződik (nem feltétlenül tőletek), beviszik a karanténba, ne adj isten rosszabbodik az állapota és úgy hal majd meg, hogy még elbúcsúzni sem tudnak tőle a szerettei? Fel tudod fogni, hogy nem csak leírt szavak ezek, hanem napi szinten történik ez meg?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!