Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Ebben az esetben jogosan...

Ebben az esetben jogosan várom el, hogy ő fizessen?

Figyelt kérdés

A szitu ez:

a barátom gyakorlatra jött egyetem után szeptemberben külföldről ahol együtt lakunk. Itt nem kapott semmilyen fizetést, a szüleim tartották el. Majd Januártól megint jött magyarországra, és dolgozni kezdett ugyan ott, jóval az átlag fizetés felett. Még mindig egy forintot se adott otthon (mondjuk nem is kértek tőle)


Én is hazajöttem 3 hónapra gyakorlatra de nekem ez a diplomához kell, nem önszántamból jöttem haza. Én sem kapok egy forintot se érte.


Nekem elfogyott minden pénzem amit félretettem a lakhatásra (mert azt attól még mert itt vagyunk fizetni kell kint). Mondtam a barátomnak, hogy nem tudok júniusra fizetni mert június közepén megyek haza diplomát védeni és csak akkor tudok megint dolgozni, amiből nem lesz pénz júliusig.


ezen a barátom teljesen ki van bukva. mondtam neki, hogy nem igazán fair, hogy anyáék egy évig majdnem eltartják őt ingyen, miközben az év második felében többet keres mint kettőjük együtt és egy forintot sem ad bele a háztartásba, etetjük itatjuk, sose kell semmit csinália.


Szerintetek jogosan várom el, hogy erre az egy hónapra állja az én kinti lakhatásom felét?



2018. ápr. 27. 16:32
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
97%
Szerintem jogos. Meg nem ártana kifizetnie azt is hogy eltartották a szüleid.
2018. ápr. 27. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
97%
Biztos h eröltetni kell ezt a kapcsolatot? Szépen levagytok húzva,te is meg a szüleid is. No comment. Nem kérném h fizessen,szépen kijönnék ebből a pasi számárá tuti érdek kapcsolatból. Meg ahol ilyen a légkör már, az nem lesz müködő képes.
2018. ápr. 27. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim válasza:
95%

Ezek után, saját magától kellene felajánlania, hogy az egészet állja.

Ez nem lesz hosszú távú kapcsolat. Önző, nemtörődöm a viselkedése.

2018. ápr. 27. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
95%
Élősködő. Dobd ki!
2018. ápr. 27. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:
múltkor szóltam neki, azt mondta hogy amikor ő felajánlotta hogy fizet akkor mondták neki anyáék hogy nem kell. Anya csak annyit kért, hogy ha majd elfogy a pénzem akkor állja azt a hónapot amit nem tudok kifizetni, erre mondta, hogy csak természetes.
2018. ápr. 27. 16:44
 6/14 anonim ***** válasza:
100%
Persze h előadja magát nekik,az ilyen jól tud manipulálni,őket is téged is. Az ilyen mindig azt mondja amit a másik hallani akar,viszont kijön a valódi arca mikor a szavak helyett a tettek jönnének. Ki is akadt egyből h fizetni kéne.. Nem fog fizetni,sőt ez rosszabb lesz.. Rég rossz ha neked szólni kell h fizessen hisz eddig ingyen élt nálatok.
2018. ápr. 27. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
97%

Jaaaj, ez az ember nagy manipulator,ahogy elottem irtak.

Kuld el a francba. Ez csak a kezdet, nagyon ki fog hasznalni.

Nehogy keson dobbenj ra ,mint én....

2018. ápr. 27. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
96%
Jogos. Ahogy végeztél a sulival LAPÁT!!
2018. ápr. 27. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
21%
Egyetemista létedre amíg van egy értelmes mondatot.
2018. ápr. 27. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
91%
Egyértelműen érdek :/
2018. ápr. 27. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!