Feláldoznád magad a gyerekeidért, a párod szeretője javára?

Nem értem, miért az lenne az egyetlen opció, hogy en áldozzam fel magam. Ha a másik fél úgy érzi, hogy a szeretője olyan fontos ember, adja át neki ő a helyét.

De szerintem lenne ott még elég tudós, hogy az az egy ne hiányozzon.

Szóval nem áldoznám fel magam. Oldja meg a szerető máshogy a bejutást.

Pár hosszabb-rövidebb gondolatmenet, ami felmerült bennem (férfiként):

1, Ki tudná jobban nevelni/védelmezni a gyerekeimet, mint én? Egy vadidegen, ismeretlen fazon? Aki potenciálisan lehet pedofil, pszichopata, alkohol/kábítószerfüggő, családverő, avagy mind egyszerre? Aki talán a bunkerbe lépés után lemészárolja a családomat? Nem bízom őket vadidegenekre! Nem tudhatom, hogy ki ez az ember... és őszintén szólva, nem is érdekel...

2, A feleségem épp most jelentette be, hogy megcsalt, majd azzal folytatja, hogy áldozzam fel magam őérte, meg a szeretőjéért... Miért is kéne ezt tennem? Szeretetből? Mert a (már) exem, ugye rettentően szeretett engem, mikor összejött ezzel a figurával... Szerintem, inkább gondolnám, hogy rohadjon meg, ott ahol van! Szó sem lehet róla, hogy ezek után, bármilyen önzetlen dolgot tegyek értük - főleg nem ekkora horderejűt.

3, Kit érdekel, hogy milyen okos, rendes, meg jó fickó? Egyrészt, ezt semmilyen módon nem tudja bizonyítani... vagy mutat egy papírt, vagy oklevelet? A végítélet előtt sem kedvem, sem akarásom, sem lehetőségem nem lenne, hogy leellenőrizzem (főleg, nem egy ilyen szituációban (meg amúgy sem))... Másrészt meg: Bakker! Kit érdekel, hogy milyen jó ember?! (Ami egyébként, alapból kérdéses, amiért egy családos anyával kezdett, de mindegy...) A gyerekeim életét nem fogom kockára tenni, és a sajátomat feláldozni, az exem szeretőjéért.

4, Még szép, hogy mennék a gyerekekkel, a menedékbe. (És szerintem az exem részéről sem tartana sokáig ez a lamour, ha látja hogy csukom az ajtót magam mögött: szóval az anyjuk is ott lenne a gyerekek mellett, valószínűleg).

5, A közösségen belül biztosan akadnának majd, különböző gondok, de a problémák kezeléséhez én is érek annyit, ha nem többet, mint bármilyen jött-ment figura. Vagyok annyira talpra esett, és jó probléma megoldó, hogy kezeljem a helyzeteket, és feltaláljam magam kényszer szülte helyzetekben. Szóval, miattam biztosan nem szorulna a családom a társadalom peremére, főleg nem egy olyan közösségben, ahol szinte csak a tudósok, vagyis az emberek kb 10-15%-a érnek bármit is - a többi milliomos zsúrpubi csak kolonc a társadalom nyakát.

Egy világégés után, meg ugye, amúgy sem az a legjobb túlélő skill, hogy egy apa, vagy apa jelölt, hány nyelven tud beszélni... hanem pl. az, hogy milyen jól tudja orrba vágni a másik rendetlenkedőt, vagy hogy képes feltalálni magát vészhelyzetben - amire én, speciel eléggé alkalmas vagyok. :) Pláne, ha arról lenne szó, hogy áldozatot hozzak a szeretteimért/gyerekeimért (amire valószínűleg, egy idegen apuka jelölt, kevésbé hajlana, szükség esetén).

6, "Mindig lenne rendes élelmük. Nem kéne félni, hogy szexre vagy dolgozni eladják majd őket. Vagy, hogy megeszik őket, ha kevés lesz a kaja." Egy világégés utáni, mikroközösségről van szó: eleinte mindenki meg van szeppenve, és remeg, hogy mi lesz majd... aztán szépen lassan mindenki levetkőzi a gátlásait, előjönnek a perverziók, és elszabadulnak az indulatok. A régi világ törvényei eltűnnek, előtérbe kerülnek az önjelölt diktátorok, és szektavezérek, toboroznak maguknak csőcseléket, és a gyengébbek, meg akik nem állnak be a sorba, látják a kárát.. (vasvillás rocksztárnak, és fáklyás politikusnak, pedig könyöröghetsz az életedért 16 nyelven, diplomát lobogtatva is, azok akkor is kifiléznek, ha akarnak)... Szóval, az ipse előző világban szerzett mérnöki tudása, nem sokat fog érni, egy idő után. Az viszont igen, hogy én pl. hajlandó lennék a végsőkig elmenni, és áldozatot hozni a gyerekeimért, akár a saját káromra is - egy idegen, valószínűleg csak magát mentené.

Szóval, nem igazán látom, hogy miért is kéne átadnom a helyem, bárkinek is. Én ott vagyok a gyerekekkel, és tudom, hogy minden tőlem telhetőt megteszek értük. És az, hogy ki tehetne, tehetett volna, többet, vagy kevesebbet, sem számít akkor már, mert együtt vagyunk mindvégig, akármi lesz, és ez a lényeg. Nem érdekel, hogy milyen ügyesen tud vizet forralni, vagy tüzet csiholni, vagy bármit megtenni, amit már az ősemberek is tudtak, pedig 200-al kevesebb iq-juk volt, mint a ma élő átlagnak. Ami meg a körítést, a párom vallomását illeti, csak megerősítene abban, hogy sok boldogságot kívánjak nekik, az elkövetkezendő 20-30 percre, és a gyerekekkel integessünk nekik az ajtóból.

Az ember egy önző lény. Ha a szomszédot kisorsolják, aki egy rohadt szemét köcsög, engem meg nem, akkor én is fel lennék háborodva. Más nemcsak, hogy felháborodna, de fegyvert, bombát szerezne, mivel mindenkinek a túlélés lenne a lényeg. Képzeljük el, hogy mi történne, fellázad mindenki, akit nem sorsoltak ki és inkább kinyírják az embereket (az ártatlanokat is), és felrobbantják a létesítményt, ha én nem, akkor más se alapon. Ha mégis sikerülne túlélni ezt a dolgot, biztos, hogy nem áldoznám fel magam a szeretőért, és meggondolnám, hogy a páromat egyáltalán vinném-e. Mivel nemelég, hogy megcsalt, de nyugodt szívvel fel is áldozna érte.

Itt már nem számít a pénz, az életben maradás a lényeg, a pénz csak papír, ami max tűzgyújtásra jó.