Hogyan beszéljem rá hogy muszáj orvoshoz mennie?

Lehet, hogy öngyilkossági szándéka van...?!

(Édesanyám pont ezt csinálta, amíg végre kórházi kezelésre nem szorult.)

De sajnos még most sem gyógyították meg kellőképpen.

Éppen az éjszakai ügyeletet várjuk, azért ragadta meg a figyelmemet a kérdés.

Sajnos most pillanatnyilag a teljes figyelmemet várja az anyuka (valószínűleg csontrákja lehet, kétségbeesetten nyüszít a fájdalomtól.)

Próbálok napközben visszatérni erre a kérdésre újból és elgondolkozni a lehetséges megoldásokon.

Nekem is jó, ha tudok valakivel levelezni ilyen témában, mert az orvosi fórumokon régen jártam (már nem emlékszem, melyiken kommenteltem néhány évvel ezelőtt és milyen nicknéven.)

Egy kicsit macerás lenne oda regisztrálni újra. :)

Az volt a jó az egészben, hogy egy érdekes barátságot is kötöttem egy fiatalemberrel online (amiből majdnem személyes találkozó is lett.)

Nem muszáj. Az ő döntése.

Amikor anyukám beteg lett, elutasított minden vizsgálatot és kezelést.

Sokat beszélgettünk. Elmondtam neki, hogy ha nem vállalja, elveszi a minimális esélyt tőlünk és magától is, lerövidül a még együtt tölthető idő és a fájdalmait sem fogjuk tudni csillapítani.

De biztosítottam arról, hogy mindenképp mellette leszek, bárhogy is dönt. Az ő élete, az ő teste. Senkinek sincs joga beleszólni, főleg nem kritizálni. Csak támogathatod, mást nem tehetsz.

Végül két évig volt beteg mielőtt meghalt. Pokoli két év volt. Érzelmi hullámvasút... Remény, düh, bánat, tehetetlenség, sajnálat. Folyamatos kezelések, vizsgálatok, kórházba be, majd ki. Lábadozás, mire jobban lett kezdődött újra.... Kegyetlen dolog ez.

Ne akarj helyette dönteni. Állj mellette, fogadd el amit ő akar, tartsd tiszteletben. Szeresd.

Apu még az utolsó nap is poénkodott.

Azt mondta,hogy nem baj ha köhög,hisz addig a pap sem kell.

Szomorú!

Szegény ő bizott minden nap a javulásban.

Elment a kezelésekre de én azt vettem észre,hogy csak rosszabbul volt tőle.Csökkent az étvágya,rosszul nézett ki,gyenge volt 2-3napik a kemo után.

Sose panaszkodott,még akkor sem mikor össze esett a kemotól mert annyira leszivta az energiáját.

Utolsó hónapban nem kapott csak fájdalomcsillapitót.Isten bizony jobban is nézett ki,eszegetett is.

Nem is tudom,ha én ilyen helyzetbe kerülnék szerintem csak a fájdalom csillapitást kérném.

Az a sok rossz ami a kemoval jár nem hiányozna.Én ugy láttam apun ,hogy csak gyorsabban leépült a kezelésektől.

:(

ÖSzintén szólva megértem az illetöt. Az, hogy elkezdik "kezelni", ami kemot meg mütéteket jelent, az azt jelenti a beteg számára, hogy folyamatosan rosszul van, emellett semmire sincs ereje többé.

Kezelés nélkül én mondjuk fél évet, kezeléssel egyet, vagy másfelet.

Kezelés nélkül a fél év nagy részében még tud egy csomó mindent csinálni, lerendezni a dolgait, néhány régi vágyát beteljesíteni, és ehhze legfeljebb erösebb fájdalomcsillapítokat kell szednie.

Kezeléssel az ideje nagyrészt azzal telik, hogy különbözö kórházakban van, kezelik, amitöl borzasztó rosszul van, és mire kiengedik, addigra van egy-két hónapja, mire meghal.

A kettö közt a különbség, hogy a kezelés nélküli változatnál a hátralévö idejében tudott valami pozitívat is csinálni, kezeléssel meg nem.

A családnak is jobb fél évet tényleg együtt tölteni az adott családtaggal, mint egy évig kórházakba járni látogatni, és közben otthon idegeskedni, hogy a legközelebbi kezelést túléli-e.

Ez a családtagod döntése, az ö élete, de a helyében én is inkább a rövidebb, de félig-meddig szabad, orvosmentes változatot választanám.