Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Tényleg ilyen nehéz ezt...

Tényleg ilyen nehéz ezt elfogadni? Enyhülnöm kéne?

Figyelt kérdés
Szüleim 10 hónapja külön élnek. Engem villámcsapásként ért a hír, teljesen magam alatt voltam az első hónapokban, sokszor még most is. Édesapám mostmár szinte minden telefonbeszélgetésünknél hangoztatja, hogy látogassam meg őt, ismerjem meg az új élettársát. Hiába mondom, hogy nem vagyok kíváncsi rá, nem tudja megérteni. Éveken át csalta anyut ezzel a nővel, és azt várják, hogy rögtön a karjaiba rohanjak? Apuval tartom a kapcsolatot, szívesen találkozok is vele, bár úgy érzem rá sem tudok már úgy felnézni ahogy előtte. Azzal, hogy anyut annyi éven keresztül átvágta, kicsit mintha minket is átvert volna tesómmal... Mindketten komolyan elzárkózunk a találkozás elől, ezt még sem tudja megérteni, sokszor vitatkoztunk miatta, azt hiszi anyu hangol minket a találkozás ellen. Mit tehetnék? Engedjek? De miért kéne jópofiznom valakivel, akit legszívesebben "leköpnék"? Ez így erős, és tudom hogy ehhez több minden kellett, nem csak ez a nő, de képtelen lennék nyugodt szívvel egy asztalhoz ülni vele, egyszerűen a gondolattól is rosszul vagyok! Hogyan értessem meg apuval, hogy erre még jó darabig ne számítson? Talán soha... 20/L
2010. máj. 30. 01:41
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
100%

Nem volt szép dolog apukádtól, hogy csalta vele anyukádat, de szerintem azért nyiss felé. Nemtudom hogy a nő tudta e, hogy apukádnak családja van, de ha tudta is, azért ehhez két ember kell. Nem csak ő a hibás. Mindenki próbál boldogulni az életben, ígyhát az a nő is. Gondolom ő most megtalálta apukádban azt, akit keresett. És ha apukád inkább őt választotta, az azt jelenti, hogy szereti, és most éppen vele boldog. Nemtudom hogy mi a helyzet anyukáddal, de legalább az egyik szülőd boldog, és anyukád is találhat még valakit, akivel boldog lesz.

Sokszor jobb különmenni, mint erőltetni azt, ami már nem működik.

Tudom hogy nagyon nehéz, de szerintem adj egy esélyt apukád új nőjének. Lehet hogy idővel elfogadod, és talán még meg is szereted. Ha meg nem, akkor legalább elmondhatod magadról, hogy te megpróbáltad.

2010. máj. 30. 02:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
Szerintem is muszály lesz kicsit nyitnod felé.Nem kötelező rögtön jóban lenni csak a családi béke miatt.ha nem szimpatikus úgy is megmaradhat egy "egyészséges távolságtartás vagy közöny úgymond.De hogy mégse az legyen hogy fújtok egymásra.
2010. máj. 30. 04:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
Igen, nehéz. Szerintem meg neked van igazad. Kétségtelen,hogy egy kapcsolathoz két ember kell, de ha ezzel a nővel már akkor kapcsolata volt az édesapádnak, amikor házasságban élt, a nő közvetlenül is a válás oka lehetett. Sok házasság még megmenthető lenne, ha a harmadik fél tiszteletben tartaná, hogy kapcsolatban (különösen házasságnan élő gyermekes emberrel nem kezdek. Én nem állítom, hogy ő kezdeményezett, de ha nem akarok szétdúlni egy kapcsolatot, nem fogadom az udvarlákt. Az édesanyám rosszakarőjával,főleg, ha ő nem hibás a válásban, bizony az én ellenségem is. Találkozzon veletek édesapád az új társa nélkül. Az a nő neked senkid. Van egy barátnőm, az pont így járt, csak annak még az apja ráadásul nagyon gazdag orvos volt, három gyerekét hagyta ott egy másik nő miatt. Ez már régen volt, közben az apa meghalt, nem maradt utána semmi, mert az új asszony mindent a maga nevére íratott. Szerencsére aztán komoly bírósági herce-hurca után megsemmisítették ezeket a szerződéseket, és legalább egy részét megkapták a ma már felnőtt gyerekei az örökségnek. Nem tudhatod, mire képes egy olyan nő, aki elcsábít egy családos embert. Természetesen más lenne, ha egy tönkremennt házasságot lezárt volna az édesapád, és a későbbi kapcsolatát akarná bemutatni. Akkor , ha szimpatikus , még jó kapcsolatot is ki lehetne vele alakítani. De írod, hogy ez már régen tart. Tudom, sokan azt mondják, mindenhez két ember kell, de sok olyan eset van, amikor a férj végül visszatér a családjához. Ha nem tette, valószínúleg a nő ráakaszkodott, vagy érzelmileg zsarolta, vagy csak megszédítette. Te tudod, mit teszel. Én nem vagyok egy megbocsátó ember, engem bánthatnak, de a CSALÁDOMAT NEM!!
2010. máj. 30. 06:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
81%
Sajnállal és megértelek. Én lelőném az ilyen harmadikakat akik minden lelki ismeret furdalás nélkül szétdulnak egy családot. Söt aki megcsalja a párját attól mindent elvennék, és mehetne az uj párjához üress kézzel. Sokkal komolyabb családvédelmi törvények kellenének, amik tényleg védik a családot, és kétszer meggondoltatja az emberrel hogy megéri-e félrelépni.
2010. máj. 30. 07:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
70%

Nincs igazad. Én is elítélem azt,ha valaki mebcsalja a párját,vagy azt a nőt,aki nős emberrel tart kapcsolatot.

De az élet nem fekete-fehér!

Nem ismerem a családodot,anyukádat,a nőt sem. De egy házasság megromlásához kettő ember kell! Annak,hogy apukád keresett egy másik nőt, több oka lehet: anyukáddal nem értették meg már egymást, vagy a nő elcsábította,mert apukád abban a korban van,amikor a kapuzárási pánik kitör a férfiakon,stb. Azt sem tudom elhinni,hogy anyukád nem befolyásolt a másik nő ellen. Kizárt,hogy a válás során és azóta is ne szidná előttetek azt a nőt. Lehet,hogy nem állandóan,de időnként biztosan.

Megkellene ismerned apukád új párját,mert csak akkor tudod meg,hogy milyen is valójában. Nem kell a nyakába borulni,nem kell szeretni,de egy normális kapcsolatot ki kellene alakítani vele is. Ez a ti érdeketek is. Ha te ellenséges vagy egy számodra ismeretlen emberrel,akkor ő is az lesz veled! Ha apukád szereti,akkor a nő hatással lehet rá, és emiatt teljesen megromolhat apukáddal is a kapcsolatod majd. Ez pedig a te hibád is lesz.

Gondold végig a dolgokat. Ne az vezéreljen,hogy anyukád mit szól,ha megismered azt a nőt! Egy látogatás vagy egy semleges helyen történő találkozás még nem jelenti azt,hogy jópofiznod kellene, és barátkozni vele. Talán apukádat is megkérdezhetnéd,hogy miért nem érezte jól magát a házasságában? Megkellene értened az okait,nemcsak anyukád véleményét ismerni. Gyerekként nem tudod megítélni,hogy mi lehetett a baj a szüleid között!

Nagyon fiatal vagy még,és nem tanultad eddig meg,hogy az indulatok soha nem vezetnek jóra. Ahhoz,hogy az ember élete elviselhető (vagy jó) legyen,kompromisszumokat kell kötni.

2010. máj. 30. 07:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
44%
20 éves vagy. Apádnak azon se lenne joga felháborodni ha az ő lépére se vagy kiváncsi
2010. máj. 30. 07:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
91%

Nem kellene ennyire elzárkóznod attól, hogy megismerkedj az új élettárssal. Nagyon elképzelhetö ugyanis a leiráso alapján, hogy a szüleid CSAK miattatok maradtak papiron együtt és a barátnö nem megcsalás volt, hanem ismert anyukád elött. Sok hasonló esetet ismerek, ahol az egyik vagy mindkét félnek volt külsö kapcsolata, mert a házasság már csak mint gazdasági egység létezett. Apukád mellet szól azonban, hogy nem több valakje volt, hanem egy, akivel most is együtt akar maradni. Egy szélhámos ember nem marad egy partner mellett, hanem váltogatja öket. A szüleid házassága nem valószinü, hogy emiatt romlott meg, ugyanis egy jól müködö kapcsoltban nem tud egy kivülálló belelépni. Szerintem a szüleid sokat ártottak azzal neked (is), hogy nem tisztázták, hogy mi is a helyzet. (Megcsalásnak csal akkor lehet nevezni ugyanis, ha a másik fél nem tud róla, ha igen, és nem lép, akkor beleegyezik, és legalább annyira hibás, mint a megcsaló fél.) Édesapád veletek szemben NEM csalt, max. a magánélete egy részét nem tette közzé.


Még elég fiatal vagy, és sok mindent nehezel lehet elfogadni ebben a korban, DE ha édesapáddal jó kapcsolatot akarsz fenntartani, akkor azt is el kell fogadnod, hogy az élettársa ezentúl már beletartozik az életébe. NEM KELL megszeretned, meg a nyakába borulni, de udvariasan viselkedni vele igen. Látogasd meg, a barátnövel viselkedj úgy, mint egy közömbös ismerössel és kész. Idövel úgyis kialakul, hogy kivel milyen kapcsolatotok lesz, elvégre te is (meg gondolom a testvéred is) felnöttek vagytok.

2010. máj. 30. 08:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:

Apukádnak mondd meg, hogy felnőtt vagy már, nem anyukád befolyásol, meg se próbálta, de nem is tenné, legalább ő ismerhetné ennyire az exét, hogy nem feltételez ilyet róla!

Aztán mondd el neki, hogy téged olyan családban neveletek, ahol nem volt érték a házastárs megcsalása éveken át, hazudva folyamatosan a családnak.

Úgyhogy a te értékrendedbe sajnos ez nem fér bele, ezért nem szeretnél találkozni mostanában vele.

Majd te hivod, ha már kiváncsi leszel rá.

Azátn nem hivod egy darabig.


Ennyit beszélj apukáddal. Egyébként a nővel kapcsolatban valamit nagyon rosszul látsz: a hölgy szerelmes lett és szeretett, éveken át. Apukád pedig megcsalta a feleségét, a gyerekeinek és a feleségének éveken át hazudott. Magyarán: nem az őj nő tett rosszat, hanem apukád, épp ezért nem őrá kellene haragudnod, hanem apukádra, de szerinted a csaj a rossz, aki pedig nem hazudott, nem csalt, semmit nem tett, csak szeretett. Itt apukád az, aki ha nem szereti már a feleségét, elválhatott volna és utána azzal d.g, akivel csak akar. Helyette nekiállt hazudozni, csalni. Érdekes, hogy apukádra nem haragszol, csak a nőre, aki semmit nem tett ellened, nem is ismered. Szóval én a helyedben az apámat nem akarnám látni egy darabig és ezt meg is mondanám neki, hogy ne anyukámat hagyjam a szarban, hiszen apukád még most is arra a nőre fröcsög, akit megcsalt éveken át. Ami már-már undoritó dolog.

2010. máj. 30. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
Én teljesen egyetértek veled. Ki ő neked? egy idegen nő és msot hirtelen ő is családtag,és mindneki szereti egymást mint egy nagy boldog család.. én tuti elzárkóznék a találkozó elől.
2010. máj. 30. 08:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
Megmondod apukádnak, hogy legyen türelmes veled, mert még szokatlan ez a helyzet, majd te jelzed ha egy kissé lenyugodtál, és akkor esetleg sor kerülhet a találkozásra. Éppen elég változás volt számodra, hogy ő külön költözött.
2010. máj. 30. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!