Van egy 4,5 éves kisfiam, akit nálam helyezett el a bíróság. Közös megegyezéses válás volt. Eddig semmi gond nem volt a kapcsolattartás terén, sőt már pénteken délután odaadtam a gyereket szombat helyet. Erre ma kapok egy sima levelet a helyi családgondozóból, hogy a xy kapcsolattartási ügyben fáradjak be. Lehet, hogy a volt férjem "nyomott" fel? Vagy esetleg az anyós, aki ritkán látja az unokát mert a fia nem viszi hozzá? Járt valaki hasonló cipőben? A családsegítő milyen ügyben járhat el?
Nem értem hogy milyen ügyben nyomhatott fel? Csináltál valamit? Vagy csak attól tartasz, hogy valami koholt vádat hoz fel ellened?
Szerintem ne aggódj, az is lehet hogy valamelyik szomszédod ügyében kérdeznek, akik esetleg válnak és gyerekük is van.
2010. máj. 27. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
2/17 A kérdező kommentje:
A gyereket hivatalosan vasárnap 6-ig kellene visszahoznia. Eddig sosem sikerült neki, de nem szóltam. Kb. 1 hónapja a barátnője 17.50-kor felhívott, hogy nem tudják visszahozni a gyereket! Kérdeztem, hogy miért? Erre: mert most kezdik a kerti partyt. Mivel 100 km-ra voltak, annyit mondtam, hogy nem örülök, de mivel másnap ovi fél 9-re jöjjenek. 8.50-kor hívom, hogy csak hol vannak...csak 10-re érnek ide. Aztán mikor megjöttek a férjem és az ex összevesztek, hogy mit képzel magáról, meg miért kellett ezt csinálni. Volt egy nagy vita, ahol az ex és a barátnője kibökte, hogy a gyerek nem jó oviba jár, nem fejlődik, meg mennek a gyámügyre...
Egyébként biztos nem szomszéd, mert rajta van, hogy xy / a fiam neve / ügye...
2010. máj. 27. 18:19
3/17 anonim válasza:
Miért nem akkor viszi, amikor akarja? Most komolyan..ugyan olyan szülője, mint te. Én még örültem is volna, hogy kergi partin van a fiam, jól érzi magát, majd hozzák és kész. Ha nem akarsz rengeteg cirkuszt és egészségesebb környezetben szeretnéd tudni a fiadat, akkor ne akadályozd a kapcsolattartást, vigye akkor, amikor csak akarja, ez hasonlít a leginkább arra, amitől a válás során megfosztottátok. Valószínűleg kevesli a volt férjed az időt, amit a gyerekével tölt, ami számomra teljesen logikus és érthető. Nem hinném, hogy az anyósnak köze van hozzá. Gondold át, amit mondtam, ezzel tennéd a legjobbat.
2010. máj. 27. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
4/17 A kérdező kommentje:
Ennyit ítélt a bíró. Volt már, hogy úgy hozta haza, ki kell pihenni a gyereket...volt, hogy inkább nem vitte el, mert akkor utazott el. Pedig könnyű kiszámítani, hogy mikor esik rá a 2 hét.Ameddig a gyereket beteszi a játszóházba és ő meg elmegy akkor is dolgozni, mikor vele kellene, hogy foglalkozzon, nem hiszem, hogy korlátlan láthatás kellene neki.
2010. máj. 27. 18:38
5/17 A kérdező kommentje:
Kerti parti...neki másnap az oviba bábelőadás volt, természetesen miatta erről is lemaradt. A gyereknek is vannak kötelességei!!
2010. máj. 27. 18:40
6/17 anonim válasza:
Nem tűnt fel, hogy tök nem ez volt a kérdés kedves 2.??
Alapból nem a kérdező tett "feljelentést" (nemtom, hogy hívják), szóval egy szavad sem lehet ilyenekre.
2010. máj. 27. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
7/17 anonim válasza:
Nehéz belelátni egy kapcsoaltba ill. volt kapcsolatba. Az exvőlegényemnek 2 gyermeke van, és szerencsére 5 perc sétára laktak. Ez sokat segített a kapcsolattartásban. Nem votlak a papír szerinti idők betartva. Apa és anya meg tudott egyezni. Ha a gyerek örül az apjának akkor örülj Te is. És örülj anank, hogy az apa szereti a gyermeket. Viszont nektek kettőtöknek kell megoldani a felmerülő félreértéseket. Csak ketten üljetek le és beszéljétek meg a dolgokat. A mostani párom küzd a gyermekéért, mert anyuka nem engedi látnia, már bíróságon van az ügy. Évekig azt hajtogatta, hogy majd a párom rájön, hogy ők egy család. Aztán mikor ez nem jött össze, a barátnőket próbálta elűzni. Volt akit sikerült. Engem nem, pedig meg is támadott. És kisfiú issza meg a levét az egésznek, az apának meg széttörik a szíve. Az anya azt mondta neki, hogy scak azért csinálja, hoyg boszút álljon. Én azt mondom, hívd fel telefonon, mond meg neki, hogy szeretnéd megbeszélni a láthatásokat, mert neked is fontos, hogy a gyermek a lehető legjobban járjon, stb...
2010. máj. 27. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?
8/17 anonim válasza:
Ja, és most válaszolok a kérdésre is...azt csak te tudhatod, hogy elmulasztottál-e vmit...vagy van-e amiért orrol rád a volt férjed...van-e ok, amiért "felnyomhat"...
2010. máj. 27. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
9/17 anonim válasza:
Nem tűnt fel, hogy éppenséggel a problémájában szerettem volna segíteni?? Márpedig ha ez a probléma gyökere, akkor csak így lehet megoldani. Ha neked ez nem jutott át a gépezeten, hát sajnálom.
Kérdező, a bíróság szavára ilyen tekintetben csak negatív irányban kell adni, tehát ha többet viszi el, azért nem jár büntetés, csak akkor büntethetnek meg téged, ha az adott időpontban nem adod neki oda. Próbáljatok megegyezni, mert ilyenekből akkora cirkuszok szoktak lenni, hogy öröm hallgatni, szóval mindenképp kérdezz rá és békésen intézzétek el a dolgokat, mert ez nagyon hosszú pereskedés is lehet.
2010. máj. 27. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
10/17 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! Holnap reggel 8-kor felhívom őket és rákérdezek. Én mindig odaadtam a megbeszélt időpontban, a lehetőségekhez mérten alkalmazkodtam és ha kellett változtattam. Talán az miatt "kattant" be, hogy nem szeretném ha bemenne az oviba, ezért nem is tudja hová jár a gyereke. Mielőtt jönne a támadás...állandóan azt hallgatom, hogy rossz az ovi, magánovi kell a gyereknek, itt nem fejlődik. Szabályosan hülyének nézi a gyerekét. Azért mert nem rajzol, nem mondd verset...stb. A fiam önfejű -olyan, mint az apja-, azért mert nem akarja 2 nap alatt csinálni, nem hiszem, hogy ezért hülyének kellene nézni.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!