Mit kezdjek az irigy rokonokkal, ismerősökkel?
30 éves koromra jó szakmával, rengeteg tanulással és munkával annyit értem el, amit nem sok korombeli. Főleg szegény/alsó-középosztálybéli családból jőve nem. Megvan szinte mindenem, persze nem luxus dolgok, csak egy jó felső-középosztálybéli élethez a dolgok. Élvezzük az életet, amit felépítettünk. De úgy látom, ez sok embert zavar, még ha nem is nagyzolunk, nem menőzünk. Talán a többmilliós új autónál sokalltak be az emberek. Nem fogok azért régebbi vagy nem tetsző autóval járni, csak mert mások szerint elég nekem az is. Megtehetem, megtetszett, azt vettem, azzal járok. Nem nagyzolok vele, nem mutogatom senkinek, nem vittem vele próbaútra senkit, egyszerűen használom, mint bárki más az autóját. Azóta mégis kapom az osztást, meg a "persze, neked jól megy" szöveget. Még a saját apám is képes beszólogatni, az apósom szintén, a testvérem azóta eltávolodott tőlem. Az autó vásárlásakor véletlenszerűen pont történt egy ugrás a karrieremben, nem ezért vettük az autót, hanem előtte. De azóta még többre telik, gyakran utazgatunk, amit sokszor már el sem mesélek, mert arra is kaptunk már szomszédtól, anyóstól rosszmájú megjegyzést ("mi nem annyiból élünk ám, mint ti, mi nem járunk az olasz tengerpartra ötször egy évben").
Semmi más nem marad a hozzám hasonlóknak, mint magányosan élni és rejtegetni, amim van? És még addig jó, míg senki nem akar lehúzni... A hozzám hasonlók gyakran megkeseredettek és nem igazán barátkoznak - talán már nem véletlen.
Persze persze, két év és az osztrák felső 5%-ba reppentél huszonévesen, a negyvenezres cipőn meg vacillálsz...
Ugyan már. Nem kell bizonygatnod semmit nekem. Mert itt sem hiszi el neked a kutya sem. Ugorjunk a kérdésedre vissza: Az apád nyilván ismer és tudja milyen vagy. Meg anyósod is, meg a testvéred is. nekik bizonygasd-ja hogy őket meg nem érdekli, meg nincs mit bizonygatnod, mert ismernek.
Mibõl vetted a kocsit hitelbõl?Vagy félrerakott pénzbõl?
Akkor a fizetésed 6-7000 euró lehet kb.Abból havonta nyugodtan fizethetsz 1-1500 euró havonta a kocsi törlesztésre.Nem irigyek rád,hanem fáj nekik,hogy még egy kenyeret sem veszel meg nekik fõleg igy, hogy vered a melleidet a kocsiddal.
Egyébként meg abszolút nem írtam, hogy egyszerű 6-7000-es fizetéssel az osztrák felső 5%-ba röppentem volna. Nem tudom, ilyeneket honnan szedsz, de úgy látom, komoly gondok vannak itt egyesek képességeivel, mert még értelmezni sem tudsz egy olvasott szöveget. Soha nem állítottam ilyet, csak annyit, hogy a magyar felső-középosztályba kerültem. Ami a magyar társadalom kb. 10-15%-a. Ebben semmi furcsa nincs, sokan tartoznak ide olyanok, akik külföldön dolgoznak, de itthon élnek.
De ahogy látom, 1-2 trollkodó válaszolóból itt is kijött az a sötét irigység, amivel a másikat csak sértegetni és lehúzni tudják. Ugyanaz, mint a kérdésben említett ismerősök.
Biztos mindenki hülye és irigy, csak te vagy repülő.
Összefoglalva sötét irigy:
Apád
Anyád
Anyósod
Testvéred
Szomszedaid
Barátaid
Mindenki aki ismer.
Sötét irigy
Az ismeretlen válaszolók a gyakorin.
Csak te vagy tökéletes. 40 milliós vagyonnal a top 10-ben Magyarországon. De nem tellik 40 ezres cipőre.
A legjobban az tetszik ebben az egészben hogy ha ötször annyit keresel mint anyád, akkor anyádék havi 800 ezerből élnek, képzelem hogy sárgulnak az irigységtől mikor 3 évente megjelensz egy egyébként occso kínai 40 ezres cipőben. Soha meg nem engedhetnének maguknak egy 40 ezres cipőt meg 300 ezres repülőjegyet sem havi 800ból gondolom kenyéren meg csibefarháton éldegélnek.
Szerintem osztják a gyógyszert, vedd be szépen. Én is, mindenki szeret álmodozni gazdagságról, top 10ről, de te már túlságosan beleélted magad. A gazdagokra senki nem irigy és hidd el tudnak venni maguknak 40 ezres cipőt. És nem irigykednek a másik 60 ezres kabátjára mint te a tesódéra. Dolgozz még ezen az álmon.
Ha tényleg ilyen szinten lennél, nem a gyk-n hencegnél. Ez kb már a 100 milliómodik ilyen kérdésnek álcázott dicsekvés.
Milyen érdekes hogy ezen az oldalon mindenki milyen jómódú, gazdag.
Tényleg el tudom képzelni, hogy ezek az emberek éreznek vmi eufórikus élményt, mikor előadja a gyk-n hogy mennyire tele van lével, és így megnyugszik a pici lelke hogy ő igenis hasznos eleme a társadalomnak.
Ismered a mondást? Aki dicsekszik annak adni kell, aki meg sír, attól elvenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!