Mit csináljak, hogy leszálljanak a témáról?

Sziasztok. Kezdem az elején: volt egy barátom, igazából már vőlegényem, akit nagyon szerettem (szeretek..), de 6 év után szakítottam vele, mert egy nagyon alapvető kérdésben nem egyeztünk, még pedig a gyerektémában. Én soha nem akartam és nem is akarok, ő pedig az utóbbi 1 évben kitalálta, hogy talán mégis. Előtte nem akart ő sem. Viszont ez kezdte szépen megmérgezni a kapcsolatunkat. Egyre többször hozta fel a témát, én próbáltam vele beszélni, megmondani h ne is számítson arra, hogy szülni fogok, mert nem és inkább hagyjuk egymást, de nem... mert mindig jött, hogy ő szeret, megoldjuk majd, de én besokalltam és múlt héten szakítottam vele. Szeretem, de nem fogom tovább hallgatni ezt a témát. Azóta is beszélgetünk, mert folyton keres és kérlel, h kezdjük újra, ketten is megleszünk, de tudom h csak idő kérdése és megint rákezdene a témára.

Nyilván a szüleim is megtudták, hogy szétmentünk. Albérletben laktunk lent vidéken, ahol a szülők is laknak, így én ideiglenesen hazamentem anyáékhoz, de ezerrel keresem az albérletet és felköltözöm Pestre. Anyáék "faggattak", hogy miért mentünk szét, hát elmondtam, amúgy is jó a kapcsolatunk, mindennap beszéltünk és anyával mindig mindent megbeszéltem. Ők tudták, hogy nem akarok gyereket, nem is volt vele gondjuk, sőt mondták, hogy ne szomorkodjak, jobban is tettem, hogy a szakítás mellett döntöttem, mert így úgysem lett volna közös jövőnk. Szóval próbáltak vigasztalni. Azonban itt volt múltkor mamám és nagynéném (anya nővére), akik döbbenten konstatálták, hogy szakítottunk és átmenetileg hazaköltöztem és ők is faggattak, hogy Jajj mi történt, nagyon sajnálják, mire annyit mondtam csak, hogy nem egyeztünk alapvető, fontos dolgokban. Ők ebből kb 2. nekifutásra leszűrték, hogy a gyerekről lesz szó, csak a kérdés úgy hangzott: Az a barom nem akart veled gyereket?? Na gondolhatjátok milyen hideg zuhanyként érte őket, mikor mondtam, hogy nem kell barmozni, különben is én nem akarok gyerek! Totál kiakadtak, hogy mégis mi az, hogy nem akarok gyereket és hogy ez miatt minek szakítottam, úgy is szültem volna, mert az milyen jó blabla. Pont ez hiányzott amúgy még az életemből. Otthagytam őket és eljöttem otthonról, mondtam h erre nem vagyok kíváncsi. Kb azóta már a fél rokonság (a közelebbiek), akik szintén a környéken laknak, tudják h mi emiatt mentünk szét és értetlenkedve állnak a dolog előtt, hogy mi annyira jók voltunk együtt, látszott rajtunk, h szeretjük egymást, de én micsoda bestia vagyok, hogy kiraktam Őt, ráadásul miféle nő vagyok, hogy nem akarok szülni... Anyósom is felhívott, hogy szégyellhetném magamat, mert az ő fiacskája a padlón van miattam, de jobb is, h nem maradtunk együtt, mert neki olyan meny kell, aki unokát is szül. Elképesztő ez az egész, már kb mindenkivel összevesztem, mert nem tűrőm az ok nélküli sértegetést, ráadásul ez magánügy, mégis okoskodnak és lovagolnak a témán.

Szóval kisebb háború alakult itt ki és most nem elég, hogy amúgy is kivoltam a szakítás miatt, mert attól még szeretem Őt, de így értelmetlen lett volna együtt maradni, most még a fél rokonság engem is hibáztat. Azért vannak ennyire a témán rajta, mert hogy ránk mindig mindenki azt mondta, h álompár vagyunk, annyira összeillünk, tök harmonikus a kapcsolatunk, olyan jó, hogy egymásra találtunk stb stb és hogy azt hitték örökre együtt maradunk.

Ti mégis mit tennétek a helyemben? Eddig tartottam magam és próbáltam nem összezuhanni a szakítás miatt, de hogy ekkora feneket kerítettek neki, hát így végképp kilátástalan a helyzet és nem hinném, hogy csak amiatt mert nem akarok gyereket, már egy sz*ardarab lennék..

(U.i.: Előbb már kiírtam a kérdést, de néhány rosszindulatú kommentelő a saját frusztrációját vezette itt le, azzal h vitát generáltak és offoltak, ezért a modik úgy gondolták inkább kitörlik az egyébként normális, segítségkérő kérdést. Szóval megköszönném, ha nem állnátok megint neki balhézni. Csak az válaszoljon, aki tud normális tanácsot adni!)