Nektek mi a legrosszabb családi emléketek?

Van jo sok, pofonok, ordibalas, lelki terror, megszegyenites, cibalas, foldbedongoles, plusz a szuleim egymassal is veszekedtek folyamatosan. Minden egyes napra jutott valami. Gyerekkent pszichologushoz cibaltak, hogy belemanipulaljanak abba, hogy nekem tokeletes csaladom es szereto szuleim vannak, a tobbit csak "bekepzelem".

A legrosszabb az volt, hogy senkihez sem fordulhattam, nem beszelhettem a bantalmazasokrol, mert rettegtem, hogy ha visszajut a fulukbe, emiatt is kapni fogok. Abban nottem fel, hogy mindig mindenkinek hazudjak mennyire jo sorsom van es a szuleim idealis szulok. Hiaba voltak a csaladban kedves, joszivu rokonok is... Beletelt egy kis idobe, mire rajottem mekkora brutalis terrorban nottem fel valojaban es ekkor meg jobban elszomoritott, mint gyerekkent.

17 èvesen megkèrt anyam testvere a nagy csalad elott (összejovetel),hogy masszirozzam meg a vallat,majd ugy tett mindenki elott,mintha en ramozdultam volna s fejezzem be...

😕😨

Gondoltam én is írok valamit, de előtte végig olvastam az összes hozzászólást. Most nem tudom érdemes-e bármit írnom. Nálunk is voltak veszekedések, verések ha rosszak voltunk stb. De a legrosszabb emlékeim inkább azok amikor egész általánosban gúnyoltak a bátyám osztálytársai, vagy mikor elfelejtették meghívni a családomat egy közeli rokon temetésére, vagy mikor nagymamám vigyázott ránk és megvert mert sírtam a szüleim után őt meg ez zavarta stb.

Igazából egyik sem okozott mély traumatikus élményt ami meghatározta a későbbi életemet, de azért gyakran eszembe jutnak. Tisztában vagyok azzal, hogy stabil családi hátterem van és jó gyerekkorom volt, amiért hálás vagyok.

Borzasztó volt olvasni, hogy mennyire sokan nőttek fel terrorban, végigrettegve a gyerekkorukat.