Együttélés kényszerből anyagiak miatt?

Ismerősnél ez volt, de fél év szenvedés után végre-valahára különmentek.

A kislány full kezelhetetlen lett addigra, mert a szülei a kutyával különbül beszéltek, mint egymással, meg ő volt a postabagoly.

Szerencsétlen folyamat azt hallgatta, hogy anyád így, apád úgy, vagy hogy azok ketten milyen flegma-bunkó stílusban kommunikáltak.

Már az egész család kérte őket, hogy költözzenek már szét, és "csak a gyerek miatt" ne maradjanak együtt, mert épp ezzel teszik őt tönkre.

És láss csodát, ahogy elköltözött a nő az lányával, egyből rendbejött a gyerek.

Persze, szomorú volt, hogy apjáék szétmentek, de láthatóan kiegyensúlyozottabbá is vált, hogy nem a szülei marakodását vagy sértődött odaszólogatásait hallgatta egész nap.

Amit közvetlen közelből ismerek, az az én szüleim. Azt nem tudom, elején volt-e szerelem, bár inkább sztem az volt, hogy anyám 33, apám 36 évesen beijedt, hogy nincs senkije, és összejöttek az első emberrel, aki úgy-ahogy normálisnak tűnt...

Gyerekkoromtól tinikoromig főleg, de aztán később is, egész végig veszekedtek, ordibáltak, feszkó volt, kb. semmiben nem értettek egyet (gyereknevelés, anyósokkal való kapcsolat, pénzköltés, lakberendezés stb.). Meg azért eléggé rájárt a rúd a családra több szempontból is, és nem tudták normálisan kezelni az ezzel járó gondokat, keserűséget, rossz dolgokat sem (mondjuk amit láttam/hallottam, valszeg ők sem kaptak jó példát otthonról). Persze velünk takaróztak, hogy azért nem válnak el. Bár sztem inkább azért, mert kínos lett volna és mert féltek a változástól.

Amúgy időskorukra kb. belenyugodtak, megszokták egymást, kevesebb is volt a zűr (az összes komolyabb ápolást igénylő közeli rokon elhunyt már, mi kirepültünk).

15. vagyok

Amúgy ők nem jelentettek olyat ki, hogy vége, de azért mi, gyerekek láttuk, hogy... hát na. Két szerelmes ember nem viselkedik így egymással.

Nagyon ritka, ha ez békésen összejön. Ahhoz hatalmas intelligenciára van szükség mindkét részről.

Nézd, van akik ezt úgy csinálják, hogy látszólag boldog házasság, holott mindkét félnek szeretője van, és ezt meg is beszélték egymás között. De a vagyon, meg a gyerek elég erős kötelék. És mégis megvannak. Szóval többen élnek együtt kényszerből, mint gondolnánk.

Hogy jó-e a gyereknek ez? Nem. Nem gondolnám, hogy ez a példa megfelelő, de az sem jó, ha folyton veszekednek, és a titkolózás pedig a legalja, mert a nem kimondott dolgokat is simán vágják a gyerekek.

Az őszinte szeretet, és megbecsülés lenne az igazi, de manapság keveseknek adatik meg.

Vannak ilyen ismerőseim. Magyar srác, cigány lány. Mikor a lány terhes lett, a srác nem akart vele lenni már, szeretője volt, és mondta, hogy költözzön el onnan a csaj.

A csaj nem költözött, mondván, nincs hova. Haza a családjához nem akart, mert nagyon sokan laknak.

Bár ez nem pont olyan pêlda, amit kértél, mert itt csak a lánynak volt jó, hogy ott lakhat. A fiú meg végül meggondolta magát,és kibékültek.

Hangsúlyoznám,nekem csak ismerősök, semmi közöm a dologhoz,

2-es te valami súlyos idióta lehetsz, ha komolyan gondolod a kommented.

Nekem nem váltak el a szüleim, pedig amióta emlékszem, azóta gyűlölik egymást. Ők persze azt hitték, nekem ez nem tűnik fel, de basszus gyerek voltam, nem pedig hülye, nyilván leesett a szituáció. 10 éves koromban könyörögtem, hogy váljanak el, nem tették - miattam és az anyagiak miatt elvileg - cserébe hagyták, hogy egy nyomasztó, kínos légkörben nőjek fel.

Komoly mentális gondokat okozott és nagyon kihatott a párkapcsolataimra is az a rossz minta, amit kaptam, egyedül pszichológus segítségével tudtam belőle kilábalni. Ja, és egyik szülőmmel sem vagyok azóta hajlandó sem szóbaállni, ennek már több éve.