Mit gondoltok? Mitől jó egy család? Mitől harmonikus? Mi egy jó családnak a sikere?

Ha megvan az anyagi biztonság. Nem kell milliomosnak lenni, csak ne kelljen a boltban nézni hogy most telik-e szalámira, vagy csak a párizsi jut, meg farhát.

Ha a szülők szeretetben, összhangban vannak. Tehát jó a házasság.

Annyi gyereket vállalnak, amennyit elbírnak (minden szempontból).

Az elsővel egyet értek,fontos egyfajta anyagi biztonság ezáltal nem lesz egy stresszforrás ami ráül a mindennapokra,a hangulatra,a szülők között fontos a szeretet,hogy a gyerek harmóniában nőhessen fel,hogy az legyen a példa előtte a későbbiekben,hogy anya és apa tudott így élni,nekem is menni fog...

Gyereket is annyit vállaljunk amennyit lelkileg is elbírunk nem csak anyagilag.

Fontos mindemellett a kommunikáció egymással,a dolgok megbeszélése nem egymás tokának ugrás,és az,hogy mindig a családunk legyen az első helyen az életünkben.

Szeretet és bizalom.

Biztos siker!

Szerintem az elfogadás is fontos.

Nálunk az volt a gond, hogy nem olyan volt a személyiségem, mint azt anyum elképzelte. Hiába volt elég pénzünk és időnk állandó konfliktusforrás volt, hogy anyum nem tudott elfogadni. (Miért a piros a kedvenc színed? Miért ez a ruha tetszik? Miért ezzel barátkozol és nem amazzal?) Igyekeztem játszani azt a gyereket, akit anyum szeretett volna, de sose volt neki elég, gyakran sértegetett, hogy undorító vagyok, stb. de ha szóvá tettem azt mondta, hogy ő csak őszinte. Mindig másokhoz hasonlítgatott, ha más érdekelt, mint azt ő kitalálta akkor veszekedett (Mi az, hogy én nem akarok irodában dolgozni?), gyakorlatilag eltervezte az egész életem, csak nekem elfelejtett róla szólni. Mikor megmondtam, hogy én így boldogtalan vagyok meg én mást szeretnék azt mondta, hogy most nem az a fontos, hogy boldog legyek. Szerencsére sikerült ebből kilépnem, de anyum mai napig nem tudott vele megbékélni, hogy ilyen vagyok.

A másik dolog, hogy őszinték tudjanak lenni egymással, bízzanak egymásban a családtagok, bár ez is függ a toleranciától. Én sose tudtam semmit elmondani anyumnak, mert ha épp nem tetszett neki, akkor csak a veszekedés lett belőle. Valamint ő se mondott el nekem soha semmit, pl. hogy nagynéném kórházban van már hetek óta úgy tudtam meg, hogy szemrehányást kaptam, hogy nem látogattam meg. (Nem voltam már kicsi, hogy titkolni kelljen, 17 voltam.)

Szerintem a szulok kozti kapcsolat az alapja, legalabbis mindketten ezt lattuk otthon. A szuleink mindig egy velemenyen voltak,azonos igenyekkel, azonos feltetelekkel eltek. Egyforman is neveltek bennunket.

Szerintem ez a harmonia mozgatja az egeszet, az mar csak hab a tortan, hogy a gyerekeink es ennek a harmonianak a reszei. En ugy gondolom,hogy a ferjem es en "mindent" jelentunk egymasnak -baratot,szerelmet stb, a gyerekeink pedig ezert csak jok lehetnek, mindegy mitortenik elfogadom oket olyanbak amilyenek, es ezen belul terelgetem oket.

Szoval szerintem a csalad sikeressege az,hogy elsosorban mindenki joban van sajat magaval,az anyagi javak stb ezek utan jonnek.

(Nyilvan nem elhanyagolhato mert nehez lehet harmoniaban elni ha mondjuk egy hete nem ettel.)

Olyan család nincs, ahol MINDIG MINDEN tökéletes. Még ahol megvan az elfogadás, a szeretet és még a pénz is, még ott is vannak néha nézeteltérések, kudarcok, viták. Attól, hogy egy családban megértik egymást, még nem akarja mindig mindenki ugyanazt és nem sikerülhet mindig minden. Gondok mindig vannak.

De az engem is érdekel, hogy amúgy kinek mit jelent a "jó család".