Bejárás vagy albérlet?




















Én bejárós lettem, 1,5-2 óra vonattal + BKK-val az egyetem. Most fogok albiba lakótársnak költözni, mert én ezt nem bírom. Mert az órarendet nem lehet mindig úgy összerakni, hogy ne legyen reggel 8-kor órád, akkor meg már 6 óra előtt kell kelni, volt pár olyan órám is, ami 21 órakor ért véget, a vonatok ritkított járatszámmal közlekednek, éjfélre hazaértem. A MÁV természetesen rendszeresen késik/kimarad, így rászoktam arra, hogy még korábbi járattal menjek (mert bezárják az ajtókat, hogy a késők ne mehessenek be), így már kelhettem 5:15-kor. Itthon is feszült volt a légkör, hogy sose vagyok otthon, mert én nem tehettem meg azt, hogy "jajj, van 5 óra szünetem 2 óra között, gyorsan hazamegyek!", hanem jó esetben a könyvtárban/kávézóban voltam.
Én ráadásul emellett dolgoztam is, így tényleg 23 óra körül értem mindig haza.










Én csak novembertöl kaptam annak idejét kolit és csak egy óra volt az utazás, de nagyon megterhelö volt, föleg, hogy az úton nem tudsz semmi értelmeset csinálni, utána kell tanulni otthon, és a végén semmi idöd nem marad pihenésre, magyarul rövidesen hullafáradt leszel és sem tanulni nem tudsz, sem semmi mást.
Emellett a bejárás sem sokkal olcsóbb, ha kizsámolod a bérletet, akkor már nem jelentös a különbség.
A helyedben örülnék, hogy van lehetöség helyben lakni, és inkább ott "spórolnék", hogy maximális eröfeszítéssel tanulok, hogy ne kelljen több évig húzni az egyetemet!










Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!