Fel lehet épülni egy gyermekkori elnyomásból?

Egészen 17 éves koromig unokatestvéreméknél laktunk Édesanyámmal. Unokanővérem volt a kedvenc, amit többször is éreztettek velünk. Mindent megkapott, neki megengedett volt minden. Az elkényeztetése miatt rengetegszer kritizált, kiröhögött, amiatt, hogy Anyukám nem engedhette meg magának, hogy a legtrendibb, márkás ruhákba járasson engem. Tisztán emlékszem, hogy tartottam a lekicsinylő megjegyzéseitől, ezért igyekeztem kerülni ahogy csak lehet. Szorongtam a társaságában néha, nehogy találjon valamit, ami miatt újra belém tud kötni. Aztán keresztanyám elég ordibálós típus volt és hirtelen haragú, emiatt féltem is tőle. Megverni sosem vert meg egyikünket sem, de bőven elég volt, mikor kiabált velünk. Bevallom, alig emlékszem arra, hogy beszéltem volna vele egy jóízűt is a 17 év alatt. Mindig azt mondták, hogy nem csinálok semmit, de nem is mertem, hisz amihez hozzáfogtam, elrontottam - ők szerintük. Annyiszor megaláztak, kételkedtek bennem, hogy egy idő után természetesen elhittem, hogy nem érek semmit. Habár már 3 év telt azóta, hogy elköltöztünk, ami felüdülés a lelkemnek, mellesleg.. jóval hamarabb kellett volna.

Még mindig kételkedem magamban, és hatalmas negatív önkritikám van. Mintha mindenki rajtam vezette volna le a dühét, fájdalmát. Hogyan tudnám helyretenni magam mentálisan?

Köszönöm a segítséget előre is!