Ráfog menni a kapcsolatunk előbb-utóbb arra, ha nem tudunk kompromisszumot kötni? Mi lehet a megoldás ebben a panel vs családi ház helyzetben?

Pedig még most kellene eladni a panelt, mert most van magas áron, 1-2 év múlva nem biztos, hogy így marad.

49 m2 két felnőttnek sem nagy, nemhogy a két gyerekkel, akik csak nőni fognak és akkor már esetleg nem tudnátok ilyen jól eladni.

#17-es vagyok.

Kertes ikerházban lakunk.

Azért olyan sok munka nincs a kertes házban sem. A füvet kb kéthetente levágom. Ha van a nejemnek, valami kérése azt megcsinálom. Pl: erre ássam fel mert oda virágokat akar ültetni.

Nyugodtan lehet élni kertes házban is. Télen több havat kell lapátolni. De belefér.

Házon sem kell nonstop dolgozni.

Ha kimegyek tenni venni, a párom szinte mindig kijön velem. Néz... Nézegeti a virágait.. Elmondom neki, hogy mit miért csinálok. Örül neki.

#20

Nem tudom mi az a rettenet feladat a kertes ház kertjében?

Most nem hektáros területekről beszélek, hanem kertről.

Egy beállt kertnél van 100m2 fű?

Egyébként örökzöldek, néhány tuja, esetleg 1-2 díszfa.

A házon meg nem kell "mekkelekeskednie" senkinek, erre vannak a szakemberek.

Nálunk az összeköltözésnél volt konfliktus. Én a panel lakásomban éltem, munkahelyemhez, szüleimhez, sportklubhoz közel. Nagyon sokat dolgoztam, olyan területen, ahol a munkaidő kb örökké tart, így hàzimunka totál minimum volt.

Párom a főváros másik végén lévő, tíz éve lakatlan, teljes felújítást igénylő szülőhàzába szeretett volna velem költözni, és nem engedett.

Megcsináltuk. Mindketten váltott műszakos munkában, plusz oktatómunkát végezve, egymástól majdnem 2 óra bkv-nyire felújítottuk a házat (csőcsere, vezetékcsere, faláthúzás, burkolatok, festés, bútorok), ideköltöztünk, négyzetméterenként kigazoltuk a kertet.

Én hirtelen nem tudtam addig maradni a munkahelyemen, ameddig akartam. Iszonyú sok lett a házimunka, még mindig van berendezetlen szoba. Nekifogtam a kertnek (páromat nem èrdekli, csak a fűnyírás, alapdolgok), ha vèletlenül van szabad percem, ások, ültetek, locsolok, hogy szèp legyen majd egyszer.

Közben lett egy kisbabánk (családtervezés miatt is költöztünk össze), messze vagyok a szüleimtől, segítség nélkül, itt a baba, a ház, a kert. Egy örök teendőlista, és mindig van vmi, a valami tönkremegy, a nagy bokor lisztharmatos lett - több óra levágni lepermetezni, a barack érik, be főzni lekvárnak vagy elrohad, mindig kell vmit venni is, pl permetet, "csattogós" sövényvágó ollót, szervezni vmit pl terasz korlátot, kerítés felújítását.

Egyrészt szép és jó, szeretem a párom, a babánkat, a jó levegőt, a kreativitást, hogy van saját lekvár stb.

Másrészt meg az egész addigi életem, a jó piaci értékű diplomámmal, induló pályámmal, ha nem is kidobhatom, de nem lesz belőle az, mint ami akkor lenne, ha a kis lakáskámban èlnénk és heti 3 óra lenne a házimunka.

Utazni se lehet, mert akkor semmi idő, ha a párom itthon van, rögtön turbózunk vmit haladni a házzal vagy a kerttel. Minden nagyon messze van, a városba bevivő járműig is gyalogolni és buszozni kell.

Szóval beszèljétek át a pároddal, hogy pontosan ki milyen életet szeretne, és ahhoz válasszatok otthont. Jó a kertes ház, ha ezt akarod. De lehet, az ő aggódásában is van értelem.

Ezek főleg hátrányok voltak. Én büszke is vagyok magunkra, a fáradságra, kitartásra, de most direkt a nehézségeket írtam.

Kedves 26-os!

A te életed gyökeresen a gyerek miatt változott meg és nem azért mert mondjuk néha lefested a korlátot a teraszon.

Ha a panelben laknál akkor sem tudnád anyaként, kisgyerek mellett korlátlanul 12/24-ben nyomatni a melót, mert annak a gyerek látja a kárát.

A kerthez lehet fogadni embert, vagy leegyszerűsíteni a dolgokat, de a gyerek miatt amúgy is fel kellett volna adnod az addigi életformádat.