Van még olyan ember, aki kakukktojásnak érzi magát és társaságban nem tud igazán kibontakozni, viszont a családjában elemében érzi magát?

Én is hasonlóan érzek mint te, vagyis az emberekben csalódni szoktam mert csak kapni szeretnek tőlem lehetőleg ingyen bármit, de ha nekem lenne valamire szükségem akkor senki sem ér rá vagy jönnek az egyéb kifogásokkal. Aztán a rendszerváltáskor megnyílt a határ, és sokat kerékpároztam nyugaton. Ott meglepődve tapasztaltam hogy mindenki barátom lesz akivel csak összefutok. A magyarázatot is sejtem. Az egykori szocialista hazánkban az emberek megszokták azt hogy ingyen adjanak nekik, bármi legyen az, munka, tárgyak, stb., mert az nekik alanyi jogon jár. Nyugat-Európa meg mentes ettől az agymosottságtól és emiatt ott otthon érzem magam.

De nem zavar itthon a magány, sőt nagyon jól érzem magam hisz nem az én hibám hogy a volt rendszer elrontotta az embereket. Sőt, talán még mosolygok is rajtuk ha azt látom hogy egyedül a feneküket sem képesek kitörölni, csak ha kapnak segílyt és azon felvehetnek valakit e nemes feladat elvégzésére.

Igen.

A családom (volt) a mindenem,na jó a mai napig.

Barátaim,osztálytársaim,ismerőseim nincsenek.Max interneten.

Bár világéletembe önfejű,makacs voltam,saját fejem után mentem.Kutyám/macskám is mindig jobb volt mint az emberi társaság.

Én párkapcsolatba élek,de párom hasonszőrű...

Mára csak a net maradt.

De valahol jobb így, mindig utáltam követni a 'napi divatot,életet,hobbikat'....

Én is épp ezt akartam írni, hogy introvertált vagy, nincs veled semmi baj.

Persze ha vágysz a társaságra, ez megnehezítheti a dolgot, értem a problémád.