Mit tehetnék, hogy az önbecsülésem "visszajöjjöm"?

Azon kívül, hogy nem figyelek oda arra amit mondanak. Nagymamám szokott többnyire a tesómmal példálózni, hogy ő milyen ügyes, mi mindent csinál (legnagyobb dolga pl most nyáron, hogy másfél étig dolgozott, de utána és előtte bnőzött, haverozott, itthon szinte én csináljak mindent), amikor azokat a dolgokat én ia megcsinálom, de utána vagy mondja, hogy ő biztos jobban, vagy ügyesebben csinálja. Kiskorunk óta ez megy kb. Szeretem a nagymamám, tudom, hogy ő is szeret, de ha erről van szó akkor inkább otthagynám a fenébe.

Apámnál a dícséret többnyire akkor jön mikor fizikai dolgot végzünk, ha egy jó jegyet hozok haza mondja jó, vagy ügyes vagy, aztán ha nem azt csinálom utána amit kéne (szerinte kéne) akkor az el van felejtődve. Most nyáron is ugyanott dolgoztam ahol tavaly is. Most jutalmaz annyival ahány alkalommal voltam melózni utána kapok tőle még 1000forintot, de mikor tavasszal az egyik "kollégámat" behívták dolgozni, akkor rám förmedt, miért őt hívták, biztos jobban dolgozik, miért nem mondtam hogy mennék, meg hasonlók.

Kiskoromban sem éreztem azt, hogy vmi jót is csináltam volna, mert ilyen hasonlókkal találkoztam. Most is ha valaki valamiért megdícsér nem érzem komolynak, vagy iróniát érzek benne. Már mások is mondták, hogy miért értékelem magamat ennyire le, és már engem is kicsit zavar, hogy egy dícséretet is iróniának érzek.