Mikor "érdemes" kétségbe esni?
Sziasztok!
Gondoltam kiírom magamból, mert a környezetemet nem szívesen terhelném ezzel. :/ Szóval 27 vagyok, lány és egyelőre pánikolok a komoly kapcsolat gondoltától is. Volt egy-kettő, akkor nem is volt gondom a hűséggel, de most így belegondolva azt érzem, nem tudok jó döntéseket hozni, pasik terén meg végképp nem. És nem is tudom elkötelezni magam, ijesztő, hogy valakivel le kellene élnem egy egész életet. És nem azért, mert hátha jön jobb, vagy megcsalnám, csak maga a gondolat. De ha már itt tartunk... Az eddigi kapcsolataimban mindig "leadtam az amúgy sem túl nnagy igáényekből", és mindig azon kattogtam, hogy tulajdonképpen mi a fenét is keresek én emellett a fickó mellett? Nem jön be, de el tudom viselni. Ennek így semmi értelme. :( Viszont azokat a pasikat sem látom rohangálni, akik bejönnek, talán eddig két ilyen volt, mindkettő barátnős, szóval bukó. Mindenhol a kigyúrt, a kopasz, a tahó, bunkó vagy az "ecsetfejű" rohangál. :/ Vagy ha stimmel, akkor nem lehet vele beszélgetni, mert buta, mint a föld.
Szóval a kérdés, hogy egy amúgy is nehezen megnyíló, bizalmatlan, zárkózott csaj, akinek ezek szerint extrém ízlése van mikor kellene, hogy kétségbe essen? Itt mindenki azt írja, 30 felett annyi, akkor már úgysem kellek majd. Nem akarok egyedül maradni, de most nem vagyok kész a kapcsolatra. Rendszeres időközönként viszont jön egy pánik, hogy már nem is fogok találni senkit. Hogy lehet ezt leküzdeni?
Egyelöre még nem kell kétségbeesni, a húgom 37 évesen talált rá a párjára.
Emellett több esélyed lehet megfelelö valakit találni, ha az internetet is használod - nem a párkeresökre gondolok, habát több ismerös járt sikerrel -, hanem több olyan fórum, facebookos csoport van, ahol hasonló érdeklödésü emberek beszélgetnek, ezek közt könnyebb olyan valakiket megismerni, akik a valós életben is passzolnak egymáshoz.
Szóval ne ess kétségbe, vagy találsz idövel valakit, akivel el tudod képzelni az életedet, vagy ha nem , akkor arra gondolj, hogy még mindig jobb egyedül, mint egy rossz kapcsolatban.
Még korán kétségbe esni, illetve később se kell, pláne görcsösen, csak azért, hogy legyen valakid. Tedd a dolgodat, élj, és lehet csak úgy spontán is rádtalál a nagy "ő".
Nagy előnyöd, hogy nő vagy, ezért soha, 50-60 éves korodban sem kell attól tartanod, hogy egyedül maradál. Ha csúnya lennél, az se lenne akadály, mert ők is könnyen találnak párt maguknak.
Menj el egy pszichiaterhez es pszichológushoz.O majd tud segiteni.
Panikrohamok okat is meg tudja szüntetni,ha te is vele egyuttmukodsz.Itt mar neked sztem szakember kell,mert szorongsz.Szorongsz az egyedullettol,az időtől,a sajat családod megalapitasatol,nem tudod elfogadni onmagadat es ezzel egyedul nem tudsz megküzdeni.Nem szégyen,valakinek igy sikerul kimászni a csavabol.Nincsen akkor semmi,nem vagyunk egyformák.
Köszönöm utolsó, de jó alaposan félreértetted. Nincsenek pánikrohamaim, és nem szorongok. Csak sötéten látom a jövőt, mert máshogy élek, mint a többség, és ezt ők rendszeresen szóvá is teszik.
Kit nem aggaszt, hogy nehezen talál majd párt, miközben fel sincs istenigazából készülve arra, hogy valakivel leélje az életét, de már nincsenek rokonai? Ez nem indokolatlan félelem, amit kezeltetni kell. Kutya nehéz szellemi partnert találni, aki bejön és szintén nem akar gyereket. A többség akar.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!