Van még valaki aki kevésbé ragaszkodik a családjához mint fordítva?

23 éves vagyok, nem a szüleimmel élek, de ők tartanak el, egyetemre járok. Még most szeretném leszögezni hogy nagyon szeretem a családomat, most nem nagyon tudnék felhozni semmi nagy dolgot amivel ártottak nekem, ezért is érzem magamat rosszul, mert ez a tipikusan nagyon (nekem már túlságosan is) összetartó, mindentmegbeszélő család. Arról van szó, hogy van 2 idősebb testvérem, nekik már családjuk van, 1-1 gyerekkel és abban a városban laknak ahol szüleim. Minden nap találkoznak, együtt vannak, átmennek a másikhoz, de mg így is állndóan felhívják egymást valamiért, meg viberen beszélnek. Ezzel semmi gond nincsen, mert nekik ez így teljesen megfelel, én viszont soha nem voltam ennyire családcentrikus, annak ellenére hogy ugyan úgy lettem nevelve és mióta egyetemre járok ez még jobban kiütközött. Nem megyek haza minden hétvégén és nagyon szeretem őket, de igen bevallom, jobban szeretek itt lenni a barátaimmal, illetve egyedül is elvagyok, abszolút nem igényelném pl az iylen rendszerességű hazajárogatást. De közben nyilvn tudom hogy ez nekik is feltűnik és nem akarom hogy azt higgyék nem szeretem őket, de nekem egyszerűen nincsen igényem ilyen szintű családi életre. Ha hazamegyek szívesen vagyok otthon velük, de azért néha megkapom ha nem vagyok otthon egy hétvégét, hogy jaj de rossz volt nélkülem, olyankor érzem magamat rosszul hogy persze jó látni őket, de tulajdonképpen én abba sem haltam volna bele, ha még maradok...

Van még valaki aki hasonló cipőben jár? Hogy oldanátok meg mindenféle bántás nélkül?