Ti mit csináltok, ha elveszítitek azt akit a legjobban szerettek, életetek értelmét?

A gyászidőt engedd meg magadnak, addig ameddig úgy érzed. Senki nem kényszerít rá, hogy felejtsd el a múltat vele, ezt meg kell élni sajnos. Olyan ütemben dolgozd fel, ahogy neked jó, és ha sírni akarsz sírd ki magad.

Nálunk is két éve történt egy igen tragikus haláleset a családban, és független attól, hogy az illető nem vérrokonom volt, a mai napig könnybe lábad a szemem ha felidézem a történteket, mert elég durva volt az eset. Szerintem ez teljesen normális.

Legfeljebb annyit tudok tenni, hogy ma már nem vetítem le magam előtt újra és újra a történteket ha épp nem szeretnék befordulni. De van mikor elkap a szentimentális hangulat, és felidézem magamban.

Közhely, de az idő megoldja, az ember hozzá szokik a hiányhoz.

Nem kell, hogy ne számítson, nem várja el tőled senki, mert fontos az emlékeket őrizni.

Őszínte részvétem!

Ilyenkor minden percem be van táblázva.Igyekszem magam leterhelni feladatokkal.A fizikai munka mellett kötelezően tanulok,általában a rajzolás,festés ami teljesen kikapcsol.

Megfogadom és szigorúan betartom,hogy napi szinten 1 órát foglalkozom a gyásszal:ilyenkor otthon magamba elmondom mit érzek az illető iránt,előjönnek a kérdések majd a válasz is követi.

Ha lehet te is mondd el kinek a halála megbocsáthatatlan számodra.

Szia, én hívő vagyok, úgyhogy a mama most Istennél van.

Ajánlom a természetet mindenkinek. Youtube-on vannak hosszú videók, madárdallal.

A feldolgozás nem egyenlő a felejtéssel, bár ezt most még nem érdez.

Őszinte részvétem!

Nekem 1 éve halt meg a párom tudom miről beszélsz :-( Az ember túléli, de vmi meghal benne... nehéz ezt leirni, ezt csak érzi az ember.

Nálam fázisok vannak, neha próbálok vmi okot keresni hogy dühös lehessek ra, de nincs...annyira őszinte és tiszta volt a kapcsolatunk hogy egy szösszenet nincs ... aztán próbálok álmomban találkozni vele: itt mindig "leráz"...hagyjam békén, sb. Ezek jelek úgy gondolom (vagy magamat vigasztalom...) most a lékekről-reinkarnációról olvasgatok és azt remélem találkozunk odaát. Jóval idősebb vagyok már, az biztos hogy ő az a szerelem volt aki után nem lehet más (egyáltalán nem is erdekel más meg a tema se). De Te még nagyon fiatal vagy!

Sajnálom, ami veled történt.

A feldolgozás nem egyenlő azzal, hogy már nem számít. Inkább annyi, hogy már nem gondolsz rá minden nap, vagy nem sírod el magad ha eszedbe jut. Az is természetes, amit most érzel. A gyásznak több szakasza van, te pedig még az elején jársz.

Sajnos ezen csak az idő segít. Sírd ki magad ahányszor kell (nekem attól mindig jobb lesz) és ne kínozd magad azzal, hogy harcolsz az ellen, hogy túl legyél rajta. Az emlékét úgy is tudod őrizni, ha szépen lassan visszatérsz a normális életbe.