Volt olyan, hogy biztosan tudtátok, hogy úgyis visszajön hozzátok és így is lett?

Elment s othagyott bármit mondtam neki. Hiányzott, mindig néztem az ablakon át hol lehet de semmi.

Aztán pár óra után hazajött mert elerett az eső s fázott. 7éves vizsla

Nem hiszek ebben... Ha a párom mást választ mellettem, akkor nem engem szeret, csak valamiért kényelmes neki, hogy én is vagyok. Számomra nem létezik olyan, hogy valaki, aki egyszer már menni akart, visszajöjjön.

Ez megalázó, és ha az ember ezt egyszer megbocsájtja, akkor sanszos, hogy újra megteszik ezt vele. (Hiszen úgyis megbocsájt...)

Ha már van közös gyerek, akkor ESETLEG megbocsájtanék. Egyetlen egyszer. És csak akkor, ha a párom is megígéri, hogy ez többé nem fordul elő, és nem csak a szavai, de a tettei is igazolják a változást. Na de hogy visszavárjam, sírjak utána, amikor ő hagyott el? Könyörgöm! Ennél én sokkal értékesebb ember vagyok! Száz másikat találok helyette, aki nem csap be, aki nem csal meg, akinek nem kell más is, csak én!

A felfogásmódom engem igazol. Még soha senki nem hagyott el. Minden kapcsolatomnak én mondtam ki a végét, még akkor is, amikor majd megszakadt a szívem az illetőért. De utólag mindig kiderült, jól döntöttem. A szerelmi bánat múlandó, de életünk csak egy van. Kevés arra, hogy elpazaroljuk egy rossz, megalázó kapcsolatra.

"Ha valaki elment, ne hívd többé vissza,

A megsárgult emlék nem lesz soha tiszta.

Ha valaki elment, és el tudott menni,

Keményen akarva, el kell azt feledni.

Ha valaki elment, ne ejtsd érte könnyed,

Más karján feledni,hidd el, sokkal könnyebb."

Tegnapelőtt 20:23, kérdező:

Én vagyok az, akit még soha nem hagytak el.

Tudod, ha egy kapcsolat jól működik, akkor egyik fél sem akar kilépni belőle. A gondok pedig általában nem akkor kezdődnek, amikor a partner menekülőre fogja, hanem már sokkal hamarabb. Az a partner, aki elmegy, az hiányolt valamit a párkapcsolatában, amit nem kapott meg, vagy egyszerűen még nem volt elég érett egy állandó kapcsolatra. Ennek vannak jelei, amiket a másik fél még idejében észrevehet.

Volt olyan az életemben, nem is egyszer, hogy mást vártam volna én el a kapcsolattól, és mást a partnerem. Én szerelmes voltam "holtomiglan-holtodiglant" képzeltem el kettőnknek, ő azonban még inkább "vadászni" akart. Persze mellette szüksége lett volna rám is. Én azonban nem mentem bele egy ilyen megalázó helyzetbe, mert az olyan helyzetet, ahol csak az egyik fél hűséges, nem nevezem szerelemnek.

Én mondtam ki a végét, pedig én szerettem jobban. Szenvedtem, mint a kutya, és vidékre költöztem, hogy ne mehessek hozzá, ha felhív. Egy évig vele álmodtam. Nem volt könnyű elfelejteni. De megtettem, mert az önsajnálat helyett az életet választottam. És a fájdalom végül elmúlt. Sokkal könnyebb volt a barátokkal felejteni, mint otthon keseregni.

Az az igazság, én sem voltam mindig ilyen határozott. De 3 és fél évet elpazaroltam az életemből egy olyan kapcsolatra, amely csak depressziót, betört orrot, és könnyeket hozott nekem. Akkor megfogadtam, soha többé nem küzdök olyan emberért, aki nem érdemli meg.

És hidd el, azóta sokkal boldogabb vagyok. Van egy imádnivaló párom, egy tündéri kisfiam, és egy család vagyunk. Nem sírok itt a Gyakorin, hogy a párom csavarog, meg megaláz, meg nem segít otthon, hanem együtt járunk el mindenfelé. Megbecsülöm saját magam, így a partnerem is megbecsül. Ajánlom mindenkinek, próbálja ki! A szerelmi bánat múlandó, a rossz kapcsolattól azonban egy életen át szenvedhetünk...