Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Tiltaná a lányát a szerelmétől...

Tiltaná a lányát a szerelmétől, ha kiderülne, hogy az egy lány?

Figyelt kérdés

Én egy apa vagyok, a 16 éves lányom miatt tenném fel a kérdést, ugyanis eléggé szerencsétlen helyzetben vagyunk. A kislány nem úgy nőtt fel, hogy én és az anyja együtt lettünk volna, de ettől függetlenül megpróbáltam megfelelő figyelmet szentelni neki. Régen sok mindent elmondott, mióta kamasz, azóta nem igazán. Az utóbbi időben sokszor hívott fel, hogy ha kérdezi az anyja, hogy hol van, mondjam azt, hogy nálam. Az első 2-3 alkalomig ez így is történt, de később azért meg szerettem volna tudni, hogy hol van, amit titkolni kell anya elől. Mikor itt volt nálam, azt mondta, hogy jár valakivel, de ne akadjak ki, meg ne kezdjek el vele ordítozni. Mondtam, hogy nem fogok, nyugodtan mondja el. Kiderült, hogy egy lánnyal van egy ideje, nem barátságból. Természetesen meglepett és rosszul érintett, nem tudtam, hogy most sírjak vagy inkább ne reagáljak erre. Megígértette velem, hogy nem mondom el az anyjának, különben nem szól hozzám többet. Megmondom őszintén, magamban nagyon kiborultam, mert nekem sincs jogom ítélkezni, csináltam sok hülyeséget már életemben, de így, hogy a gyerekről van szó, teljesen másképp kell értékelnem a dolgokat. Nem ezt szánja egy szülő a gyerekének, de fogalmam sincs, mit tehetnék így, hogy bizalommal mondta el a titkát. Abban reménykedem, hogy ez csak átmeneti hülyeség, nem a lányoknál fog lehorgonyozni. Azt mondta, szereti, mert nagyon aranyos, meg mutatott róla egy képet a telefonjában. Helyes lánynak tűnik, de nekem ez akkor is sok. Ha azt mondanám, hogy ne találkozzon vele többet vagy elmondanám az anyjának, akkor biztos megutálna. Most kétségek közt vagyok és csalódott is.

Kérem, adjanak tanácsot ezzel kapcsolatban. Önök mit tennének?


2010. jún. 19. 22:27
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
Ha megnyugtat téged ez a dolog kedves kérdező, én egy 20 éves lány vagyok és 18 éves koromba velem is megtörtént ez a dolog a legjobb barátnőmmel! Hidd el egy nőt néha a tul mély barátság összezavar, és azt hiszi hogy szerelem! Persze vannak kivételek de én igenis amondó vagyok, hogy igazi 100%-os leszbikusokból nagyon kevés van a világon, ugyanis pár hét vagy hónap esetleg év mulva előfog jönni belőle az a bizonyos hiányérzet amit csak egy férfitől kaphat meg! Ha a lányod fejét elcsavarja egy férfi már nem csak az a lány lesz az életébe már!
2010. jún. 20. 13:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:

Utolsó kommentelő!

"pár hét vagy hónap esetleg év mulva előfog jönni belőle az a bizonyos hiányérzet amit csak egy férfitől kaphat meg! Ha a lányod fejét elcsavarja egy férfi már nem csak az a lány lesz az életébe már!"


Jöhet bármilyen pasi, lehet a legfantasztikusabb is ha neki nem jönnek be a pasik.

Én 22 éves lány vagyok és velem is ez volt 16 évesen, beleszerettem a legjobb barátnőmbe....kb 3 évembe telt mig saját magamat eltudtam fogadni.


Akik divatbol csinálják ezt azok nem hiszem hogy otthon előállnak és mondják a szüleinek hogy "anya, apa leszbikus vagyok"

Fogadni mernék az ilyen divat leszbik nem tudnák kinyögni otthon, hisz minek is ha nem azok csak divatbol teszik, addig mig lenem jár majd a divatbol leszbizzünk sztori.


Kedves Apuka!


Szerintem minden gyerek ilyen apát szeretne magának, mint amilyen ön!

Amiket nene tegyen:

-ne tagadja ki.

-örizze meg a titkát.


Mindenesetre ha beszél a lányával, tegye fel a kérdést neki, csak a lányokat szereti, vagy a fiúkat is?

Azaz leszbikus vagy biszex?

Nem mindegy hogy egy apukának van e reménye még arra hogy egyszer a lányát egy férfival lássa.


22/L

2010. jún. 20. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:

Fiatalon én is csináltam sok hülyeséget, amikor a szüleim tiltani próbáltak akkor mégjobban odavágtam nekik.


Magamból kiindulva én nem tiltanám a dolgot.

Jó, persze, furcsa, én biztos köpni-nyelni nem tudnék ha a gyerekem ezt mondaná, de.

Ha már megtisztelt a bizalmával, akkor ne éljen vele vissza, próbálja elfogadni és ahogy az előttem szólok is írták, lehet ez csak egy hóbort nála.

Még fiatal, könnyebben barátkozik a lánnyak, mint a fiúkkal (volt nekem is ilyen időszakom), barátság egy kicsit tovább is fajulhat, stb...


Próbáljon meg valahogy pozitívan hozzáállni.


Miért nem kéri meg a lányát, hogy mutassa be a "barátnőjét"?

Legalább megismerné, tudná milyen, kivel lóg a lánya.


Tudom durván hangzik, de legalább nem kell tartani a nem kívánt terhességtől (ami mostanában igencsak nagy probléma a tinik körében) ill. még mindig jobb, mintha drogozna, nem?


Kitartás és türelem, neki is majd megjön az esze, ha pedig nem hóbort, akkor is a gyermeke marad.

2010. jún. 23. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:

Szerintem a lánya ki fogja ezt nőni. Ha nem, az sem baj. :)

Attól ő még lehet jó ember, hogy egy lánnyal jár. Ne tiltsa el tőle, mert csak elveszíti a lánya bizalmát.

Ismerkedjen meg a lánnyal, ha nem viszi bele a rosszba a lányát, szerintem nincs nagy gond.

2010. jún. 23. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:

Nem tiltanám.


A lány ebben a helyzetben megértést, támogatást és titoktartást vár Öntől, azt, hogy legyen érdemes a bizalmára. Ne kérdőjelezze meg a kapcsolat komolyságát (mert azzal megsérti a lány érzéseit), de ne is dramatizálja túl azt (nem biztos, hogy örökre leszbikus marad, így felesleges előre félteni, hogyan boldogul majd). Még csak 16 éves a lány.


Biszexuális hajlam a nők nagyon nagy részében van (azaz a nők jelentős hányada kellő helyzetben, egy kellően szép vagy karakteres stb. nővel hajlandó összekavarni), és esetenként (amit nem tartok praktikusnak) valóban a legjobb barátnővel alakul ki ilyesmi - de nagyon kis részük hajlandó/képes ezt tartós (több éves,végleges) kapcsolat formájában megélni. Ebben a társadalmi, családi elfogadás hiánya jelentős szerepet játszik, illetve sokan "csak" biszexuálisok, és egy leszbikus kapcsolat a titkolózás stb. miatt eleve terhelt, így törékenyebb,és ott van egy biszex nőnek a "könnyebb út" is.


Nekem is voltak nőkkel is kapcsolataim, jelenleg férfi a párom, de utólag nem tagadom meg a múltamat, hogy "csak félreértelmezett barátság" vagy ilyesmi volt,ugyanolyan ex-kapcsolatnak tekintem a nőkkel való viszonyaimat,mint a férfiakkal történteket. Édesanyám egy korai leszbikus kapcsolatomról tudott, úgy értelmezte,hogy a férfiakban való csalódás vitt bele - de végül, miután megemésztette, mellettem állt, akkor is, amikor a lány elhagyott,én meg kibuktam. Elég konzervatív egyébként, úgyhogy nagyon nagyra becsültem és hálás vagyok neki ezért.

29/n

2010. jún. 24. 01:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!