Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Sógornőm erőszakos, vagy csak...

Sógornőm erőszakos, vagy csak én látok többet ebbe?

Figyelt kérdés

Még csak a terhességem elején járok, de a sógornőm kijelentette, hogy neki maradt több zsáknyi baba- és gyerekruhája a 10 éves gyereke után,és ő ezeket oda hozza nekem. Mondtam neki, hogy köszönjük, de egyelőre nem is tudnám hova rakni, illetve nem szeretném a babám első ruháit használt ruhákból összeállítani. Szeretnék új ruhákat venni, persze nem eszetlenül, de nem is kizárólag használt ruhákat adni a kisbabámra. Egyáltalán nem vagyok ellene turkálóknak, magam is járok és vásárolok használtruha üzletben, de az első babámnak azért szeretném, ha szép új ruhát lennének.

Ráadásul sógornőm elmesélte a szülését, és, hogy ő neki az anyja, tehát az én anyósom mekkora segítség volt a szülőszobán, illetve a férjem ha nem bírja majd a szülést, akkor ő az anyukáját ajánlja. Na már most nekem van anyukám, akire inkább számítanék abban a helyzetben, illetve a férjem kemény férfi, biztos vagyok benne, hogy végig velem lesz.

Azt tudni kell, hogy egyáltalán nem jó a viszonyunk, másik társadalmi rétegből származom, nehezen fogadtak el. Kb évente kétszer - háromszor találkozunk ünnepeken. Ezért nem is értem, hogy most a terhességem miatt ennyire fontos lettem.

Hogyan állítsam le, már az elején a tolakodó megjegyzéseket és a 10 éve rakosgatott ruhákat?


2017. aug. 22. 21:41
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
73%

9/10!


Az ilyen erőszakos "ajándékozók" azt is árgus szemekkel figyelik, hogy ráadod-e a kicsire a használt ruhákat.

Amúgy a mi családunkban is körbejártak a játszó ruhák: farmerok, kabátok, néhány trikó, pulóver. Semmi bajuk nem volt.

Ettől függetlenül új ruhákat is kapott a kislányunk.

Sok-sok tízezer forintot spórol meg az ember, hiszen az első két évben egy-két havonta növik ki a ruhákat, kiscipőket.

2017. aug. 23. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
24%

Én megköszönném a figyelmességet, azzal a kiegészítéssel, hogy még nem tudjátok, hogy szükségetek lesz-e rá. Tárolni nem tudod, de ha gondolja, ajándékozza nyugodtan másnak.

Nem kerekítenék ilyen nagy feneket egy kedves ajánlatból.

Hogy az anyukáját ajánlgatja, érthető, hiszen ő hozzá ragaszkodik.

Csak annyit mondj, hogy ha a férjed nem akar ott lenni, vagy nem bírná, akkor, mivel te is a saját anyukádhoz ragaszkodsz, őt hívnád meg.

Szerintem nagyon ráérhetsz, hogy ilyesmiből ilyen nagy dilemmát faragsz magadnak.

2017. aug. 23. 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
14%

Csak azt ne tetted volna hozzá, hogy "más társadalmi rétegből"...

Milyen másikból? Ahol nem tanultad meg a konfliktuskezelést és a kommunikációt?

Miért kell a semmiből problémát csinálni?

"Köszönöm, nem." akár ezerszer is és nem erőltetni a kapcsolatot, ha nem értitek egymást.


Ha majd az ajtód elé hordja a ruhákat, akkor problémázz.

2017. aug. 23. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 A kérdező kommentje:

Igen, tényleg ráérek ilyesmin dilemmázni. Köszi :) Problémakezelést és kommunikációt is tanultam, egyetemi szinten. Sajnos másoknak remekül tudok tanácsokat adni, külföldi cégek vezetőinek is többek között, de anyós - sógornő elfogadása illetve az általam vágyott jóviszony fenntartása érdekében tanácsot gondoltam kérni. Itt. Rengeteget olvasok GYK-n, nagyon ritkán írok ki kérdést, de mindig megbánom, mert rájövök mennyi megsavanyodott asszony van itt, akik itt élik ki magukat, ismeretlenül, nem a kérdésre válaszolva.

Igazatok van ti buták vagytok, utolsó kettő válaszoló, menjetek vissza a sorra, aztán gürizzetek, ne a neten lógjatok.

2017. aug. 23. 11:17
 15/17 anonim ***** válasza:
43%
Huha, ugyan nem nekem szolt az utolso valaszod, de azert ezen felszaladt a szemoldokom. En nem erzekeltem rosszindulatot, butasagot az utolso ket valaszban, max egy kis kioktato stilust. Erre te odavagod, hogy bezzeg te egyetemi blabla, ok meg buta munkasasszonyok (mintha az, aki munkas, mar hulye is lenne.....), hat abban mar vastagon benne volt a rosszindulat. En meg meg azt hittem, komplexusos, szereny kismama vagy, aki vagyik az anyos szeretetere... Remelem, csak a terheshormonok beszelnek beloled, az ki tudja hozni a legrosszabbat idonkent az emberbol (en pl hisztis, siros, erzekeny voltam).
2017. aug. 23. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
47%

"menjetek vissza a sorra, aztán gürizzetek, ne a neten lógjatok."


Ebből is látszik h a diplomához nem kell ész!

A válaszod alapján nagyon megtanultad a konfliktuskezelést, kommunikációt stb.


Szálj magadba kicsit!


És ha már a flegmaságra flegmaság a válasz:( bár nem nekem szólt, mégis durva volt)

Visszamegyek a sorra aholt biztosan többet keresek mint te. Te akinek anyuciék "kifizették" a diplomát! Erre aztán büszke lehetsz!

Mert a társadalmi réteg amiből jössz sajnos sok ilyen arrogáns, buta libát "taníttatott" ki

2017. aug. 23. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
46%
Tipikus hormonhiszti, "minden segítséget elutasítok, nem kell ruha, nem kell tanács, mindenki ostoba, csak én nem" Az a baj, hogy van pár ilyen kismama aki sajnos ilyen pitsa is marad a szülés után. :))
2017. aug. 23. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!