Mi a fontosabb a Magyarországi elöregedés vagy a Világban a túlnépesedés?
Most az akar a kérdés lenni, hogy etikus-e sok gyereket szülni/csinálni Magyarországon?
Az a helyzet, hogy - figyelem, ez nagyon bunkón fog hangzani - a "nyugati" országokat a túlnépesedés nem hiszem, hogy valaha is a mainál súlyosabban fogja érinteni. Bőven sokkal erősebbek a "fejletlenebbeknél", így vissza fogják tartani a túl nagy bevándorlási hullámot. A "harmadik világban" persze még nagyobb lesz a nyomor, de ez független attól, hogy a gazdag részeken hányan élnek. Ha itt fogyunk, és a helyünkre afrikaiak jönnek, attól Afrikában nem lesznek kevesebben, mert a népszaporulat szinte azonnal "pótolja" őket.
Ez olyasmi, hogy enni vagy tanulni sem tudunk helyettük, hiába fogy összesenben több kaja, ők mégis éhen halnak. Ugyanígy a népesedési gondjaikat sem tudjuk csökkenteni azzal, hogy mi fogyunk, mert ezzel nem növeljük a náluk egy főre jutó erőforrásokat.
Persze az lehet, hogy egy ponton elszabadul a pokol, és kitör valami gigantikus háború. De ezt megint csak nem tudjuk azzal akadályozni, hogy mi kevesebben vagyunk.
Gyereket szülni mindig és mindenütt "etikus" :))
Nem a halálra jöttünk erre a világra, hanem az életre.
Most azért nem szülsz, hogy helyet hagyj a bevándorlóknak? Van hely mindenkinek. A magyarokra szüksége van a világnak. A világ érdeke, hoyg megmaradjunk. Nálunk nincs túlnépesedés. Mi foyunk. Tárt karokkal várjuk a bevándorlókat is, meg a zsülető gyermekekket is. A harmadik világ túlnépesedése azzal nem oldódik meg, ha én nem szülök, csak kettőt. Neki nem kéne nyolcat szülnie, ott. Én hiába maradok gyerektelen,azzal nem segítk szegény túlnépesedett ayán. De ha elfogynak a magyarok, azzal igenis ártok a világnak. Szükség van ránk! Nagy szükség!
A túlnépesedésnek nem az a megoldsa, hoyg ne szülessenke gyereke, hanem hogy szülessenek, minél többen, és teremtsük meg mindenkinek a megfelelő életfeltéeleket! A megoldást kell megtalálni, nem pedig önként kihalni. Lehet, hogy pont a te hetedik gyereked lenne, aki megoldást hoz a világ bajára. Ha megszülethet, ugye.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!