Általános jelenség a családellenesség a fiatalok között, vagy csak itt gyűlnek össze a szinglik?

#42: "Figyelmesen olvastam, és azt írja, milyen gyerekkora volt a gyerekellenes embereknek. Nekem ez kötekedés. Vagy minimum lenézés."

Nyilván erre gondoltál:

#32:

"De van egy másik, engem sokkal jobban irritáló jelenség: önmagában a gyerekellenesség. Persze mondhatjuk, hogy ez a szülők felelőssége, mert ha egy 18-30 éves fiatal direkt nem akar gyereket, még úgy sem, hogy stabil párkapcsolatban él, akkor felvetődik, hogy NEKI milyen gyerekkora lehetett? Ő mennyi szeretetet, törődést, odafigyelést kapott a szüleitől?"

Eléggé meghökkentem, hogy ezeket a mondatokat lenézésnek vagy pláne kötekedésnek érzi valaki. Nem annak szántam.

De egyet világosan kéne érteni:

Annak, hogy melyikünk milyen személyiség, milyen életet akar élni, mind-mind megvannak az okai. És legtöbbször a kisgyerekkorban gyökeredzenek az okok.

Márpedig a kisgyerekkori élmények döntő részben a szülőkkel függnek össze, ill. az otthoni légkörrel, a gyerekekkel kapcsolatos viselkedésmóddal. Később az óvoda, iskola és a tágabb szociokulturális környezet formálja ezt az alapot, tehát ennek is megvan a jelentősége a személyiség alakulásában. Sőt, még annak is, hogy a felnőtté válás időszakában (felsőfokú tanulmányok, első munkahelyre történő beilleszkedés) milyen hatások érik az embert. Ezért írtam #32 válaszom végén, hogy kíváncsi volnék, hogy aki ebben gyökeresen másképp érez, mint én, az hol, hogyan nőtt fel, mennyiben volt más az a családi ill. tágabb környezete, ahol a személyisége formálódott.

Egyébként a legkevésbé sem nézem le azt, aki az én fogalmaim szerinti rossz családi viszonyok között nőtt fel. Miért is tenném? Ez nem érdem, hanem szerencse kérdése.

Éppen ellenkezőleg. Ha valaki itt a gyakorin rossz családi viszonyai miatt panaszkodik mondjuk 18-20 évesen, míg sokan kioktatják, belerúgnak, nyavalygónak minősítik, én igyekszem empátiával és megértéssel közelíteni a problémáihoz. Mert sejtem, mennyivel nehezebb annak, aki sose érezte, hogy ő egy szerethető, értékes ember, hogy az ő gondolatai és érzései fontosak legalább a szülei számára.

Ha valaki nem akar gyereket és úgy kerek neki a világ, én véletlenül sem akarom megtéríteni. Ha viszont indokokat mondanak hozzá, sokszor nevetséges ál-indokokat írnak le. Ha leírom, hogy én, mint gyerekes szülő egészen másképp látom a gyerekekkel kapcsolatos feladatokat, azt gondolom, ez nem vehető rossz néven.

Egy ilyen véleményt amúgy sem lehet megmagyarázni, ez messzemenően érzelmi döntés.

Az állam döntésein, juttatásain természetesen szintén lehet vitatkozni. Én se minden döntéssel értek egyet (pl. a lakástakarékpénztárakról szólóval nagyon nem). De a vita alapjaként mégiscsak abból kéne kiindulni, hogy gyerekek folyamatos születése szükséges a társadalom egészséges fennmaradása szempontjából, tehát ennek valamilyen mértékű segítése helyénvaló. Vitatkozni csak a mértéken és a módszereken lehet.

"ha egy 18-30 éves fiatal direkt nem akar gyereket, még úgy sem, hogy stabil párkapcsolatban él, akkor felvetődik, hogy NEKI milyen gyerekkora lehetett? Ő mennyi szeretetet, törődést, odafigyelést kapott a szüleitől?" - nekem pl. normális gyerekkorom volt, anyagi és érzelmi biztonságban nőttem fel. Nem voltunk gazdagok, de megvolt mindenünk, anyám-apám foglalkozott velem, voltak közös programok, támogatták a hobbijaimat (mikor mit találtam ki magamnak).

Oviban voltak barátaim, csináltak nekem zsúrokat, szerettem. Jó tanuló voltam, szociális gyerek voltam, az első munkahelyemre is jól beilleszkedtem, ahogyan a többibe is.

Most van szuper munkám, jól keresek, van hobbim, és nem, nem akarok gyereket. És igenis sértő, hogy azt feltétezed, hogy nekem biztosan szörnyű gyerekkorom volt, csak mert én nem vágyom rá. Tudod, ez pontosan olyan, mint amikor valaki pszichopata és állatokat, majd embereket öl és elkezdik elemezni, hogy milyen családból jött, milyen volt a gyerekkora. Na, hát képzeld, jó gyerekkorom volt, köszönöm szépen.

És nem egy ismerősöm elvan gyerek nélkül és senki nem panaszkodott a gyerekkorára. Bármennyire is hihetetlen, teljesen egészséges lelkületű emberek sokszor nem vágynak gyerekre, ami teljesen normális, ahogyan az is, hogy te meg pl. vágysz.

És ha megnézed, a legtöbb ember szaporodik, tehát statisztikailag, akiknek sz*r gyerekkoruk volt, közülük sokkal többen válnak szülővé, sőt tovább megyek, az ő szüleik gyerekkora is általában rosszabb volt, mert a minta sajnos sokszor öröklődik.

Utolsó, valamilyen szinten egyetértek. Több baj is van, a teljesség igénye nélkül kiemelnék pár dolgot az írásodból, ha nem bánod.

Az egyik, hogy ha nem akarsz gyereket, beléd rögzül a sok kötekedő miatt, hogy védekezned kell. Egy gyerkestől sosem kérdezik, hogy ő miért akart. Mindig csak az a kérdés, hogy miért nem akar valaki. Valamivel indokolni kell. Ami neked mondjuk kifogásnak tűnik, az lehet kifogás és lehet valami, amit ő a saját életében nem tart megvalósíthatónak. Valamivel "muszáj" indokolnunk. A csak nem akarok választ sokszor nem fogadják el, tovább firtatják. Szerintem aki nem akar, ugyanazért nem akar, mint amiért más akar. Mert ő ezt érzi természetesnek. Persze vannak, akik anyagiak miatt, és őket is meg lehet érteni a mai világban.

Sokszor gyerekkorban gyökeredzik, de nem mindig. Én például anno kaptam egy olyan sláger csukódó szemű, életnyagyságú pólyás babát - tuti te is találkoztál már vele. Eyszerűen falra másztam tőle. Aztán kimondtam, hogy én nem szeretnék gyereket. Pontosabban lehet, hogy egyszer akarok majd, de jelenleg semmi késztetést nem érzek. Nincs indokom rá. Szerintem egyetlen ok van, amiért valaki gyereket szül: hogy akarja és azt is ami vele jár. Én nem akarom.

A kormány sajnos olyan, amilyen. Szidhatjuk, de hatalomra került és négy évig itt fog ülni a nyakunkon. Az én véleményem az, hogy nem plussz juttatások kellenek, és nem egymás ellen hangolni az embereket. Nem kell, hogy megszégyenítsük, kirekesszük, aki nem akar gyereket. Az kell, hogy élhető legyen az ország. Stabil munkahelyek, normális fizetés, egészségügy, oktatás, kultúra, lakáshoz jutás. Az nem állapot, hogy ha egy nő bemegy az állásinterjúra, megkérdezik, hogy ugye nem akar msotanában gyereket. Vagy hogy családdal nem adják ki az albérletet, mert nem lehet kirakni.

Az én környezetemben mindenki (akihez annyira közel állok, hogy ezt tudjam) családot, gyerekeket szeretne, tényleg ez számunkra az élet természetes rendje. Viszont a kérdéshez kapcsolódóan egyikünknek sem az a célja, hogy úgy vállaljunk gyereket, hogy annak eltartása bármilyen formában is az államtól, az említett kedvezményektől, támogatásoktól függjön. (21-22 éves egyetemisták vagyunk, tehát a gyerekvállalás is odébb van (valószínűleg akkor más feltételek lesznek), és amúgy is igyekszünk olyan egzisztenciát felépíteni mindannyian (a párjainkkal együtt), ahol nem függünk a körülményektől.

Ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy a valóságban is vannak ilyen fiatalok (akár az én tágabb környezetemben is), de lehet, hogy az sem véletlen, hogy mi elkerültük egymást eddig.

Van az a tipikus személyiség, aki mindent fröcsögve közelít meg, mindent személyes sértésnek vesz, hülyének nézi a másikat, amiért az nem lázad az aktuális/egy adott rendszer ellen (még az sem elég, ha semleges), és a kommunikációjában érződik a lenézés, az, hogy naivnak tartja a másikat, hiszen ő az, aki mindent jól tud. Na az ilyen típusú embereket elkerülöm. Aztán ez nem azonos az emberekkel, akik nem szeretnének gyereket, csak általában az ilyen típusú emberek alapcsomagjába tartozik az is, hogy fennhangon hangoztatják, hogy a gyerek nem kell, mert a) "én ennek a kormánynak nem fogok szülni", b) "hülye, aki ebbe a világba szül", c) "ma már úgysem lehet lakáshoz jutni, albérletbe meg mégis hogy szüljek", stb., attól függetlenül, hogy látszik rajtuk, hogy ha rátalálnak majd a párjukra, 30-40 évesen már egyáltalán nem így fogják látni. Az olyan lányok meg szerintem kevesebben vannak, akinek meg tényleg teljesen természetes, hogy nem lesz gyerekük, nem csak valamilyen kényszerképzet ez, vagy pillanatnyi helyzetből adódó gondolat, így gondolom ezért nincs ilyen ismerősöm.

A saját akaraton túli társadalmi-gazdasági szempontból nézve viszont én nem csak azért nem látok kivetnivalót ezekben a célokban, mert a saját érdekem is.

Egyrészt egy államnak Európában szerintem mindenképpen az az érdeke, hogy családokból, sőt lehetőleg nagy családokból álljon. A népesség még a tágabb környezetünkben is fogy, öregedik, ez a folyamat nem vezet előre, és valóban számos problémát felvet. A társadalom szociális rendszerét valahogy fenn kell tartani, az embereket nem lehet 70 éves korukig dolgoztatni, de mégiscsak illik eltartani őket utána is. Ha elfogy a munkaerő, ez elég nehéz lesz. Meg úgy egyáltalán akkor elfogy az egész ország is. Ha ilyen emberhiány alakul ki, akkor nagyon megnőhet a "más forrásból való pótlás" aránya. Ez pedig nagy mértékben, hirtelen behatásként az állam számára számtalan olyan problémát okoz, amit nagyon nehéz megoldani. Például, ha külföldről hirtelen sokan bevándorolnak,

ilyen az integrálás kérdése, a nemzeti egység kialakítása (ebbe most tényleg ne értsetek bele semmi politikát, de államszinten tényleg fontos dolog ez, mert ha nem fogadod el, hogy az államhoz tartozol, akkor kevésbé fogod elfogadni a törvényeket, szabályokat, normákat, márpedig az együttéléshez muszáj valamilyen normarendszert kialakítani), aztán a másodgeneráció megítélése (mint pl. Németországban, ahol a sok török bevándorló kevésbé elismert munkákat végezni vándorolt be, de a gyermekeik, akik kijárták ugyanazt az iskolát, mint a német diákok, már nyilván ugyanolyan esélyeket is szeretnének), illetve annak a kockázatnak a vállalása, kezelési lehetőségei, ha mindez nem sikerül (jól).

De igazából nem kell ennyire messzire menni, Magyarországon jellemző országon belül is, hogy (magyar viszonylatban) mélyszegénységbe sok gyerek születik, jómódba kevés. A jómódba születő gyerekek nagyobb valószínűséggel maradnak is ebben, és felnőve ők azok, akik (adójukon keresztül) lehetővé teszik, hogy a mélyszegénységbe született társaik, majd azok gyerekeinek az életszínvonala, iskolázottsága, lehetőségei is nőjenek, ezáltal az egész ország fejlődhessen. Ez persze rengeteg emberből ellenszenvet vált ki, ha ilyen konkrétan nézzük ("miért én támogassam ezeket az alja népeket, akik nem is akarnak megváltozni"), de nem igazán tud máshogy működni egy állam, egy társadalom. Egy kis "kommunizmust" muszáj biztosítani.

A népesség megtartása pedig családokban valószínűbb, egy stabil, összetartó családba sokkal valószínűbb, hogy 2-3 gyereket vállalnak, mint, ha szinglikről van szó (elérhető fogamzásgátlás, meg legális abortusz mellett), vagy akár elvált emberekről.

A kapitalizmus és a multik világa viszont nem kedvez a családcentrikusságnak, a versenyszférának sokkal jobban megérik a szingli, terhelhető, független emberek, akiknek a szenvedélyük lehet a munkájuk, akiknek fel sem tűnik, ha napi 10 órát dolgoznak, stb. Lássuk be, a cégeknek gazdasági szempontból nem éri meg a családos munkaerő (pláne nő) a szinglikkel szemben. Mivel a jólét, a karrier nagyon felértékelődött a világban, és a versenyszféra számára sose lesz igazán a család az érdek (az imázskialakításon túl, melynek célja szintén a profit), az államnak ezt kompenzálnia kell. Így aztán teszi ezt anyagilag (ez elég régóta alapvető, kompenzálják azt, ami kiesik a munkában, plusz szabályozzák a cégeket is), és újabban marketinggel is, a családot, mint "brand"-et reklámozva.

Ez utóbbiban én a személyes véleményemtől függetlenül sem látom, hogy miért okoz egyeseknek problémát. Abban talán megegyezhetünk, hogy a család, mint általános dolog, jó. (Az államnak, mint a "reklám" kiadójának pedig érdeke is.) Ha valami jó dolgot reklámoznak, akkor pedig én attól függetlenül örülök neki, hogy engem érint-e vagy sem. Tulajdonképpen még jól is jár abból a szempontból az, aki nem akar gyereket, hogy ha a reklám másnál betalál, neki "még kevésbé kell szülnie", a társadalom gördülékeny továbbhaladását biztosítják helyette mások, és még akkor is lesz aki működteti azt, amikor ő 70 éves lesz. (Persze tudom, ez sarkított példa, de remélem meg lehet érteni a lényeget.)

Utolsó jól látja!

Ezért is nevetek,amikor ilyen gazdag nagycsaládosokat mutogatnak példaként:)

Azok nem alkalmazotti fizetésből lettek gazdagok.

Úgy akarják beállítani,mintha karrier mellett lehetne családi életet élni.

Persze lehet minőségi idő nélkül is családdal élni,vagy aludni inkább...

Miért, van olyan, aki NEM ítéli el ezt a gusztustalanságot? Én még nem beszéltem olyannal, se élőben, se online, aki szerint oké lenne, hogy minden eszközzel a nők méhében turizunk, és a gyermektelenek meg pusztuljanak meg ott ahol vannak. És ezt még a gyerekes ismerőseim is undorítónak gondolják. (Főleg, hogy ők sincsenek normálisan támogatva, a CSOK egy nagy mézesmadzag...)

Van ilyen ember, aki szerint ez így jó????