Hogyan beszéljem rá hogy muszáj orvoshoz mennie?

3-as és 6-os válaszoló vagyok.

Eszembe jutott, hogy egy közeli férfiismerősöm édesanyja másodszor gyógyul ki éppen a rákból, MERT AKAR ÉLNI!!! (Ez a kulcsa a dolognak.)

Azt nem tudom, hogy depressziós-e az ismerősöm édesanyja - talán egy kicsit. Az én édesanyám például SENKINEK NEM TUD MEGBOCSÁTANI SEMMIT - ez az, ami a betegséget erősíti.

Mit tegyél? Legyél mellette és támogasd mindenképpen. Próbáld meg valahogyan kitudakolni, hogy mi lehet a fő ok, ami az életuntságot okozza nála.

Ezután remélem, hogy találsz valamilyen megoldást a világfájdalmát kiváltó okra/okokra.

Ui: ha gondolod, privátban is beszélgethetünk a továbbiakban. (Bízom benne, hogy nem én leszek az egyetlen, aki felajánlja a történetetek végigkísérését.)

Nem tudom milyen típusú rákja van és melyik stádiumban, de van, amikor már a kezelés nem segít és az élettartammal együtt csak a szenvedést hosszabbítja meg.

Sajnos ezt mindenkinek magának kell eldöntenie, a családnak pedig tiszteletben kell tartania a döntését. Nálunk is a családban életmentő műtétet hajtottak végre a nagymamámon (türőrák), majd járt ugyan kemóra, de többet ártott, mint használt (nála legalábbis). Az utolsó pár kemót visszautasította, mert szenvedett tőle. Utána jobban lett, kezdte visszaszedni a súlyát, nem hányt és szédült folyamatosan. 2 évet élt még utána. Azt mondta, hogy a fájdalom valamivel elviselhetőbb, mint az amit a kemó után érzett.

Viszont a melldaganatos ismerősöm teljesen felépült 5 éve, neki azóta sincs baja.

Ezért is mondom, hogy a rák típusa se mindegy és az sem, hogy milyen stádiumú

Tényleg nem muszáj orvoshoz menni, és minden áron hetekkel, hónapokkal meghosszabbítani a szenvedést.

Viszont ostobaság nem orvoshoz menni, ha a kezelés okozta szenvedés után esély van további, jó minőségben leélhető évekre, vagy a ha a kezelés hatékony fájdalomcsökkentést tesz lehetővé a hátralévő időre.

És önző dolog elutasítani a kezelést, fájdalomcsillapítást, majd a családot megnyomorítani a szenvedésünkkel, elvárni, hogy a hátralévő időben csak körülöttünk ugráljanak, és a mi nagy mártírságunkban velünk szenvedjenek. A betegnek is meg kell tennie, amit tud, a saját helyzetének javítására, és ezzel együtt támaszkodhat csak a család együttérzésére, segítségére.