Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Minek járjak utána, hogy...

Minek járjak utána, hogy tudjam örökbe vagyok-e fogadva? 18/l (Tudom, hogy hosszú, de ha van időd kérlek szépen szánj az elolvasásra egy picit, köszönöm)

Figyelt kérdés

Tudom sokan azzal fognak jönni, hogy “örülj, hogy vannak szüleid” ,de akik kerültek már hasonló helyzetbe vagy veszett el bennük egy kis empátia kérném csak azok válaszoljanak. Köszönöm!

Tehát... igazából egy pár éve elkezdtem viccelődni azzal, hogy én örökbe vagyok fogadva, mivel mint az kiderült a születésemkor beteg volt a fotós, így kép nem készült akkor és a szüleim a kórházi “karkötőt” sem tartották meg. Van egy nővérem (21), neki van fotója és “karkötője” is. Nekem ez akkoriban elég indok volt ahhoz hogy viccet űzzek belőle, nyilván a hülye fejemmel “poénból” rá is kérdeztem anyukámtól, aki úgy csinált, mintha nem is hallotta volna. NYILVÁN én még mindig hülye fejjel fokoztam a dolgot és megjátszott kétségbeeséssel az arcomon megkérdeztem “anyu a hallgatás beleegyezés!!”, amire a válasza egy gyönyörűen megfogalmazott “te hülye vagy.” volt. Ami két dolgot jelenthet bár az én esetemben a második opció lenne az ideális. 1. Tényleg van valami a háttérben 2. Tényleg hülye vagyok.

Ha idáig elolvastad, megbizonyosodhattál róla, hogy bajok vannak a fejemben avagy bemesélem magamnak az egészet.

DE a mai nap folyamán drága nővéremmel szemformákról beszéltünk és szemszíneknél kötöttünk ki. Találtam egy táblázatot drága mindenki kedvenc, mindent tudó internetén, ami szülők szemszínéből kiindulva lehetséges szemszíneket ábrázolt meg nem született gyermeküknek. Édesanyámnak szürke szeme van, édesapám kékes-zöld szemmel él, tudtommal nagyszüleink is ilyen tulajdonságokkal rendelkeznek/-tek, ám nővérem és én barna szemmel születtünk.(drága nővérem elvileg kék szemmel született, de most barna). Nyilván kicsit utána olvasgattam ennek-annak és lehetséges hogy ezerből- egy gyermek valahogyan (nyilvan nyomós okkal, de nem vagyok orvos elfelejtettem) barna szemmel születik. Ezen kívül akármilyen dilisen is hangzik, olvastam valamit a fülcimpákról is.( igen fülcimpa!) A nővéremen és rajtam kívül a családban mindenkinek külön lógó vagy mi a tököm fülcimpája van, de nekünk “nincs”(tehat kapcsolodik a fejunkhöz). Kövezzetek meg ha hülyeséget írok, de istenbizony ezt olvastam! Másik fordulópont, amikor a vércsoportomról kérdezem mucit(anyu) akkor mindig mást mond. Lehet feledékeny a dlágaszágom, lehet titkol valamit who knows? (Voltam már B+, AB, 0)

És ha már a random, eddig nem észre vett “bizonyítékoknál” tartunk, utaztam volna szerbiába, de anyukám nagyon nem szerette volna kezembe adni az anyakönyvi kivonatom. Ez azért is lehet, mert mindent elvesztek hisz, valószínüleg ha örökbe fogadtak volna IS az ő nevük van rajta.

Tehát rátérek az igazi kérdés(ek)re!

Nem igazán gondolom, hogy örökbe vagyok fogadva, ám előfordulhat, hogy édesanyám megcsalta apámat esetleg, vagy akár örökbe fogadás is szóba jöhet? Minek kéne utána nézzek, hogy találjak is egy normális kézzel foghato választ?

Megkérdezni nem fogom, mert ha netán igazam lenne, nyilván okkal volt elhalgatva és semmi áron sem bántanám meg őket akármivel, csak a kiváncsiság vezérel.

Előre is köszönöm a NORMÁLIS válaszokat és, hogy időt fordítottál a novellámra lol!:))



2019. júl. 2. 19:31
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
71%

Én most találtam meg anya terhesgondozási kiskönyvét! :D Tuti nem vagyok örökbefogadott, eddig én is gyanakodtam :D

Szóval azt keresd :P

2019. júl. 2. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat, csak kusza gondolat volt és véletlen egybeesések valószínüleg, de elhondolkodtatott és szerintem ez egy jó dolog. Nyilván, ha már megfordult a fejemben utana nézek. De teljes mértékben hálás vagyok a szüleimnek bármi tortént/történik. Megkérdezni nem fogom, mert szörnyű alapra vázoltam fel a feltételezésem, és mint említettem nem tudom, hogy reagálnának egy ilyen kérdésre! Jó a kapcsolatunk amiért szintén hálás vagyok, de nem szoktunk nagyon nyiltan beszelgetni dolgokrol..

A szerbiai utazashoz pedig azt fűzném hozzá, hogy nem a szüleimmel mentem volna hanem egy baratnommel és az apukájával, ezért is kellett. Tényleg köszönöm a válaszokat, csodák vagytok!❤️

2019. júl. 2. 20:59
 13/20 anonim ***** válasza:
52%

3. vagyok, és még azt nem írtam hozzá, hogy sötétebb szemem van, mint Anyámnak.

Ha kérsz DNS vizsgálatot, és az derül ki, hogy a szüleid, nem a vér szerinti szüleid, akkor sem kell rögtön arra gondolni, hogy ilyen csúnyán becsaptak. El is cserélhettek a kórházban Téged is, és a nővéredet is, ami elég valószínűtlen. :D

2019. júl. 2. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 anonim ***** válasza:
82%

Jobban olvass utána az örökléseknek mert elég nagy butaságokat írtál.

Kék szemű szülőknek is lehet barna szemű gyerekük (pl én, anyum egész családja zöld es kék szemű, apum kék szemű) mert a szemszínt vagy 12(?) gén határozza meg. Következő: minden baba kék szemmel születik és később barnul/ zöldül be. Vércsoportról, 13 éves tesóm vércsoportját sem tudjuk mert még sosem került olyan helyzetbe hogy megnézzék stb, viszont ha ebből akarsz kiindulni: ha te pl 0-ás vércsoportú vagy akkor az egyik szülőd sem lehet AB-s (többi igen), ha viszont AB a vércsoportod akkor egyik szülőd sem lehet 0-ás, a többi vércsoportból ilyen módon következtetést nem tudsz levonni.

Remélem valamennyit segítettem.

2019. júl. 2. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:
100%

90ben születtem, anyámról nincs terhes fotó, nincsenek kórházi bigyók meg semmi. Régebben ez nem volt akkora divat, mint most. :) Bár te fiatalabb vagy nálam, de még akkoriban sem volt törvényszerű.

A vércsoportomat meg csak azért tudom, mert egyetemistaként elkezdtem vért adni. Előtte gőzöm se volt. :)

2019. júl. 3. 07:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 anonim ***** válasza:
60%

Hát figyelj, nagyon akarva bele lehet látni, meg aztán itt a nyári szünet, kell valami izgi kis összeesküvés elmélet ami felpörgeti a nyári szünetet, tudom én :)

A legjobb ötletem hogy elmész diákmunkára, lesz pénzed aztán hajszálakból csináltatsz egy DNS tesztet, az a biztos. Pár éve mikor én voltam 18 biztosan én is minden apró jelet gyűjtöttem volna, hogy mizu, nekem ne titkolózzon senki...

Most sem vagyok sokkal öregebb, 22, de most ha kiderülbe rólam hogy örökbefogadtak, nagyon maximum az érdekelne, hogy mit láttak bennem, miért engem választottak. Szerintem annyira nem lennél kíváncsi a biológiai szüleimre, elvégre úgyse tudnék 22 év után vadidegenekre anyuként és anyuként tekinteni, ahhoz több kell nekem, mint genetikai egyezés. Ezt is találd ki, mi a következő lépés miután mondjuk megvan a DNS teszt eredménye

2019. júl. 3. 08:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 anonim ***** válasza:
88%

Vércsoport vizsgálatot kérhetsz egyedül is. Pl véradáson.

Nekem se tudta anyu a vércsoportom.

És igen, nekem is volt hasonló mániám, igaz, már 14évesen kezdtem.

A "bizonyítékaim":

A nővérem tiszta anyu volt, hasonló színeiben (barna szem, barna haj, könnyen barnuló bőr) mint alakjában (nagy mellek, homokóra alak, hízékonyság)

Én meg tejfelszőke, egyik szemem kék, a másik zöld, mindig vékony voltam, a Bkosár szinte nagy volt rám.

Apura se hasonlítottam, szintén sötét bôr, sötét haj, de a szemei kékek.

Plusz a két isősebb tesómról volt egy-két albumnyi foró újszülött kortól, rólam meg nem.


Az volt a zseniális elméletem, hogy apu megcsalta anyut, anyu meg elfogadott engem.

Táplálta a téveszmémet az is, hogy anyu nem igazán beszélt olyan dolgokról mint a szülései, szoptatás, alapvetően távolságtartó ember. És nem is szentimentális, se kiskönyv, se kórházi szalag, semmi nem lett megtartva.

Egyszer elsírtam magam apai nagyimnak, aki kegyetlenül kiröhögött.

Továbbá kiderült róla, hogy borzasztó szentimentális :D

Minden érvemre tudott válaszolni.

Kreol bőr? "Apád 12 éves kora óta a mezőn dolgozik. Annyiszor lesült, hogy már nem kopik le"

Hajszín? "Látod ezt a képet nagyapádról? Itt még nem ősz, hanem ennyire világos a haja" (fekete-fehér fotó)

Alak? "Nézd ezt a képet: látod azt a lányt hosszú fonattal? Látod milyen kis filigrán? Na, az vagyok én"

És az atombomba: újságkivágás, anyakönyvi hírek: X Mária és Y István lánya: Y Fanni. Ezzel már nem vitatkozhattam.

+1

A nagylányommal veszélyeztetett terhes voltam, ágynyugalom szülésig.

Életemben először meghíztam, 35kilót szedtem fel. Ahogy elkezdtem hízni, megjelentek rajtam anyu vonásai, de annyira, hogy néha a tükörben is őt láttam.

2019. júl. 3. 08:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim ***** válasza:
87%

Férjem is és én is barna szeműek vagyunk, az egyik gyerekünk szeme majdnem fekete, a másiké kék.

Apósom kék szemű, anyukámnak vannak majdnem fekete szemei.

Szóval amit összehordtál az öröklésről az egy marhaság.

Egyik gyerekünk sem hasonlít egyikünkre sem és egymásra sem, pedig bevallanám neked, ha félredugtam volna.

2019. júl. 3. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 anonim ***** válasza:
80%

Nem bírtam végigolvasni, mert nagyon irritáló a stílusod, "dlágaszág"...

De szerintem a többiek már úgyis mindent leírtak előttem.

2019. júl. 3. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 anonim ***** válasza:
64%
87-ben születtem és annyi kép van rólam, meg anyuról terhesen, mint Britney Spears-ről. És mi elég csövik voltunk régen. Az én húgom is akkor született, mikor 3 éves voltam, és nem emlékszem anyára terhesen. És a húgommal ikreknek hittek többször.
2019. júl. 3. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!