Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » A szülőknek vannak legjobb...

A szülőknek vannak legjobb barátai?

Figyelt kérdés

Nekem fura, hogy a környezetemben élő szülőknek, köztük az enyémeknek sincsenek barátai, csak ismerősei.


Nekem vannak barátaim, ketten, és szükségem van néha a szabadságra, még így is, hogy kapcsolatban vagyok. Egy sör a haverral, beszélgetés olyanról amivel csak barátokkal lehet.


Más hogy van ezzel? A ti szüleiteknek vannak igazi jó barátai?


Írjatok kort is légyszi.


2010. máj. 31. 19:19
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:
Hát való igaz, hogy mióta van gyerekünk, eléggé megcsappant a baráti kör a férjem részéről is és az én részemről is. Kb. 2-2 barát maradt, aki kitartott mellettünk, az összes többi nem bizonyult barátnak csak ismerősnek. Igazából semmi látványos nem történt, egyszerűen nem kerestek, ha mi kerestük őket, akkor igen felszínes maradt a beszélgetés, nem igazán találtuk már a közös hangot. A legnagyobb gond, hogy azt hiszik az emberek, hogy ha már valakinek gyereke van, akkor csak róla tud/akar beszélni és semmi másról. Pedig ugyanolyan beszélgetésekre vágytam volna, amilyenek régen is voltak, éppen pont nem a gyerekről szerettem volna beszélgetni velük, hiszen arra ott van a millió anyuka a játszótéren. 28/N
2010. máj. 31. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:
100%
Szülő vagyok, 35 éves, nekem és a férjemnek is van legjobb barátunk. 60 éves szüleimnek is, nagyon szoros és nagyon jó barátok az egyetemista társaikkal (3 házaspár), bár az ország különböző részein élnek, gyakran összejönnek.
2010. máj. 31. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:

anyukámnak van 1 igazi barátnője meg még pár, de velük csak e-mailezik és évente 1-2x összefutnak.. apukámnak meg nincs, ő csak nagyon ritkán találkozik a régi barátaival. elég lehangoló, remélem nekem mindig lesznek majd...

19/L

2010. máj. 31. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!