Mit kezdjek az irigy rokonokkal, ismerősökkel?
30 éves koromra jó szakmával, rengeteg tanulással és munkával annyit értem el, amit nem sok korombeli. Főleg szegény/alsó-középosztálybéli családból jőve nem. Megvan szinte mindenem, persze nem luxus dolgok, csak egy jó felső-középosztálybéli élethez a dolgok. Élvezzük az életet, amit felépítettünk. De úgy látom, ez sok embert zavar, még ha nem is nagyzolunk, nem menőzünk. Talán a többmilliós új autónál sokalltak be az emberek. Nem fogok azért régebbi vagy nem tetsző autóval járni, csak mert mások szerint elég nekem az is. Megtehetem, megtetszett, azt vettem, azzal járok. Nem nagyzolok vele, nem mutogatom senkinek, nem vittem vele próbaútra senkit, egyszerűen használom, mint bárki más az autóját. Azóta mégis kapom az osztást, meg a "persze, neked jól megy" szöveget. Még a saját apám is képes beszólogatni, az apósom szintén, a testvérem azóta eltávolodott tőlem. Az autó vásárlásakor véletlenszerűen pont történt egy ugrás a karrieremben, nem ezért vettük az autót, hanem előtte. De azóta még többre telik, gyakran utazgatunk, amit sokszor már el sem mesélek, mert arra is kaptunk már szomszédtól, anyóstól rosszmájú megjegyzést ("mi nem annyiból élünk ám, mint ti, mi nem járunk az olasz tengerpartra ötször egy évben").
Semmi más nem marad a hozzám hasonlóknak, mint magányosan élni és rejtegetni, amim van? És még addig jó, míg senki nem akar lehúzni... A hozzám hasonlók gyakran megkeseredettek és nem igazán barátkoznak - talán már nem véletlen.
A stílusod miatt vagy végtelenül unszimpatikus, eloenszves, egyenesen visszataszító.
És nem, nem helytelen kifejezés az unszimpatikus. Az lehet, hogy te a Fritzeknél összekonyházol 2 miskát, de én meg helyesen ismerem az anyanyelvemet.
Ennyi.
Bicskanyitogtó a stílusod, mindenkinek beszólsz, kivagyi vagyy
Én nem keresek annyit, mint te, de engem szeretnek, vannak barátaim, van egy cuki kutyusom, szerető kedvesem, és ami a legfontosabb, nem érzem szükségét a gyakoron történő burkolt kérkedésnek.
Ha ennyire boldogtalan, sivár és uncsi az életed, akkor keress valamit, ami kielégít. Hátha akkor nem leszel ilyen kisstílű p@csa, és fognak szeretni az embertársaid. :)
Ugyan kisdrágám, ez nagyon gyengusz volt, te magad is tudod. :)
De ha mindenképp szeretnél választ a "kérdésedre": nem irigyek rád, hanem nem kedvelnek téged.
Megoldás: kerüld őket el. Nekik is jobb lesz, és neked is.
Problem solved. :)
Kérdező én hiszek neked!
Engem is ßarrá pontoztak😁
Ne mondj az irigyeknek semmit!
Nehéz elhinni hogy igazat írsz és/vagy skizofrén vagy.
Először több milliós luxusverda, osztrak felső 5%-aztán egy 8 milliós alsó középkategóriás járműről beszélsz.
Irigykednek a ruhádra, cipődre-60 ezres kabát árát félre kell tenned, cipőből is a 40 ezresen gondolkodsz.
2 milliós jövedelmeDből lett- párommal együtt 2 millió.
Se gazdag nem vagy, se drága autód nincs. Ez biztos. Hogy utálnak e a rokonaid, barátaid, szomszédaid-ki tudja? Vagy arról is hazudsz vagy ez tényleg így van, te tudhatod. Dehogy nem irigyek rád a nem létező gazdagság miatt, meg a 40 ezres cipődre az tuti.
Mi tűnik ki egy 8 milliós kocsin, ember?
Tavaly vettem 7 misiért egy hyundai i30-at. Hát az minden, csak nem feltűnő, meg nem extra. És van is belőle jópár. Sőt, konkurens, de jobb minőségű és drágább a Mazda, Nissan, Toyota etc.
Egy tök árlag CH-R-t nem kapsz meg 8 M alatt, és BP-n kb minden 8-9-dik auto ilyen típusú. Te miről beszélsz?
Egy nyolc miskás autó (egyébként) még mindig alsó-középkategóriásnak számít. Ez tény. Keress rá guglin, ezt fogják írni a szakcikkek.
Szerintem amugy, elnézve itt a beszélgetés fonalát, egyáltalán nem is irogy rád szerintem senki a rokonsagbol. Egyszerűen csak te képzeled ezt be magdnak, az elképzelt gazdagságodban. Csak bemeséled :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!