Miért kell csak azért tisztelni valakit mert szült?

Higgyétek el, egyedülálló, gyermektelen (az is szeretnék maradni) harmincas nőként nagyon is értem, hogy miről beszél a kérdező.

Be akartam másolni azt a cikket, ami alatt a facebookon Hosszú Katinkát ekézik anyukák egymás közt (tök nyilvánosan), hogy oké, hogy mit tudom én, hány aranyat nyert, DE NEM NEVEL GYEREKET, ezért kvázi kevesebbet ér, mint nem anya.

Lehet Katinkát szeretni, vagy nem, de az vitathatatlan, hogy ő már letett valamit arra a bizonyos asztalra. Aztán majd nevel gyereket, ha akar.

Azt is szeretem, hogy ha nincs gyereked, akkor egy anyának nem mondhatsz olyat, hogy fáradt vagy, mert azonnal jön azzal, hogy amíg nincs gyereked, nem tudod, mi az. Két egyetemet toltam le párhuzamosan munka mellett, BIZTOS nem tudom, milyen napokig nem aludni, és mikor már sokadik hete túlórázok este 10-11-ig többek között azért, hogy minden meglegyen határidőre az ő kínjaik meg különprogramjaik ellenére, akkor nagyon örülnék, ha kinyafoghatnám magam valakinek két szóban magam (fáradt vagyok), és az az illető nem kezdene cserébe litániába.

Egyébként nekem az a benyomásom, hogy rohadt irigyek rám, mert azt hiszik, hogy úgy élek, ahogy ők éltek a gyerek előtt, és minden este bulizok, minden héten új pasim van, meg töménytelen dellám, amit persze mind puccos partikra, csinos ruhákra meg magamra költök, mert önző dög vagyok, azért nincs gyerekem. A vicc az, hogy sosem éltem így, és alig várom, hogy ne kelljen többet még munka közben se emberek közt lennem, nem, hogy még bulikba járnék :D De ahhoz képest, mennyire megvetik a felszínen a sztereotíp szingli, gyermektelen életet (vagy amiről azt hiszik, hogy az), valahol a mélyben iszonyatosan irigylik. Aztán ez a belső konfliktus csattan ott, hogy dögöljön meg az összes gyermektelen, meg amúgy is, én sokkal jobb ember vagyok, és tiszteletet érdemlek, mert gyereket nevelek.