Nem tudok beszélgetni a családommal? Többi lent.

Szia!

Kollégiumban élek már lassan 2 éve. Eleinte nagyon gyakran jártam haza és telefonáltam végül a párkapcsolatom is idehúzott és havonta, ha haza tudok menni, mivl közben munkám is akadt. A napi rutinjaink miatt eltérő napszakokban vagyok velük elérhető. Mikor hazalátogatok nagyon nehéz megtalálnom velük az összhangot és beszélgetnem. Ugyanakkor tudni kell azt, hogy nem egyenlő azzal, hogy nem szeretnek. Csak szimplán felnőttél és változnak az érdeklődési köreitek úgymond. Sokszor inkább csak inkább hallgatom mit beszélnek és, ha olyan téma jön fel becsatlakozom.

Ha esetleg a problémáidról szeretnél beszélgetni, próbáljatok meg leülni egy jó kávé mellé reggel, vagy ebéd után próbálj meg az asztalnál maradni velük és beszélgessetek. Esetleg egy laza vacsora mellett is meg lehet ejteni a beszélgetéseket. Az étkezések és a szoksáok nagy összetartó ereje egy családnak érdemes azokkal próbálkozni. :)

Az én családom is ilyen volt. Megszólaltam, próbáltam bekapcsolódni a beszélgetésbe, erre elkezdtek a fejem fölött átbeszélni, mintha egy taknyos kisgyerek lennék, meg leugattak, hogy én még "tapasztalatlan" vagyok. Teljesen mindegy, miről volt szó, még a szakmámból (programozás) is nekiálltak kioktatni, mert "látták a tévében", én meg csak diplomáztam belőle, ugyan már, mi az. Bármi kizárólag akkor érdekelte őket az életemből, ha megfelelő ürügy volt egy jó üvöltözésre és lehetőség szerint valaminek a megtiltására. Apám élete végéig így működött, beszéltem hozzá, már azt hittem, oda is figyel, mikor egyszer csak a mondat közepén elfordult, és elkezdett anyámmal beszélgetni tök másról, mintha ott sem lennék. Már elmúltam negyven, még mindig taknyos kölyöknek nevezett és ordibált velem. Egy gyökér volt.

Nem tudsz mit csinálni velük. Ilyenkor igazolódik be a régi mondás, hogy a barátainkat Isten azért küldte, hogy bocsánatot kérjen a rokonaink miatt.

Ha nem kíváncsiak Rád, a problémáidra, akkor ne velük beszéld meg. Vannak barátaid biztosan, velük próbáld meg. Nálunk ugyanez volt. Ja, és ugyanúgy, mint nálatok is, mindenért én voltam a hibás. Nem tudtam úgy elmondani egy történetet, (kolleganővel, ismerőssel, ügyféllel), hogy ne úgy hozzák ki, hogy az én hibám, én voltam a hülye a sztoriban.

Ezek mérgező, léleknyomorító dolgok. Én már jóval 40 felett ezt leszarom magasról. (És arra figyelek, hogy a lányom bármit mesél, mindig teljes kapacitással felé fordulok, figyelek rá, és ha véleményt szeretne, elmondom, de nem az az alapállás, hogy csak és kizárólag ő lehet a hülye.) Vannak idióta szülők, nem tudsz mit tenni, Te majd jobban csinálod a gyerekeddel.