Mit tegyek a családommal?

Nem lennék a helyedben, nagyon sajnálom

Szerintem ezzel már semmit sem lehet tenni. Hiába a beszélgetés tesód esetében nem hiszem, hogy érne is valamit.

Annyit tudsz tenni amikor hazamész az ünnepekre, hogy megpróbálod kerülni vele az egy légtérben létet illetve minimális beszélgetés (már ha lehet vele beszélgetni)

Illetve esetleg anyuddal próbálj meg finoman beszélni erről de ha eddig ez így zajlott marad az ő esetében is a struccpolitika, továbbra is homokba dugja a fejét

Vagy pedig nem mész haza és ott karácsonyozol ahol most laksz..... de ez nem egy jó alternatíva

Bár lehet ez lesz az egyedüli megoldás idővel, illetve később mert valószínű nem fog változni a helyzet. Azt viszont nem éri meg, hogy ez miatt menjél tönkre

Nm szívesen, és nagyon ritkán mondok ilyet, de a lehető legkevesebb időt tölteném otthon.

Mindenkinek eljátsszuk mennyire jó család vagyunk, de úgy érzem mivel a szüleim nem lépnek, nekem kellene lépnem, mert nem állapot.

Azt eljátszani hogy jó család vagytok, sok és felesleges energia pocséklás. Ki érdemli meg azt ? Fárasztó lehet állandó hazudozásban élni. Apádat már pszichiátrián kezelik, anyád lelki roncs, életrészed a családban a "kussolj" volt, nem egy szívderítő helyzet.

Csak magadnak ne hazudj ! Bárkinek hazudhatsz, csak magadnak ne ! Akkor rendbe jöhet az életed, és senki máséval nem foglalkoznék. Egy ideig, amíg az enyém rendbe nem jön. Utána jöhetnek a problémás családi helyzetek, ha van rá időm, erőm, idegrendszerem.

Költözz el, és minél kevesebb időt tölts otthon. Egy ilyen rohamánál, meg mentőt kell hívni és rendőrt.

Mivel rá hagytatok mindent, neki ez már természetes, hogy terrorizálja az egész családot.

Apukád is pszichiátrián, akkor nyilván örökölte a testvéred.

Menekülj, mert tönkremész.

Az én kisöcsém is hasonló a testvéredhez, apró """""bűnökért""""" (nem hagyom egész nap a számítógép előtt tespedni, elküldöm fürdeni, stb.) képes elküldeni a halál fa*szára, olyan cifraságokkal megtűzdelve a mondandóját, hogy "Dögölj meg!", "Megöllek!", "Rohadj meg!" és folytathatnám a sort a végtelenségig. Múltkor annyira dühös lett azért, mert nem adtam ki a kezeim közül a laptopot (este volt már, és aznap először le akartam ülni nézni egy sorozatrészt, ki tudja, mióta), kicsavarta a kezemből, végigkarmolt, és úgy megszorította a karom, hogy egy 3 cm-es sötétlila véraláfutás keletkezett belőle, ami szépen be is dagadt. -.- Szüleim meg kit hibáztattak, na kit? Hát persze, hogy engem. >.< S csak úgy jelzem, ez múlt hét előtti szerdán történt, és azóta is erősen meglátszik...

Meg a "drága" öcsikém imádja érzelmileg zsarolni az embert, vagy addig idegesíteni mindenkit, amíg valamit meg nem kap. Ha ez nem jön be neki, akkor megsértődik, és olyanokat vág a szüleim fejéhez, ami nyomdafestéket nem tűr, s láss csodát: a sz*r anyagi helyzetünk és az öcsém felháborító viselkedése ellenére 25.000 Ft-os tételben vásároltak neki valamilyen kormányt, ami kell a számítógépes játékokhoz. S hogy mi ebben a jó? Amíg nem kapta meg, rinyált, szidta a szüleimet meg úgy mindent, de miután apa megvette neki, csak a komódon porosodik, talán egyszer, ha használta. Nekem meg 3 hónapot kellett várnom egy nyamvadt 1500 Ft-os fülhallgatóra, és utána is azt kellett hallgatnom, hogy sz*rul állunk anyagilag, csak a helyi gyűjtőiskolába fogok járni, mert nincs pénz (nagyon jó tanuló vagyok egyébként, és hála égnek, felvettek a megyém legerősebb gimnáziumába biológia-kémia tagozatra, de erről pszt), és ne merjek kiejteni a számon egy kérést se, mert dögöljek meg, minek születtem meg?!

S az is érdekes, hogy a kormány árából fedezni tudtuk volna a tankönyveim költségeit, de jelenleg még a legalapvetőbb felszereléseket sem tudják biztosítani nekem a szüleim, tehát az iskolát sem tudom elkezdeni normálisan...

Egyébként nálunk is apámra hasonlít az öcsém, mindig kiabál, ordibál, veszekszik velünk, érzelmileg zsarol, befolyásol minket, rombolja az önbizalmunkat (évekig kellett hallgatnom, hogy mekkora ri*bancnak tart, mennyire utál, mennyire semmibe veszi a létezésem, lefitymálja az összes nőt, meg a tipikus "Sosem lesz belőled orvos", és az elmaradhatatlan "Ne várj tőlem el semmit". Úgy mondja, mintha valaha is számíthattam volna rá...)

Én kerek-perec megmondtam nekik, hogy 18 éves korom után maximum szökő évente találkozhatunk, legfeljebb egyszer, és még a híd alatt is jobb, mint abban a putriban. Egyedül anyámat féltem, de őt már teljesen kikészítette a drága férje, meg az öcsém, fenyegetőzik az öngyilkossággal, egész nap szomorú, meg már ő is rászokott az ordibálásra, képes minden hülyeségen összeveszni akár velem, akár a testvéreimmel. :/

Nagyon utálom a családom, legalábbis két tagját biztosan, velük örökre szándékozom megszakítani a kapcsolatot, az idősebb testvéreim már meglépték ezt, és csak nagyon ritkán látogatnak haza.

Nagyon sajnálom, hogy neked is ilyen rossz család jutott, de próbáld meg kibírni azt az egy évet, míg 18 nem leszel, addig meg dolgozz, hogy el tudj menni valami garzonba lakni legalább. Ha meg egyetemista leszel, nézz ki valami baromi messze levő egyetemet, és menj kollégiumba, mert az viszonylag olcsóbb, mintha albérletbe mennél. Addig meg védd meg magad, és ha kell, üss vissza, ordíts, vágj vissza, ha kell, s igyekezz minél kevesebb időt eltölteni ott. Én most megyek középiskolába, szerencsére felvettek kollégiumba, így a tanév alatt szinte találkoznom sem kell a két utálatos családtagommal. Nyáron pedig dolgozni fogok, legalább addig sem kell őket elviselnem, és pénzt is össze tudok majd kaparni, amiből talán normálisan el tudom kezdeni a következő tanévet (bár az is előfordulhat, hogy apám az összes pénzemet lenyúlja, mint anno az egyik testvérem összes félretett pénzével is tette; több tízezer forintról volt szó.). Kitartást a továbbiakban, motiváljon a tudat, hogy hamarosan 18 éves leszel (vagy lehet, már annyi is vagy), és elhúzhatsz onnan. Sok sikert! ;)

15/L